2018.03. 27.

Odds-lesen a Serie A-ban...

Odds-lesen a Serie A-ban...

Nagyszombaton rendezik valamennyi Serie A-s találkozót. Megnéztük, hogy négy nappal a meccsek előtt milyen szrozókon érdemes elgondolkodni...

  • Nagyüzem lesz szombaton az olasz élvonalban. Ami szembetűnő, hogy az Inter-Hellas hazaira fizetik a legkevesebbet a bukik (1.15), ennél még a sereghajtó Beneventónak is nagyobb sanszot adnak, hogy ponttal térnek haza az Olimpicóból (Lazio, 1.20). Érdekes, hogy az Udinesét nagyon leárazta az iroda: ebben közrejátszik nyilván az öt vereség sorozatban, ugyanakkor az Atalanta sem annyira meggyőző, mint tavaly. Az 1.4-es bergamói siker mindenesetre mintha alacsonynak tűnne. És csendben jegyezzük meg, hogy eémúlt években nem nagyon örülhettek a kék-feketék a friuliaiak ellen...
  • A firenzei sikerre adott 1.5 viszont nem hangzik rosszul, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy eddig idegenben a Crotone a könnyűlovasság kategóriájába tartozott (2-2-9). A legalacsonyabb vendég-szorzó a Napolié, a Sarri legénység győzelmére 1.33-at adnak jelenleg a Sassuoló otthonában.
  • A bajnok sikere 1.65-ér jelenleg a Milan ellen - ebben van érték, és azért azt sem gondolnánk, hogy ötgólos meccset vív egymással a két alakulat. Ugyancsak 1.65 a Roma bolognai győzelme - ez viszont melegebb pite így első ránézésre.
  • Nem nagyon tudnak mit kezdeni a bukik a Cagliari-Torino és a Chievo-Sampdoria mérkőzésekkel, utóbbinál érdekesség, hogy a veronaiak az esélyesebbek az iroda szerint. Amin még érdemes lehet elgondolkodni, az a Genoa-SPAL találkozó. Egyrészt a hazaiak egy-két fokkal jobbnak tűnnek ellenfelüknél, másrészt a piros-kékek ütközeteiben csak a legritkább esetben szakad ki a gólzsák...

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Bukayo Saka ebben a szezonban 6 bajnoki mérkőzésen 3 gólt szerzett, és ezzel ő az Arsenal legeredményesebb játékosa. A 25 éves angol szélső a hét közepén, a Lille elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen perceken belül betalált, miután beállt a kispadról. A Premier League címvédője vasárnap, 17.30-kor a Nottingham Forest otthonában lép pályára. A házigazdák sérülés miatt két alapembernek számító középhátvédjüket is nélkülözni kényszerülnek. Ez a sebezhetőség pedig tökéletes célpontot kínálhat az Ágyúsok legélesebb támadófegyverének.

A profi sportfogadók nyereséget ígérő stratégiája: a szögletfogadás! Ehhez mindenképpen idézzük fel a labdarúgás szabálykönyvét, mit ír a szögletről: szögletrúgást akkor kell ítélni, amikor a labda utoljára védőjátékost érintett, majd teljes terjedelmével akár a földön, akár a levegőben áthalad a kapuvonalon, de nem esik gól. Élőben alkalmazható stratégia következik! De több fogadóirodánál alkalmazható a meccs előtti alap fogadásnál is! Nézzünk egy aktuális mai tippet, alacsony kockázattal és vonzó szorzóval!

Az AC Milan lombardiai rangadón fogadja az Atalantát vasárnap este, 18 órakor a Serie A 7. fordulójában. A házigazdák a 6., a vendégek pedig a 10. helyről várják a mérkőzést, ám a köztük lévő különbség mindössze 3 pont. Azt azonban érdemes megjegyezni, hogy amíg a Rossoneri továbbra is veretlen, addig a bergamói gárda 6 bajnokiból már 3-at is elvesztett a mostani szezonban. Bár a válogatott szünet óta hibátlan a La Dea, a milánói gigásznak jó esélye van arra, hogy hosszú idő után újra legyőzze tartományi riválisát.