2013.05. 12.

Röpte, 2013-05-12

Röpte, 2013-05-12

Verhetetlen nehézbombázó?

Elérkeztünk a Madridban zajló női salakpályás tenisztorna (WTA) utolsó egyéni érkőzéséhez, ami nem lesz más, mint a döntő. A finálékhoz méltó találkozót áthatunk majd, két olyan hölgy „nézz majd farkasszemet” akik teljesen különböző teniszkultúrát képviselnek, de mindketten már most ikonok.

Az amerikai nehézbombázó Serena Williams azzal az orosz Maria Sharapovaval találkozik, aki (talán) a világ legszebb teniszező hölgyeménye ezen a csodás földgolyónkon. Nem csak, hogy a világranglista jelenlegi állása szerint is a két legjobb mérkőzik meg egymás ellen (Serena 1., Maria 2.), hanem a női teniszvilág két legismertebb játékosa is, ők azok, akiknek a neve még a teniszt nem ismerőknek is ismerősen cseng. Zseniális formát mutat a 31 éves Serena, merthogy a legutóbbi 18 tétmérkőzését mind győztesen fejezte be, ellenfele a 26 éves szépséges Maria viszont 9 meccs óta veretlen, érdekesség viszont, hogy az ő sorozata csak azért nem akkora, mint a világelsőé, mert épp az aktuális ellenfele állította meg március végén Miamiban (keménypályás tenisztornán). Serena kétkezes fonákjai életveszélyesek, ám a Mása becenévre hallgató orosz teniszkirálynő is bátran használja a kétkezes fonákjait, ha nem is akkora erővel, mint riválisa. Sokan azt vallják, hogy az amerikai szétbombázza Mását, ám az orosz malmára hajthatja az a tény, hogy sokkal nyugodtabbá és higgadtabban játszik, mint az amerikai. Ha mégis valaki betér (a még nyitva tartó) lottózóba, annak egy Williams győzelem 1.50-es szorzót jelent, aki pedig bízik a csodás Maria hercegnőben, annak kinéz egy 2.07-es szorzó. Én személy-szerint megrakom azt, hogy simán megsemmisíti a nehézbombázó az orosz ellenfelét, még úgy is, hogy nyíltan vállalom, hogy szerelmes versekkel árasztom el (olykor) Maria Sharapovat – remélem egyszer megbocsájt nekem Mása -. Nagy rekord felé tart Serena Williams, hiszen ha sikerül győzedelmeskednie a fináléban, akkor már 48. WTA sikerét jegyezheti fel a történelem füzetébe.

Tippek:
Serena Williams (USA) – Maria Sharapova (CCCP) :D
H: 1.50 --- V: 2.07 (Szerencsjáték Zrt.)
Serena 2-0-ra nyer: 2.25 net

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Zsoccc 2013-05-12 19:41:59
Női teniszt nehéz szakszemmel nézni, kiváltképp úgy, hogyha Wozniacki játszik Ana Ivanoviccsal pl.
Viszont van egy valaki akit csak szakszemmel tudok nézni: Schiavone! :D
JCSfella 2013-05-12 18:04:48
Kezdem azt hinni, hogy te nem is maga a sport szépsége, hanem az esztétikai élmény miatt kedveled a teniszt. 
Zsoccc 2013-05-12 16:32:14
Serena Williams - Maria Sharapova 6-1,6-4
Barnamedve 2013-05-12 15:23:49
Sharapós kutya! :D
Tapuah 2013-05-12 10:40:21
Esztétikai okokból a kis /S/harapós kutyának drukkolok. :-)

további tippjeink a Foci világából

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A Serie A-s csapat kihasználta a Brugge piros lapját, és 3-2-re nyert az Artemio Franchi stadionban. De ez a meccs még nincs lefutva, a belgák hazai környezetben kifejezetten veszélyesek lesznek a visszavágón!

Közkedvelt fogadási forma az, amikor egy adott meccsen mindkét féltől várjuk azt, hogy betaláljon az ellenfél hálójába. Általában jó szorzókat adnak rá, így könnyedén beilleszthetőek egy kétmeccses szelvénybe, de gyakran single is megállják a helyüket. Ez lesz mára a legjobb BTTS!

Egy labdarúgó-mérkőzésen a gólokra is fogadhatunk. Kedvelt módszer az OVER-UNDER. Egy alap határszám mindig adott ez a 2,5 gól. Általában jó szorzókat adnak rá, így könnyedén beilleszthetőek egy kétmeccses szelvénybe, de gyakran single is megállják a helyüket. Ez lesz mára a legjobb OVER/UNDER!