2016.12. 05.

Serie A és Premjer Liga

Serie A és Premjer Liga

A Serie A-ban két mérkőzés maradt hétfőre a 15. fordulóból. 19:00 órai kezdettel két középcsapat feszül egymásnak, hiszen a Chievo a Genoát fogadja. Oroszországban magyar idő szerint 11:00 órakor találkozik egymással az Ufa és a Tom Tomszk. Lássuk az esélyeket!

Serie A és Premjer Liga. 2016.12.05.

Chievo – Genoa

  • Közvetlenül egymás mögött áll a két együttes a tabellán: a Genoa 12., míg a Chievo a 13. Egyébként is elmondható, hogy közel azonos szintet képvisel a két csapat. A Genoa idegenbeli mérlege azonban eléggé harmatos. Az újonc Crotone otthonában és Bolognában nyertek csak, ahol egy félidőt emberelőnyben játszottak Gastaldello első félidő végi érthetetlen piros lapja miatt. Az összes többi összecsapásukat elveszítették vendégként, pedig igazán nagy csapat otthonába még nem látogattak. Hamár nagy csapatok, akkor mindenképpen meg kell említeni, hogy 8 nappal ezelőtt 3-1-re verték a Juvét. Viszont csütörtökön csak hosszabbítás után gyűrték le a Serie B-s Perugiát és ott az alapcsapat játszott, tehát fáradtak lehetnek Simeonéék.

  • Ellenben a Chievónak volt egy szűk hete rákészülni erre a találkozóra, hiszen a kupában a Novarát kedden verték meg 3-0-ra a sárga-kékek, természetesen rendes játékidőben. A veronaiakra márpedig ráfér a pihenés, hiszen rendre a Serie A legidősebb átlagéletkorú csapatát küldik pályára. Hazai pályán szépen gyűjtögetik a pontokat Birsáék, hiszen csak két dobogós, a Juventus és a Milan távozott három ponttal a Bentegodiból. A frissesség és a hazai pálya előnye a Chievo mellett szól, de a döntetlen se lenne meglepetés, ezért érdemes lehet kéteséllyel fogadni.

Ufa – Tom Tomszk

  • Szörnyen rossz formában van a Tomszk, amely szeptember közepe óta nyeretlen. Legutóbbi hét meccsükből hatot elveszítettek. Négy nappal ezelőtt a középcsapatnak számító Lokomotív Moszkvától kaptak egy hatost. Most is egy a Lokomotiv szintű ellenféllel kell megküzdeniük. Az Ufa 10. a tabellán, úgy néz ki, hogy nem lesz kiesési gondja. Az Ufánál kevés a légiós, de így is könnyedén szokta verni a kiesés ellen menekülő csapatokat. A Tomszk a 15. helyen áll, ami a szezon végén kiesést jelentene és a jelenlegi helyzetet figyelembe véve nagyon nagy változásnak kellene bekövetkezni, hogy a gárda bennmaradjon az élvonalban. A Ufa számára ez egy önbizalom növelő siker is lehet, hiszen a Tomszk védekezése messze a leggyengébb a ligában.

A Tippmixpro ajánlatából:

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

friss 3 órája NB1: Debrecen – Paks
A Paks legutóbb hazai környezetben szenvedett vereséget a Ferencvárostól, ma pedig Debrecenbe kell utazniuk, ahol ha kikapnak, akkor bizony helyet cserél a két gárda!
A Paks legutóbb hazai környezetben szenvedett vereséget a Ferencvárostól, ma pedig Debrecenbe kell utazniuk, ahol ha kikapnak, akkor bizony helyet cserél a két gárda!
2026 első derbijét rendezik, ezúttal a Groupama Aréna lesz a helyszín és talán másfél évtizede nem volt ilyen közel egymáshoz a két csapat! És mivel egy derbin soha nem a helyezés számít, ma bármilyen eredmény elképzelhető!

Már csak egy pontra van a kiesőzónától a Diósgyőr, hiszen legutóbb otthon nem tudta megverni a Kisvárdát. Ma pedig ismét a borsodi megyeszékhelyen lépnek fel a hazaiak (kongó lelátók előtt), de az ellenfél a listavezető Győr lesz!