Maradok két női találkozónál a mai napon is. A tegnapi eredményekből az derült ki számomra, hogy ahol egyértelmű esélyesei vannak egy-egy párharcnak, az első forduló eredménye, a mutatott játék és az alapvető játékerő alapján, ott bizony az erősebb csapat ismételten győzni fog, főleg ha hazai pályáról van szó.
Elég a Lyon, Hjorring vagy a Barcelona szereplésére tekinteni, mindannyian a saját közönségük előtt nagyobb hendikeppel behúzták a találkozót, a franciák pl. 14-0-ás összesítéssel. Arra viszont figyelni kell, hogy a szorzó ne tévessze meg az embert. Például a PSG-re kínált 1.13- nem volt egyáltalán reális, hiszen a Twente ellen csak 1-0-ra tudtak nyerni, és ez első találkozó eredménye után várható is volt.
Szóval mára két MELLesleg is rendben levő továbbjutási párharcot néztem ki. Az egyik a Frankfurt és a Shymkent párharca. A kazahok lekenyerezték a németeket az odavágón, a sajtótájékoztatón elmondottak alapján ez már sajnos az odavágó előtt érezhető volt, így utólagosan már nem is olyan meglepő ez a furcsa döntetlen. Amiben 100%-ig biztos vagyok, hogy a németek továbbmennek. Barátság ide-oda, a presztízs megkívánja. A kérdés az, hogy mennyire lesznek kedvesek az új öribarival. Én úgy gondolom, hogy idegenben kiadták magukból az összes jófejséget, most viszont a hazai "tömeg" előtt egy sima győzelmet fognak összehozni. Vajon szereznek-e egy 6 gólos győzelmet? Nagy kérdés. Nem lennék meglepve, hogyha véletlenül megelégednének 5-tel. Szerintem a kazahokra tehető +5.5-ös hendiben, és kettes szorzóban jó lehetőség rejlik.
A másik a szigetek találkozója lesz. Az angol Bristol fogja szívlapáttal agyonütni az a baj az ír Raheny-t.Az első meccsen idegenben kicsinálták őket, igaz, csak hosszabbításban, de a zászló végig nekik állt. Az angolok a ranglista alapján is klasszisokkal jobb gárda, a vendégeknek pedig megint semmi keresnivalójuk nem lesz a pályán. Jelenleg nem találok rá hendikepes fogadási lehetőséget, de az, hogy 4 megint lesz közte, az a minimum.
Még két vélemény:
- A Zvezda 5-2-re nyert az első körben, orosz fociról van szó, a Stjarnan pedig nem rossz csapat egyáltalán, szóval egy esetleges meglepetés bőven benne van, 1.25-ért a hazaiban nincs érték.
- A Wolfsburg a német egyik legjobb gárdája, idegenbeli 1-0ás győzelme kiábrándító volt, de nem jogtalan. A Stabaek nem adja könnyen a bőrét, igaz, a norvégok még a bajnoki címért is nagy küzdelemben vannak, de ma nem fognak feltett kézzel kimenni. Tipikus NO BET találkozó, bármi megtörténhet.

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!