Esetleges sikertelenség oda, „focitudásbeli kritizálás a szebbik nem felé” ide, ma jönnek a BL visszavágók, és megpróbálok megint valami olyat ajánlani, amivel a kelleténél jobban lehet járni. Ez most 3 találkozó lesz, ahol az erősebb csapatok egy kissé kiábrándító mérkőzést játszottak első körben, így az otthoni szép javítás kötelezőnek mondható.
Kezdjük a magyar lányainkkal. Az MTK Felcsúton egy igen tetszetős játékot mutatott. Szőcs Réka parádézott, a két bekapott gól ellenére is stabil teljesítményt nyújtott, vagy vehetjük Kaján Zsanett két gyönyörű megmozdulását, amely végül egy gólpasszt is eredményezett. A csapat tényleg jól játszott, leginkább a széleken sikerült megverni az ellenfelet, de egy pontrúgás és egy védelmi hiba után sajnos nem sikerült a pontmentés. Most viszont jön a feketeleves, és az MTK Ausztriában fogja megpróbálni azt, amit megkövetel a haza. Sajnos az osztrák csajok jóval esélyesebbjei a mai találkozónak, és az itteni 90 percet elnézve egy-egy egyéni teljesítménynek és a szerencsének hála sikerült többször is megmenekülni egy nagyobb zakó elől. Egyértelmű, hogy a két csapat nem egy súlycsoport, és minekutána egy gólos hazai előnyből indul a továbbjutást feszegető találkozó, így a Neulengbachnak sem mindegy feltétlenül, hogy mennyire biztosítják be magukat. Sajnos itt „fiatal Frau”-k örömfocit fognak játszani velünk, és arra számítok, hogy legalább két góllal meg is nyerik a találkozót a szurkolóiknak.
Még egy hendis győzelmet ajánlanék a figyelmetekbe, amely szorzója alacsonyabb, mint az előző esetben. A Barcelona női csapat is a legjobbak közé tartozik, ezt sikerült is bizonyítani a Slavia Praha ellen, akik viszont nem a csehek legjobb gárdája. Az idegenbeli siker várható volt, az hogy ilyen szűk lett, a prágai lányok akaraterejét tükrözik, végig pariban voltak a találkozón. De most fordul a kocka, és Spanyolországban mások lesznek a viszonyok. Egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy az erősebb bajnokságban játszó katalán együttes, hazai pályán ne üsse ki a cseheket, akármennyire is a szinte biztos továbbjutás tudatában vannak.
A végére egy skót, skót gárdát ajánlok. Legutóbb azt állítottam, hogy a női fociban nincs bunda, vagyis ezen a szinten. Nos, tévedtem. A Glasgow a találkozót végig a kezében tartva kapott ki. Idegenben persze ezt még megtehetik, főleg ha meg is szedték vele magukat, de otthon nem fogják a dolgot így „elszórakozni”. 2 gólos hátrányt kell ledolgozni, szóval minimum kettővel nyerniük kell ahhoz, hogy ne essenek ki. Egy 50 hellyel hátrébb sorolt, lengyel klub (hm, a lengyel-skót barátságról kérdezzük meg a Celtic-Varsó párost) nem lepheti meg őket. Én meg azon nem lepődnék meg, ha itt most egy sima 3 gólos hazai győzelem születne (4,65), de telhetetlen nem vagyok. A kétgólos sikerrel is tovább lehet már menni hosszabbításban, és ha idegenben volt már egy kis trükközés, itt miért is ne lehetne?

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!