2014.11. 23.

PL: Crystal Palace - Liverpool

PL: Crystal Palace - Liverpool

Angliában mindig hozzászokhattunk ahhoz, hogy valamelyik nagy csapatnak valami nem sikerül. Kezdődött ez idén a United nyögvenyelős szezonjával, ám a tegnapi győzelemmel ők már a 4. helyen ácsorognak. Evvel szemben a Liverppol és a Spurs visszaestek a középmezőnybe, ráadásul mind a ketten ma játszanak. A kérdés csak az, hogy mire mennek idegenben. Nézzünk kicsit a Vörösek körme alá.

De első körben kezdjük a házigazda Kristály Palotával. A tavalyi 11. nagy bajban van. 11 forduló után kiesőhelyen állnak, és a boxing dayig jó lenne ezen változtatni, hiszen így fordulni fél távnál már nem mókás, és talán a szurkolók sem ezt szeretnék a fa alá meglepetésként. Persze ehhez változtatni kéne valamin, mert a két sovány győzelem (Leicester, Everton) és a 3 döntetlen (West Brom, Burnley, Newcastle) nem túl jó ómen. Ráadásul a nagyok közül még csak a United és a Chelsea csak nagyobb verőlegény, az Liverpool-Spurs-S’oton (különös őket is idesorolni) még hátravan. A különös az, főleg az eredményeket elnézve, hogy nagyon semmikor nem kaptak ki, főleg nem a nagyobb csapatok ellen. A 14 lőtt gól nem a legjobb, de nem is tartozik a legrosszabb kategóriába, sokkal inkább az eloszlás az, ami rosszul érinti őket.

http://iwantsomefun.com/wp-content/uploads/2012/07/mario-balotelli-meme-titanic-winslet.jpg

A Liverpool tavalyi menetelése kezdetben sokakat meglepett, ám mióta a „Barcelona szájkosarat tettek rájuk” azóta valami szétesett. Igaz, hozták a Titanicot is megjárt csatársztárt, de egyelőre nem nagyon fűzte be a hozzá váltott reményéket. Ráadásul mai játéka kérdéses is. Sturridge (13/3 házigólkirály) pedig régóta nem áll Rodgers rendelkezésére. A kérdés az, tehát, hogy ki fog ebből a ’Poolból gólt lőni. Couthino és Sterling meccsről meccsre robotolnak, de nekik sem jön össze semmi, Gerrard-é a második legtöbb találat (2) a csapatban. Sok nagy név van a vendégek tarsolyában, csak valahogy sosem sülnek el rendesen, valami mindig hiányzik a játékból, lassan pedig jó lenne virítani valamit, hiszen a legutóbbi 3 találkozón nyeretlenek.

Nem várok egy nagy meccset. Liverpooli fölény, Palace kontrák, a nagy kérdés az, hogy lesz-e valaki, aki gólra tudja a helyzeteket váltani. Ha tippelnem kéne, akkor azt mondanám, hogy mind a két gárda lő gólt, de nem lesz több találat 2-nél, ez pedig egy 1-1-es eredményt prognosztizál. Aki merész, 6 körül már meg is teheti. Hogy a kettő fenti kitétel közül melyik az erősebb, jó kérdés, én jobban bízom egy gólszegény találkozóban, szerintem a csapatok 2,5 találat alatt megállnak (1.8), de a mind a két csapat szerez gólt is azonos szorzón áll.

 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Tealq 2014-11-23 13:27:16
sima v :) YNWA egyszer csak hoz pénzt is
ToMMo 2014-11-23 12:20:43
Csak a Liverpool!!! :) YNWA :)
Harlequin79 2014-11-23 12:01:31
Inkább nem nagyon váltotta be a hozzáfűzött reményeket....

további tippjeink a Foci világából

Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A holland élvonalban a kiesés ellen küzdő Excelsior hazai körülmények között fogadja a középcsapat Groningent.
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A holland élvonalban a kiesés ellen küzdő Excelsior hazai körülmények között fogadja a középcsapat Groningent.