2017.08. 07.

Norvégia, Svédország és Németország a célpont a mai csokorban (1,55 – 1,60 – 1,80)

Norvégia, Svédország és Németország a célpont a mai csokorban (1,55 – 1,60 – 1,80)

A Tippcsokor című rovatban megpróbálok naponta összeállítani legalább 4 /olykor csak 3/ olyan foci tippet, aminek segítségével vastagíthatjuk a zsebünket. A tippeket általában én single, vagyis csak szóló tippként ajánlom, de bárki keverheti-kavarhatja, kombinálhatja, ez már mindenkinek a maga döntése, mint ahogy az is, hogy mennyi pénzzel játssza meg őket. A tippek szorzóit mind megtalálhatjátok a Tippmixpro oldalán. 
 
Djurgarden - FF Malmö
Igen (Mindkét csapat szerez gólt) - Odds: 1,55

  • Már a 18. játéknap zajlik a svéd élvonalban, ahol hétfőre egy rangadó maradt, mármint a tabellán elfoglalt helyeket illetően, hisz a hazaiak a harmadikok, a vendégek pedig elsők jelenleg, igaz kilenc pont a különbség. A Djurgarden hazai pályán bravúros formában van, az utolsó négy otthoni bajnokiját behúzta,míg a vendégek eddig az összes vendégségükben udvariatlanok voltak, hisz még veretlenek. Azt gondolom a gólváltás az egyik legkézenfekvőbb tipp két csapat esetében.

FH:19:00

Strömsgodset - Valerenga
Több, mint 2,5 (Gólszám 2,5) - Odds: 1,60

  • Egy pontra állnak jelenleg a hazaiak az osztályozós pozíciótól, öt egységre a kieső zónától, s ez a teljesítmény mindenképpen meglepetés a részükről. Hazai pályán mintha megemberelték volna magukat, ám nagyon nem lesz könnyű dolguk a hat meccse veretlen mai vendégük ellen, viszont a támadó stílusuk eredményezhet gólokat. 

FH:19:00

St. Pauli - Dynamo Dresden
St. Pauli (1X2) - Odds: 1,80

  • Győzelemmel indított a nyáron edzőváltáson átesett St.Pauli,  a hamburgi alakulat rendkívül stabil teljesítményt nyújtott, azt gondolom az elmúlt szezonban nyújtott teljesítményüket képesek lehetnek megismételni. Bouhaddouz maradt a klubnál, rá ismét kulcsfontosságú szerep vár, míg a drezdaiaknál a tehetséges középpályás Stefaniak távozása /Wolfsburg/ lehet komoly veszteség. Bár mindketten győzelemmel indítottak, a hazai pálya előnye talán elegendő lehet otthon tartani mindhárom pontot. 

FH:20:30

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A profi sportfogadók nyereséget ígérő stratégiája: a szögletfogadás! Ehhez mindenképpen idézzük fel a labdarúgás szabálykönyvét, mit ír a szögletről: szögletrúgást akkor kell ítélni, amikor a labda utoljára védőjátékost érintett, majd teljes terjedelmével akár a földön, akár a levegőben áthalad a kapuvonalon, de nem esik gól. Élőben alkalmazható stratégia következik! De több fogadóirodánál alkalmazható a meccs előtti alap fogadásnál is! Nézzünk egy aktuális mai tippet, alacsony kockázattal és vonzó szorzóval!

A Sporting CP fogadja a Vitória Guimaraes csapatát péntek este, 21.15 órakor a portugál élvonal második fordulójában. A tavalyi ezüstérmes a nyitányon csak 2-2-es döntetlent játszott az Estrela Amadora otthonában, míg mai vendége 1-0-s vereséggel kezdte a szezont az Arouca ellen hazai pályán. Mindkét csapat az első bajnoki győzelmére törekszik tehát.

Pazarul kezdte a bajnokságot a házigazda, amely még gólt sem kapott az első két mérkőzésén. Ma is megoldható feladat vár a társulatra.
Pazarul kezdte a bajnokságot a házigazda, amely még gólt sem kapott az első két mérkőzésén. Ma is megoldható feladat vár a társulatra.