2016.09. 21.

Single tippek

Single tippek

Új rovatunkban azok a szorzók fognak helyet kapni, amelyek a Tipplap többi rovatában ritkábban olvashatóak, nevezetesen 2,0 környékén, adott esetben fölötte próbálunk keresgetni. Három olyan mérkőzést választunk nap, mint nap, amelyek szorzója megfelel ennek a követelménynek. A három meccset szólóban játsszuk egységnyi téttel, a bankrollunk változását pedig naplózni fogjuk. Minden tippünket meg is indokoljuk pár mondatban. Az eseményeket a Tippmixpro ajánlatából választottuk. Sok sikert mindenkinek!

Először is 18-ról van még egy visszamaradt meccs, ami még él és mai napon játsszák! Ez pedig a Young Boys vendégjátéka Vaduzban. Ehhez kerestem még két meccset és így alakult ki mára a hármasfogatom.  A tét a Vaduz meccsen 3E, még vasárnapról, így a másik két meccs is 3 egységes téttel kerül játékba! A Bankroll 75,35 tegnapról, ehhez jön a nyeremény 13,8 azaz 89,15, amiből csak hat kerül levonásra.

  • A Genoa csapatát már harmadik alkalommal veszem döntetlenre, mivel még mindig csak húzódik az amúgy is páratlan sorozat. Immár 17 bajnoki mérkőzés óta nem játszottak döntetlent Rinconék. Ma hazai pályán fogadják a listavezető Napolit, akik félelmetesen kezdték a szezont! Négy meccs, egy döntetlen, még a nyitófordulóban a Pescara ellen, azóta csak nyertek. A Genoa legutóbb vereséget szenvedett a Sassuolo ellen, ma még hazai pályán is nagyon igyekezniük kell, hogy ne ismétlődjön ez meg. De ha jól kijön nekik a lépés, akkor lehozhatják X-re!
  • A svájci élvonalban a második helyezett Young Boys játszik a Vaduzzal idegenben. Eddig még csak hét meccset játszottak le a bajnokságból, de az már látszik, hogy a Basel kiemelkedik, a Young Boys ott lehet a dobogón, a Vaduz pedig alsó-középcsapat szintet üti meg. A hazai pálya előnye mellett, csak a statisztikát tudom felhozni, a Fiatal Fiúk 23 bajnoki mérkőzés óta nem remiztek! Érik a sorozat megszakadása.
  • És végül még egy svájci élvonalbeli mérkőzés. Két dolog figyelhető meg a tabellán. Egyrészt hét forduló után még egyik csapat sem játszott döntetlent! A Luzern bár harmadik 12 ponttal, igen rossz formában vannak! Két vereség egymás után azt jelzi, még nem működik minden tökéletesen. A Sion pedig7. helyen áll 9 ponttal, a legutóbbi két meccsen hat pontot gyűjtött. Azt gondolom, ha nem is veri meg idegenben a dobogó harmadik helyén álló Luzernt, egy döntetlenre jó lehet! A másik nagyon fontos tény az, hogy a Luzern csapata 12 bajnoki meccset játszott le sorozatban úgy, hogy minden alkalommal OVER 2,5 gól volt a végeredmény! Ennek a sorozatnak is várom már a megszakadását, akár már most, vagyis akkor döntetlen lesz 0-0 vagy 1-1 arányban. A tippem Döntetlen és UNDER 2,5 gól!

Genoa - Napoli
1X2
Tét: 3E

2016.09.21. 20:45 0-0

Döntetlen

3,60

Vaduz - Young Boys
1X2
Tét: 3E

2016.09.21. 19:45 0-0

Döntetlen

3,95

Luzern - Sion
Pontos végeredmény
Tét: 3E

2016.09.21. 19:45 2-2

Döntetlen 1:1

6,25

Bankroll: 83,15

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Mackó3 2016-09-22 09:29:11
Üdv Pákász!
Jó magam is trixiben és egy hármasban is megraktam próba szerencse gondoltam és IGEN!!!!
Fantasztikus volt a gondolat!Gratulálok Neked!!
További sok sikert!!!
Nemjanek 2016-09-22 00:40:46
Hatalmas köszi Pákász! Trixieben raktam meg és jött minden! Kezdetek óta követlek és nagyon jó vagy! Kitartást csak így tovább!
Bobo32 2016-09-22 00:40:15
Hát ez valami hihetetlen volt! Majdnem tökéletesen lejött! Gratulálok!

további tippjeink a Foci világából

Az Everton jó formában várja a Coventry elleni találkozót, amelyen a hazai pálya előnyét kihasználva újabb győzelmet arathat, miközben a vendégek támadójátéka is tartogathat veszélyeket.
Az Everton jó formában várja a Coventry elleni találkozót, amelyen a hazai pálya előnyét kihasználva újabb győzelmet arathat, miközben a vendégek támadójátéka is tartogathat veszélyeket.
A BTTS, vagyis „Mindkét csapat szerez gólt” típusú sportfogadásnál az a lényeg, hogy a rendes játékidőn belül mindkét csapat legalább egy gólt szerezzen. Nem számít, hogy ki nyer, csak az, hogy ne legyen gól nélküli és egyoldalú mérkőzés. Az ilyen fogadásoknál több tényezőt is érdemes figyelembe venni, hogy jó döntést hozzunk. Ezeket foglaljuk össze ebben a rovatban, valamint ajánlunk néhány aktuális BTTS-fogadási ötletet!

A labdarúgásban az egyik legelterjedtebb fogadási forma a gólok számára vonatkozó tipp, különösen az over/under 2,5-ös határ. Ennek eldöntéséhez azonban nem elegendő pusztán a tabellát vagy az előző heti eredményeket nézni. A gólszámok mögött taktikai elképzelések, edzői stílusok, játékoskeretek állapota, és sokszor az aktuális helyzet – például a tét vagy a sérülések – húzódnak meg. Ahhoz, hogy jó döntést hozzunk, az elemzésnek mélyebb szintűnek kell lennie, mint a puszta statisztikák összevetése. Lássuk részletesen és néhány aktuális tippet is!