2017.09. 06.

Orosz másodosztályú mérkőzések

Orosz másodosztályú mérkőzések

A mai napra már nem jutott egyetlen vb-selejtező sem, a válogatott futballisták legalább két nap pihenőt kapnak. A szűkös kínálatból két orosz másodosztályú találkozót választottam mára. A Volgar a Tyument fogadja, míg a Baltika a Lucs Energiját látja vendégül. Lássuk az esélyeket!

Volgar-Asztrahán – Tyumen

  • 11 fordulót követően a Tyumen utolsóelőtti helyen áll a 20 csapatos orosz másodosztályban, erre a teljesítményre aligha lehet büszke a klub. A mai napon a középcsapatnak számító Volgar-Asztrahán otthonába látogat. A Volgarnak különösen jó a védekezése, hiszen a Szamarát követően a második legkevesebb gólt kapta eddig a ligában. A Volgar számára az elkövetkező időszak azért lesz roppant fontos, mert a közeljövőben eldől, hogy versenyben maradhat-e az osztályozót érő 4. helyért, jelenleg 5 pontra van ettől a helyezéstől. A Tyumen és a Volgar legutóbbi három összecsapásán mindannyiszor a hazai pályán játszó gárda győzött és mivel ezúttal a papíron erősebb Volgar otthonában kerül sor a találkozóra, ezért jó eséllyel nem szakad meg a sorozat.

Baltika – Lucs Energija

  • Nagyon hullámzóan teljesít a Baltika, hiszen remekül kezdte az idényt, utána viszont elszenvedett három vereséget zsinórban, majd két győzelem következett ismét. A legutóbbi fordulóban a Kubant 5-1-re ütötték ki. Jelenleg 6. a táblázaton a kalinyingrádi együttes, tehát abszolút reális esélye van a feljutásra. A kiesés elől menekülő Lucs ellen jó esélyük van a győzelmi szériájuk folytatására. Óvatosnak kell azért lenniük, hiszen a Lucs éppen a legutóbbi körben aratott meglepetés győzelmet a Szpartak Moszkva II-es csapata felett. Az előző idényben 0-0-ra végeztek Kalinyingrádban a felek ebben a párosításban egy évvel korábban viszont 3-0-s Baltika siker született.

A Tippmixpro ajánlatából:

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Örni 2017-09-06 18:46:05
Volgar oddsa felugrott 1.8-ra és Tippmixpron már nem is lehet fogadni :)

további tippjeink a Foci világából

Az Everton jó formában várja a Coventry elleni találkozót, amelyen a hazai pálya előnyét kihasználva újabb győzelmet arathat, miközben a vendégek támadójátéka is tartogathat veszélyeket.
Az Everton jó formában várja a Coventry elleni találkozót, amelyen a hazai pálya előnyét kihasználva újabb győzelmet arathat, miközben a vendégek támadójátéka is tartogathat veszélyeket.
A BTTS, vagyis „Mindkét csapat szerez gólt” típusú sportfogadásnál az a lényeg, hogy a rendes játékidőn belül mindkét csapat legalább egy gólt szerezzen. Nem számít, hogy ki nyer, csak az, hogy ne legyen gól nélküli és egyoldalú mérkőzés. Az ilyen fogadásoknál több tényezőt is érdemes figyelembe venni, hogy jó döntést hozzunk. Ezeket foglaljuk össze ebben a rovatban, valamint ajánlunk néhány aktuális BTTS-fogadási ötletet!

A labdarúgásban az egyik legelterjedtebb fogadási forma a gólok számára vonatkozó tipp, különösen az over/under 2,5-ös határ. Ennek eldöntéséhez azonban nem elegendő pusztán a tabellát vagy az előző heti eredményeket nézni. A gólszámok mögött taktikai elképzelések, edzői stílusok, játékoskeretek állapota, és sokszor az aktuális helyzet – például a tét vagy a sérülések – húzódnak meg. Ahhoz, hogy jó döntést hozzunk, az elemzésnek mélyebb szintűnek kell lennie, mint a puszta statisztikák összevetése. Lássuk részletesen és néhány aktuális tippet is!