2016.10. 05.

SINGLE TIPPEK

SINGLE TIPPEK

Új rovatunkban azok a szorzók fognak helyet kapni, amelyek a Tipplap többi rovatában ritkábban olvashatóak, nevezetesen 2,0 környékén, adott esetben fölötte próbálunk keresgetni. Három olyan mérkőzést választunk nap, mint nap, amelyek szorzója megfelel ennek a követelménynek. A három meccset szólóban játsszuk egységnyi téttel, a bankrollunk változását pedig naplózni fogjuk. Minden tippünket meg is indokoljuk pár mondatban. Az eseményeket a Tippmixpro ajánlatából választottuk. Sok sikert mindenkinek!

Tegnapelőtt 131,55 E volt a záró bankroll, ehhez jön a két lejött tipp 3,6 és 3,55 szorzókkal. Vagyis ma 153 E-es nyitó bankon kezdünk. Tegnap nem volt cikk, mert annyira silány volt a kínálat. Hát ma sem sokkal jobb, de azért megpróbálkozom vele. Maradok a jól bevált hendis döntetleneknél, hármat hoztam mára is, viszont a tétből visszaveszek, mert számomra ismeretlen brazil bajnokságból és a japán ligakupából érkeznek a meccsek.

  • A két brazil bajnoki 6-án hajnalban lesz. Az Atletico PR 6. helyen áll 42 ponttal, 28 meccsen 27/25-ös gólaránnyal, vagyis kevés gólt lő és majdnem minden találkozóján kap is. Legutóbb vereséget szenvedtek a 4. helyen álló Santostól, előtte két győzelem a mérleg. A vendégcsapat 11. helyet foglalja el 38 ponttal, 39/47-es gólaránnyal ugyanannyi meccsen! Tehát lőnek is, de sokat kapnak is! Ezen a meccsen a hazaiaknak kell majd letámadni, de mindemellett, ahogyan minden mérkőzésen, most is nagyon ügyelnek majd a védelemre! A Chapecoense csapatának idegenben jó lenne a döntetlen is, így nem fognak mindenáron kitámadni, csak a biztonságos kontrákra ügyelnek majd. Kevés gólt és egygólos Atletico PR-sikert várok. 1-0 vagy 2-1.
  • A Cors egy nagyon rossz sorozatban van! Még a 7. helyen állnak, de sokat csúsztak le az elmúlt öt forduló alatt, amikor is négyszer kikaptak és egy döntetlent sikerült elérniük. Ez pedig nagyon gyér. Az AMG csapata 3. helyen áll, de sok gólt kapnak, 8-cal többet, mint a vendégalakulat! Azt várom, hogy összekapja magát a Corinthians és egy góllal megnyeri a meccset!
  • Japán Ligakupa, csak azért választottam, mert nem nagyon volt más. A Gamba Osaka az 5. a bajnokságban a Yokohama 6. de csak egy pont van közöttük. Ez viszont a Ligakupa. Ezért aztán csak bízni tudok abban, hogy a Gamba a hazai pálya miatt azért berántja szűken a győzelmet.

Atlético PR - Chapecoense
Hendikep 0:1
Tét: 2E

2016.10.06. 0:30

Döntetlen

3,35

Gamba Osaka - Yokohama FM
Hendikep 0:1
Tét: 2E

2016.10.05. 12:00 0-0

Döntetlen

4,00

Corinthians - Atlético MG
Hendikep 0:1
Tét: 2E

2016.10.06. 2:00

Döntetlen

3,65

Bankroll: 147 E

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A Primeira Liga 15. fordulójában a Benfica hazai pályán fogadja a Famalicaót.
A Primeira Liga 15. fordulójában a Benfica hazai pályán fogadja a Famalicaót.
Ebben a rovatban azok a meccsek szerepelnek, amelyek erős eséllyel dőlnek el valamelyik kimeneteli oldalra, tehát vagy az egyik nyer, vagy a másik. A szorzók alacsonyabbak, de egyik sem lesz 1,35 alatt! A kockázat ennek megfelelően szintén alacsonyabb, így ezeket a tippeket szelvénykiegészítésnek javasoljuk, vagy akár kétegységnyi téttel is játékba lehet küldeni.

Az olvasók kedvenc rovatában vegyes szelvényeket próbálunk összehozni, amelyben két-három mérkőzést kombinálunk majd egy ajánlatba. Az eredő szorzó 1,7 és 2,5 között lehet, a meccskínálat függvényében. A cél, hogy minél alacsonyabb kockázati tényezővel lehessen játékba küldeni a szelvényt akár papíros változatban, akár a neten. Fosszuk ki az irodákat együtt!