2017.08. 28.

Olasz, francia és izraeli meccsek a mai csokorban (1,90 – 1,45– 1,40)

Olasz, francia és izraeli meccsek a mai csokorban  (1,90 – 1,45– 1,40)

A Tippcsokor című rovatban megpróbálok naponta összeállítani legalább 4 /olykor csak 3/ olyan focitippet, aminek segítségével vastagíthatjuk a zsebünket. A tippeket általában én single, vagyis szóló tippként ajánlom, de bárki keverheti-kavarhatja, kombinálhatja, ez már mindenkinek a maga döntése, mint ahogy az is, hogy mennyi pénzzel játssza meg őket. Az események szorzóját a Tippmixpro ajánlatából válogattuk.

Bari - Cesena
Igen (Mindkét csapat szerez gólt) - Odds: 1,90

  • Fabio Grosso csapata még az elmúlt héten is erősödött a Juventustól kölcsönkapott Marroneval, korábban már szintén a torinóiaktól megkapták a kolumbiai Tellot, illetve a rutinos Floro Flores mellé leigazolták a szintén 34 éves Nenét. Én azt gondolom, hogy a kakasok egy remek szezon előtt állnak, s ezt már az első fordulóban is tapasztaljuk, ám még most a kimenetelt hanyagolnám, helyette a vendéglátók támadásai, illetve  a vendégek kontráira alapoznék. 

FH:20:30

Orleans - Lens    
Döntetlen vagy Lens (Kétesély) - Odds: 1,45

  • Négyből négyet bukott eddig a vendég Lens, míg a hazaiak 2-1-1-es mérleggel startoltak, tehát ellentétesen kezdtek mint ahogyan az elmúlt szezont zárták, hisz a Lens az ötödik helyen véglegelt, míg az Orleans csak osztályozóval tudott bennmaradni. Tehát ha a jelenlegi helyzetet nézzük, akkor nincs sok sansza Eric Sikora fiainak, azonban a keretek közötti különbség az első pontjukat talán magában rejtheti a vendégek számára. 

FH:20:45

Beitar Jerusalem - Ashdod
Beitar Jerusalem (1X2) - Odds: 1,40

  • Természetesen jóval erősebb a hazaiak kerete, ám a két klub közös történelme érdekesen alakult a közelmúltban, hisz az utolsó négy bajnokijuk mind remivel végződött. A Beitar csapatában nyártól egy új edző Gili Lavenda vezeti a szakmai munkát, s rögtön belopta magát a szurkolók szívébe az EL. kiesés ellenére, azzal hogy a Maccabi Tel Avivon egy sima hármassal átugrottak. Abból a meccsből kiindulva olyan lendületet vettek, ami szerintem ma is kitarthat.

FH:19:30

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A profi sportfogadók nyereséget ígérő stratégiája: a szögletfogadás! Ehhez mindenképpen idézzük fel a labdarúgás szabálykönyvét, mit ír a szögletről: szögletrúgást akkor kell ítélni, amikor a labda utoljára védőjátékost érintett, majd teljes terjedelmével akár a földön, akár a levegőben áthalad a kapuvonalon, de nem esik gól. Élőben alkalmazható stratégia következik! De több fogadóirodánál alkalmazható a meccs előtti alap fogadásnál is! Nézzünk egy aktuális mai tippet, alacsony kockázattal és vonzó szorzóval!

A Sporting CP fogadja a Vitória Guimaraes csapatát péntek este, 21.15 órakor a portugál élvonal második fordulójában. A tavalyi ezüstérmes a nyitányon csak 2-2-es döntetlent játszott az Estrela Amadora otthonában, míg mai vendége 1-0-s vereséggel kezdte a szezont az Arouca ellen hazai pályán. Mindkét csapat az első bajnoki győzelmére törekszik tehát.

Pazarul kezdte a bajnokságot a házigazda, amely még gólt sem kapott az első két mérkőzésén. Ma is megoldható feladat vár a társulatra.
Pazarul kezdte a bajnokságot a házigazda, amely még gólt sem kapott az első két mérkőzésén. Ma is megoldható feladat vár a társulatra.