2016.02. 28.

NHL Villámszilánkok

NHL Villámszilánkok

A rovat, ami a világ legjobb jégkorong ligájával foglalkozik. Ne fogjátok vissza magatokat, osszátok meg gondolataitokat ti is velünk komment formában, illetve tegyétek fel a kérdéseket, mi igyekszünk válaszolni, segíteni. Természetesen ki is emelünk egy-egy meccset a kínálatból, illetve próbálunk jó tippeket is adni. 

 

Tegnap babonából hagytam veszni egy számomra egyértelmű tippet, mert a Jets eddig csak balszerencsét hozott, ha raktam rá bukott, ha ellene akkor nyert. Persze az érzésem teljesen jó volt, és simán nyert a Pittsburgh, de így elnézést kérek, hogy nem osztottam meg veletek, max a dumaládában. Ma nem engedem, hogy kárba vesszen az érzésem.


Anaheim Ducks - Los Angeles Kings
2016.02.29. 03:00

Nos, egy kis ízelítő lehet ez a meccs a rájátszásból. Itt nem lehet majd lazázni, hiszen csoport riválisokról van szó, és mindösszesen 4 pont választja el őket egymástól, igaz a Ducks egy meccsel kevesebbet játszott. Valójában mindkét csapat remek formának örvend, de egyrészt alapvetően erősebbnek érzem az Anaheim csapatát, másrészt a Kings bár szépen szedegeti a pontokat idegenben is, azért az utolsó 6 ilyen meccsükön 4 vereség és két hosszabbításos győzelem van, tehát nem olyan egyszerű az. Márpedig most a liga egyik legjobb formájú csapatához látogatnak, akik mint említettem közvetlen riválisok, tehát nem számíthatnak szívélyes fogadtatásra. Ahogy a rájátszásban, itt is sokat számíthat a pályaelőny, ami ezen a mérkőzésen a Ducks oldalán van, révén hogy ők játszanak otthon. A Los Angelesi brigád pihenő nélkül érkezik, de valahol ennek nem érzem a súlyát, mindkét csapat utolsó meccsei a Sabres és az Oilers ellen voltak saját jégen, tehát jó állapotban lehetnek a meccsen. Amúgy január 16-án pont sikerült nyernie Anaheimben a Kingsnek, amit február 5-én meg is torolt Los Angelesben a Ducks. Ha a valószínűségeket is belevesszük a dologba, azért várható már, hogy a normálisnak mondható hazai oldalra/oldalakra billenjen már vissza a mérleg. Ez nagy meccs lesz az biztos, de ahol ilyen szorzó van a hazai végső győztesre, akiket amúgy valamivel jobbnak is tartok játékerőben, azt nem lehet kihagyni. Én Ducks győzelmet várok ezúttal.

Tipp:

A mérkőzés győztese: Anaheim – 1.70 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
GyuroP 2016-02-28 21:00:16
Erre gondoltam: Tampa lő minimum 3 gólt(1.90).

további tippjeink a Hoki világából