2018.05. 14.

A play-offért folyik majd a harc Cadizban

A play-offért folyik majd a harc Cadizban

A spanyol másodosztályban nagy harc folyik a feljutásért és azon belül is a play-off helyek eléréséért. Ebben a küzdelemben mindössze két pont választja a negyedik Zaragozát és a nyolcadik Cadizt, akik most egymás ellen küzdhetnek meg. Lássuk az esélyeket!

Cadiz – Zaragoza

  • Hét mérkőzés óta nyeretlen, így most már nem áll play-offot érő helyen, csak a nyolcadik a Cadiz. Ellenben a Zaragoza az elmúlt hetekben aratott győzelmeinek köszönhetően már a negyedik a tabellán, de korántsem nyugodhat még meg. Öt csapat is mindössze három ponton belül van hozzájuk képest, így a Cadiz is, így nagyon komoly tétje van a mai találkozónak. Nincsen tehát a legjobb formában a Cadiz, de hazai pályán nagyon egységes, csupán egyszer kapott ki hazai közönség előtt ebben az idényben és meccsenként kevesebb, mint 0,5 gólt kap. Az élcsapatok ellen pedig különösen hatékony a védelmük odahaza, hiszen az aktuális top hatban lévőktől öt meccs alatt csak egy gólt kaptak, ezért azt gondolom, hogy a mai mérkőzést is ki fogják húzni kapott gól nélkül és egyszer biztosan be fognak találni, ami ebben az esetben a győzelmet fogja jelenteni számukra.

A Tippmixpro ajánlatából:

  • Cadiz – Zaragoza: 1x2: - Cadiz, odds:2,22

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

friss 3 órája NB1: Nyíregyháza – MTK
Beérett a munka Nyíregyházán, vagy csak egy átmeneti fellángolás volt-e a legutóbbi győzelem Zalaegerszegen? Ma kiderül, az ellenfél a liga leghektikusabb csapata, az MTK.
Beérett a munka Nyíregyházán, vagy csak egy átmeneti fellángolás volt-e a legutóbbi győzelem Zalaegerszegen? Ma kiderül, az ellenfél a liga leghektikusabb csapata, az MTK.
Az év meglepetés-csapatára méltán pályázó Zalaegerszeg legutóbb csalódást keltő vereséget szenvedett a Nyíregyházától, ráadásul hazai pályán. Vajon csak egy kisiklás volt a vereség, vagy pedig tartós hullámvölgy következik?

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Az Eredivisie 22. fordulójában a bajnoki ezüstéremre leginkább esélyes Feyenoord utazik a vereségspirálban lévő Utrecht csapatához.