2017.08. 01.

Okoz-e még nagyobb meglepetést a Sherriff?

Okoz-e még nagyobb meglepetést a Sherriff?

A Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörének visszavágói közül egyet rendeznek csupán kedden, az viszont felettébb érdekesnek ígérkezik, ugyanis a Sheriff és a Qarabag az első mérkőzésen 0-0-ra végzett egymással, vagyis teljesen nyílt még a párharc. A másik találkozót a brazil másodosztályból választottam, ahol a Vila Nova a Nauticót fogadja. Lássuk az esélyeket!

 

Sherriff Tiraspol – Qarabag

  • Egy héttel ezelőtt Bakuban 0-0-ra végeztek egymással a felek, így a visszavágón dől el minden. Hazai környezetben pedig a jobb játékosállománnyal rendelkező Qarabag volt a favorit, de mégsem sikerült előnybe kerülnie. A Sherriff védői és a kapus is rengeteget tett azért, hogy a moldáv együttes kapott gól nélkül lehozza a számára idegenbeli találkozót. 59%-ban az azerieknél volt a labda, 17-szer próbálkoztak kapura lövéssel, míg a vendégek csak háromszor. Szinte felbillent a pálya, de mégsem tudtak előnybe kerülni Garajevék. A 0-0 viszont abból a szempontból jó nekik, hogy Tiraspolban már az 1-1, illetve a 2-2 is továbbjutást érne számukra és a múltkori meccsből, valamint a játékoskeretek értékéből kiindulva nehéz elképzelni, hogy kikapna a Qarabag, ezért érdemes lehet „kéteséllyel” rájuk fogadni. Ráadásul ők lehetnek frissebbek, ugyanis amíg a Sherriff heti két meccset játszik hetek óta, addig nekik csak a BL-re kell egyelőre fókuszálniuk.

Vila Nova – Nautico

  • Ma éjszaka a Brasileiraóban nem rendeznek egyetlen mérkőzést sem, viszont a brazil másodosztályban valódi nagyüzem lesz. Pályára lép többek között a 2. helyen álló Vila Nova, amely a sereghajtó Nauticót fogadja. Látszólag egyértelműnek tűnik a találkozó, de a Tippmixpro 1,65-ös szorzót kínál a hazai győzelemre. A Vila Nova a legutóbbi két bajnokiját megnyerte, az egyiket az Internacional ellen, amely komoly bravúrnak számít. Ezzel szemben a Nautico a liga messze leggyengébb csapata, hiszen 7 pont a lemaradása a 19. ABC-től és öt meccs óta nyeretlen. Ennél is produkáltak már rosszabb szériát, hiszen a szezon elején volt, hogy zsinórban hat meccset veszítettek el.

A Tippmixpro ajánlatából:

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Niké 2017-08-01 12:49:56
SZia! egy kicsit okoskodnék! AZ X2 1.30,de a azeri továbbjutás már 1.45?
A kettő tulajdonképpen ugyanaz és aligha lesz 0-0,de ha lesz is akkor is a ráadásban lőtt góllal vagy büntetőkkel még mindig jó lehet a tippünk.
Ez azért szintén ajándék!
Panettone 2017-08-01 12:42:28
Hali!
A Quarabagot én is így látom! remélem le is jön!
Niké 2017-08-01 12:14:16
Szia! Remélem nem lesz meglepetés és lejön ez a meccs ahogyan én számoltam vele,vagyis az azeriek szerzik a vezető gólt és onnan két gól kell a Sheriffnek a továbjutáshoz.
Ez a Bate meccsére hasonlít az örmény bajnok(Alashkert) ellen!
Ott szintén egy nagyon alá becsült Alashkert kihúzott egy-egyet idegenben majd otthon simán kiestek.
Ott1-3 lett a vége 0-2 után szépítettek és a végén még kaptak egyet.
Bl-ből ezen a héten újra betettem a fixek közé a Qarabagot,bár a múlthéten elvitték a szelvényemet!
Mellette az APOEL és Köbenhavn van még rajta,a szokásos jó kis erős hatos odds meg is van 6.59 eze a három meccs ha bejön.

további tippjeink a Foci világából

friss 4 órája NB1: Debrecen – Paks
A Paks legutóbb hazai környezetben szenvedett vereséget a Ferencvárostól, ma pedig Debrecenbe kell utazniuk, ahol ha kikapnak, akkor bizony helyet cserél a két gárda!
A Paks legutóbb hazai környezetben szenvedett vereséget a Ferencvárostól, ma pedig Debrecenbe kell utazniuk, ahol ha kikapnak, akkor bizony helyet cserél a két gárda!
2026 első derbijét rendezik, ezúttal a Groupama Aréna lesz a helyszín és talán másfél évtizede nem volt ilyen közel egymáshoz a két csapat! És mivel egy derbin soha nem a helyezés számít, ma bármilyen eredmény elképzelhető!
2026 első derbijét rendezik, ezúttal a Groupama Aréna lesz a helyszín és talán másfél évtizede nem volt ilyen közel egymáshoz a két csapat! És mivel egy derbin soha nem a helyezés számít, ma bármilyen eredmény elképzelhető!
Már csak egy pontra van a kiesőzónától a Diósgyőr, hiszen legutóbb otthon nem tudta megverni a Kisvárdát. Ma pedig ismét a borsodi megyeszékhelyen lépnek fel a hazaiak (kongó lelátók előtt), de az ellenfél a listavezető Győr lesz!
Már csak egy pontra van a kiesőzónától a Diósgyőr, hiszen legutóbb otthon nem tudta megverni a Kisvárdát. Ma pedig ismét a borsodi megyeszékhelyen lépnek fel a hazaiak (kongó lelátók előtt), de az ellenfél a listavezető Győr lesz!