2014.01. 01.

Premier League: Swansea City - Manchester City

Premier League: Swansea City - Manchester City

A 2014-es év első Premier League mérkőzését Walesben, a Liberty stadionban játsszák, ahol a helyi Hattyúk ellenfele a bivalyerős, jelenleg ezüstpozíciós Manchester City lesz. A Swansea City hetek óta nyeretlen, míg a vendégek már több hete veretlenek. Ebből egyenesen adódhat Negredoék sikere, ám ne felejtsük el, hogy a Manchester City még soha nem tudott nyerni Swanseaben.

SWANSEA CITY

Egy dologban biztos vagyok, hogy ezen a mai meccsen nem születhet (vagyis de, csak nem szeretném) gólnélküli döntetlen, ugyanis a két résztvevő csak hébe-hóba játszik olyat. Michael Laudrup együttese bár hetek óta nyeretlen, nagyon ritka az olyan meccs, hogy ha csapata a Libertyben játszik, ne verjen be minimum egy dugót az ellenfél kapuvédőjének. Erre idén már volt ugyan példa, de az egyszeri és megismételhetetlen. Október 27-én a West Ham látogatott Walesbe, és addig gyűrték egymást a felek, míg végül nem 0-0 lett a vége? A lövések száma nem volt kevés, a Kalapácsosok 16 alkalommal próbálkoztak, ebből Vorm négyszer találkozott a labdával, míg Bonyék 10-szer vették célba a Jääskeläinen által őrzött ketrecet, melyeknek a fele célba is ért.
Shelveyék hazai mérlege nem tűnik rossznak, igaz, becsúszott már három vereség is, de ezek mind "nagycsapatoktól" érkezett. A MU, az Arsenal és az Everton rabolta ki Laudrup együttesét, ami viszont aggasztónak tűnhet, hogy egy WHU-t vagy egy Stoke Cityt azért illett volna elintézni. Mint már említettem, a walesi legények ritkán hagyják gól nélkül a drukkereiket, így a ManCity is készülhet, hogy a mostanság nem túl magabiztos Joe Hart benyel valamit, főleg hogy a Cardiff elleni szemsérülésnek azért még mindig van nyoma. Laudrup lehet hogy forgat kicsit a legutóbbi csapatán, ám aki nem jöhet számításba ezen elgondolásában, az Vorm, Michu és Dyer, ők hárman már jó ideje, és még jó ideig, Dyer és Michu februárig tuti, nem állnak majd a dán mester rendelkezésére.

MANCHESTER CITY

A Manchester City nyerni megy Walesbe, ez nem is lehet kérdés, főleg hogy milyen jó formának örvendenek Nasriék. Pellegrini szerintem remek munkát végez a világoskékeknél, Mancinit nálam már most ennyi idő alatt lepipálta, na persze ennek akkor lesz csak igazán létjogosultsága, ha valamiféle trófeákat tesz be csapatával a vitrinbe. Minimum egy bajnoki cím, de lehet ábrándozni a BL serlegről is, ám az még kicsit arrébb lesz. Dzekoék a bajnokságban nyolc kanyar óta veretlenek, a Sunderland elleni bukta óta nagyon megy a ManCity szekere. Az Etihadban öt nyert meccs, míg idegenben két győzelem és egy Southampton elleni kisiklás (döntetlen) a mérleg. Az a meccs, valamint a legutóbbi Cardiff elleni szenvedés (1-0) a kivétel a nagy sorozatban, az összes többi (6 bajnoki) mind overbe torkollott. Mondjuk ez nem olyan nagy csoda, hiszen a City a listavezető, ha a csapatok góljainak a számát vesszük alapul, a 19 forduló alatt 75 alkalommal zördült a háló a ManCity meccseken, ami ugyebár meccsenkénti 3,94 gólt hoz magával. Még idegenben is simán verik a 2,5 overt, hiszen távol Manchestertől is 3,44-re képes a csapat. Aki ebben a mai szintén overes, újévi bajnokiban nem kap szerepet, az a sérült Agüero, Demichelis, Jovetic és Richards, valamint az eltiltását töltő Silva.

TIPP

Az over ebben a meccsben is simán benne van, ismerve hogy a Hattyúk hazai közönség előtt mindig jók egy gólra, és a manchesteriek sem arról híresek hogy gól, gólok nélkül hoznának le egy meccset, nameg a fentebb taglalt meccsenkénti gólátlagukat. Viszont hogy tuti nyernek, erre nem vennék mérget, hiszen a manchesteri kékek még nem nagyon tudtak nyerni a Libertyben, bár ennek ma szépen a hátsójára verhetnek.

És még egy adalék, hogy a Swansea akár még pontosodhat is, hiszen amióta premierligázik, még soha nem kapott ki az új év első bajnokiján. Na jó ebből azért nem volt olyan sok, de ha már mindig a statokat bújjúk, talán ezt is figyelembe vehetjük.

  • 1982.01.30. 2-0-ás siker a MU felett
  • 1983.01.15. 2-0 a Notts County ellen
  • 2012.01.15. 3-2-re verték az Arsenalt
  • 2013.01.01. 2-2 az Aston Villa ellen

Tipp: mindkét csapat szerez gólt
Odds: 1.60 (9/10)
Iroda: TippmixPro

Eredmény: 2-3

További tippek:

  • 2,5 gól felett (1.60)
  • 2-0-ról Swansea (1.40)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
vargaradi 2014-01-01 15:15:46
"hiszen amióta premierligázik" 1992 óta létezik PL
mici 2014-01-01 14:29:17
Szia Riverside!

Ezekért az elemzésekért járok ide! Tökéletes. Köszönöm még egyszer!
A Tipplapnál nincs jobb, hasonló oldal az intereten.

további tippjeink a Foci világából

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
Az eindhoveni fiatalok bevállalós focit adnak elő hétről-hétre. Ma is bizalmat szavazunk nekik!
Az eindhoveni fiatalok bevállalós focit adnak elő hétről-hétre. Ma is bizalmat szavazunk nekik!
A második fogadja a negyedik helyezettet a holland másodosztályban. Egyik gárda sincsen kirobbanó formában. Mutatjuk a kombi tippet!
A második fogadja a negyedik helyezettet a holland másodosztályban. Egyik gárda sincsen kirobbanó formában. Mutatjuk a kombi tippet!