2012.06. 11.

O.J. Sámson: EURO 2012 Tipplapozgatás - 4. nap

O.J. Sámson: EURO 2012 Tipplapozgatás - 4. nap

A tipplap.hu felkérésére O.J. Sámson, a Harmadik Félidő hangulatfelelőse, egykori Kartel tag rábólintott, és az Európa-bajnokság ideje alatt minden nap bejelentkezik a saját maga által kiötölt tippjeivel. Sámson az első napon telitalálattal kezdett, majd botlott a második napon, de reméljük ma ismét visszatér a nyerő útra, nézzük mik a mai megérzései.

 

Nem vagyok könnyű helyzetben. A jó kezdés után erős visszaesés következett, ami bár nem szegte kedvem, de nem okozott túlzott örömöt sem. A hollandok zakója csak a dánokat nem lepte meg, a spanyol - olasz D pedig 3 óra munkáját és egy 21,83-es eredőt tett egyenlővé a nullával. De új hét új remények és végre pályára lép Anglia.

 

Ma mindkét mérkőzés igazi háromesélyes. Átolvastam már mindent a két válogatottal kapcsolatban, de mindig oda lyukadok ki, hogy a franciák egy paraszthajszállal esélyesebbek. Angol szurkolóként nem fogadhatok saját kedvenceim ellen, ezért reményeim szerint a háromoroszlánosok nem szenvednek vereséget.

Tipp: Franciaország - Anglia 1:1 - 33%, 34%, 33%

  Gy D V Utolsó 10 mérkőzés
FRANCIAORSZÁG 7 3 0 Gy Gy Gy Gy D Gy D Gy D Gy
ANGLIA 6 3 1 Gy Gy V Gy Gy D Gy Gy D D

 


A társrendező Ukrajnának ugyanazokkal a problémákkal kell szembesülnie, mint a lengyeleknek. Ha tovább akarnak lépni, mindenképpen hozni kell a három pontot, de a svédek ellen ez nem lesz könnyű feladat, hiszen  Zlatan Ibrahimovic bármikor képes eldönteni egy mérkőzést.

Tipp: Ukrajna - Svédország 2:1 - 35%, 33%, 32%

  Gy D V Utolsó 10 mérkőzés
UKRAJNA 5 1 4 V V Gy Gy Gy D Gy Gy V V
SVÉDORSZÁG 8 0 2 Gy Gy Gy Gy Gy V V Gy Gy Gy

 

És akkor jöjjenek a sámsoni tippek:

Ssz. Mérkőzés Tipp Odds Fogadási
határidő
027 Franciaország - Anglia 1-1 (0-1) Anglia 1,48 H 17:45
056 Ukrajna - Svédország 2-1 Ukrajna 2,47 H 20:30
    Eredő 3,65  

A holnapi viszontlátásra és további jó Tipplapozgatást.

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
petruska 2012-06-11 19:32:14
nem tom miért,de én őket érzem a Lengyelekről meg annyit,hogy azok gyengébbek mint mi úgyhogy nem is értem miért tartják(tartoták) előzetesen esélyesnek
bayernmünich 2012-06-11 18:51:21
nem olyan rossz az ukrán foci de sztem úgy járnak mint a lengyelek....csak annyi különbséggel,h nehezebb dolguk lesz az ukránoknak X2
petruska 2012-06-11 18:32:07
nehogy sima Ukrán legyen meg az Angolt sosem szabad leírni
grigoris 2012-06-11 17:26:53
Szia!
Egyetértek az előttem szólóval annyi módosítással, hogy a Franciák szerintem biztosra behúzhatják a 3pontot bár az Angolok meg akarják mutatni Európának, hogy a jelenlegi híresztelések ellenében jó formát hoznak, így az X meg lehet. A házigazdák szerintem bele fognak szaladni a zakóba mert a Svédek nagyon egyben vannak és a Magyar - Svéd, Holland - Svéd meccsen kívül nincs zakó 10/8 az arányuk. Meg lesz a győzelem, hajtós mérkőzés lesz az biztos.
suhanczos 2012-06-11 16:48:18
Szia!

Szerintem az angolok most nem túl jók én nem hiszem, hogy sikerülne legyűrniük a franciákat, max. egy X, de inkább francia győzelmet jósolok. Az ukránok meg valóban házigazdák, rengeteget jelent a hazai környezet, de játékban nem fogják tudni begyűjteni a három pontot, ettől függetlenül. Tippem egy döntetlen:):)

további tippjeink a Foci világából

A kupában a Fener a Besiktast fogadja a kupában. Hozunk egy 2.14-es szorzót a márkőzésre.
A kupában a Fener a Besiktast fogadja a kupában. Hozunk egy 2.14-es szorzót a márkőzésre.
Ez a rovat egy olyan TIPPMIX-szelvényt kínál, amelynek az eredő szorzója kicsivel van 3,00 fölött. Vagyis ezek a szelvények kiválóan alkalmasak Fibonacci-sorozatokhoz, vagy egyéb-, bankrollmenedzsmentet alkalmazó stratégiához. Az eseményekről általában részletes elemzés is olvasható a Tipplap aktuális napi cikkei között. Sok sikert mindenkinek!
Ez a rovat egy olyan TIPPMIX-szelvényt kínál, amelynek az eredő szorzója kicsivel van 3,00 fölött. Vagyis ezek a szelvények kiválóan alkalmasak Fibonacci-sorozatokhoz, vagy egyéb-, bankrollmenedzsmentet alkalmazó stratégiához. Az eseményekről általában részletes elemzés is olvasható a Tipplap aktuális napi cikkei között. Sok sikert mindenkinek!
Ma megkezdi szereplését a 2025-ös Afrikai Nemzetek Kupáján Tunézia, amely az ugandai válogatott ellen lép pályára, és már a nyitómérkőzésen oda kell figyelnie és nem vehetik félvállról az ellenfelet.
Ma megkezdi szereplését a 2025-ös Afrikai Nemzetek Kupáján Tunézia, amely az ugandai válogatott ellen lép pályára, és már a nyitómérkőzésen oda kell figyelnie és nem vehetik félvállról az ellenfelet.