2015.10. 31.

Serie B: Cesena - Virtus Lanciano

Serie B: Cesena - Virtus Lanciano

Az olasz B-ben hétközben forduló volt, a favoritom, a Cesena simán hozta a Como elleni meccsét, és úgy tűnik, ma is könnyedén hozhatja a három pontot. A Csikóhalak, hasonlóan a Cagliarihoz, még mindig 100%-os hazai pályán, így az idegenben nem túl acélos Lanciano elleni meccsén sem akadhat porszem az eddig tökéletesen működő gépezetbe.

Cesena - Virtus Lanciano, 15:00

A Cesena eddig ötöt játszott a Dino Manuzziban, az első hármon szűz maradt Gomis ketrece, a másik kettőn már betalált az ellenfél. A Spezia 5-1-es elkalapálása igen nagy fegyvertény, de a Como 3-1-es legyőzése is szép siker.

Ezzel ellentétben a Virtus Lanciano rossz idegenbeli szereplése hozza azt magával, hogy a csapat csak a 16. a 22 csapatot felvonultató bajnokságban. Egyetlen pontjukat a Trapani ellen szerezték, a többin bár kikaptak, de senki nem verte őket agyon. Ha itt egy kicsit összeszedettebbek lennének, akkor még többet érthetne a hazai pályás veretlen mutató. Bár az is csalóka, mert bár veretlenek otthon, eddig az ikszből több van mint győzelemből.

Számottevő hiányzó egyik csapatnál sincs, így ezen infók alapján nem gondolnám, hogy pont ma virítana a Virtus, így hát a Cesena hozza a meccset és tartja tovább 100%-os hazai mérlegét.

Tipp: Cesena
Odds: 1.65
Iroda: TippmixPro

Eredmény: 2-0

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Tiger 2015-10-31 19:44:03
Törölt hozzászólás

további tippjeink a Foci világából

A Dordrecht sorozatban öt vereségnél tart, ma a remeklő Almere ellen kellene feltámadnia a hazai alakulatnak...
A Dordrecht sorozatban öt vereségnél tart, ma a remeklő Almere ellen kellene feltámadnia a hazai alakulatnak...
Elmaradt meccset pótolnak az ír élvonalban: ha nyer a házigazda, előzi riválisát. Kell ennél nagyobb motiváció?
Elmaradt meccset pótolnak az ír élvonalban: ha nyer a házigazda, előzi riválisát. Kell ennél nagyobb motiváció?
A profi sportfogadók nyereséget ígérő stratégiája: a szögletfogadás! Ehhez mindenképpen idézzük fel a labdarúgás szabálykönyvét, mit ír a szögletről: szögletrúgást akkor kell ítélni, amikor a labda utoljára védőjátékost érintett, majd teljes terjedelmével akár a földön, akár a levegőben áthalad a kapuvonalon, de nem esik gól. Élőben alkalmazható stratégia következik! De több fogadóirodánál alkalmazható a meccs előtti alap fogadásnál is! Nézzünk egy aktuális mai tippet, alacsony kockázattal és vonzó szorzóval!