2018.05. 28.

Remek északi páros - Szelvényajánló 2.5-ért!

Remek északi páros - Szelvényajánló 2.5-ért!

A Sarpsborg a Stabaeket, az FH a Fylkirt fogadja. Összeraktunk egy kombinációt!

Sarpsborg - Stabaek

Sarpsborg (1X2) - Odds: 1,60

  • Fantasztikus formát kapott el a vendéglátó kelet norvég alakulat, az elmúlt három fordulóban nyerni tudtak mindössze 1 kapott góllal ezalatt a 270 perc alatt. Jelenleg 19 ponttal az 5. helyen állnak, de ha ma sikerülne nekik otthon tartani mindhárom pontot, akkor egy hellyel előrébb tudnának lépni. A Belgiumból érkezett Ronnie Schwartz eddig három gólnál jár, de úgy néz kis viszonylag simán vette a beilleszkedést, míg a tavaly 12 találatig jutó Mortensen szépen csak el kapja a fonalat, egyébként ő is három egységnél jár. Úgy gondolom a Sarpsborg formája tovább kitarthat, s a lendületüket ma is kihasználhatják.

FH - Fylkir

FH (1X2) - Odds: 1,60

  • A hazaiak neve mellett öt meccs után 10, a vendégeké mellett hét egység áll, s ez talán a Fylkir részéről nagyobb meglepetés, akik vélhetően a második vonal után nem számítottak ilyen jó rajtra, maximum csak reménykedtek benne. Elsősorban ilyenkor az első évad a stabilizálásról szól, pontosabban hogy mandátumot hosszabbítsanak. Az elmúlt fordulóban is idegenben léptek pályára, s akkor egy sima vereséget szenvedtek a Samsung Völlurinnben közel 1000 néző előtt. A hafnarfjörðuri együttes ellenben a legutóbbi otthoni bajnokiját behúzta, s a játékuk volt annyira meggyőző, hogy abból kiindulva ismét otthon tudják tartani mindhárom pontot Lennonék.

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A profi sportfogadók nyereséget ígérő stratégiája: a szögletfogadás! Ehhez mindenképpen idézzük fel a labdarúgás szabálykönyvét, mit ír a szögletről: szögletrúgást akkor kell ítélni, amikor a labda utoljára védőjátékost érintett, majd teljes terjedelmével akár a földön, akár a levegőben áthalad a kapuvonalon, de nem esik gól. Élőben alkalmazható stratégia következik! De több fogadóirodánál alkalmazható a meccs előtti alap fogadásnál is! Nézzünk egy aktuális mai tippet, alacsony kockázattal és vonzó szorzóval!

A Glasgow Rangers csütörtök este, 20.30-kor az Ibrox Stadionban fogadja a Jagiellonia Bialystok csapatát az Európa-liga harmadik selejtezőkörének visszavágóján. A hazaiaknak az első mérkőzésen elszenvedett 2-1-es vereség után mindenképpen le kell dolgozniuk az egygólos hátrányukat, ha életben akarják tartani reményeiket. A jelenlegi formaállapotok azonban nem mellettük szólnak a skót és a lengyel bronzérmes párharcában.

A továbbjutás már eldőlt, csak a gólarány kérdéses.
A továbbjutás már eldőlt, csak a gólarány kérdéses.