2016.04. 11.

Skandináv hokiszilánkok #3

Skandináv hokiszilánkok #3

Az eddigi kitekintéseim az európai hoki világába meglehetősen jól alakultak. Ma ismét megpróbálkozok egy ilyen tippel egy amolyan másfeles offenzívaként. Ezúttal a finn 2. liga döntőjének első mérkőzését céloztam meg.

 

Jukurit – Hokki

A Jukurit jól ráijesztett az első körben a szurkolóira, hiszen sima alapszakasz győzelem után bizony a nyolcadik helyezett ellen csak az utolsó mérkőzésen tudta kiharcolni a továbbjutást. Talán időben jött ez a pofon, hiszen az elődöntőben már 4-1-gyel sikerült letudni az ellenfelet. Itt jegyezném meg, hogy tavaly is alapszakasz győztesek voltak, aztán tönkrevertek mindenkit a playoffban, akkor 4-0, 4-0, 4-1 arányokban. Amúgy a Hokki is hasonló utat járt be eddig, hiszen szoros 4-3 után az elődöntőben már könnyebben, 4-2-re nyert. Az biztos, hogy a Jukurit tűnik a legerősebb csapatnak idén is, és a hazai mérlegük egészen parádés, hiszen 25 mérkőzésből 2x kaptak ki rendes játékidőben otthon, valamint további 3 alkalommal hosszabbításban. Gólarányuk 111-52 volt. Ez egészen impozáns. A Hokki idegenbeli teljesítménye azért nem volt kiemelkedő, viszont most a rájátszásban az utolsó 4 vendégszereplésükkör nyertek. A Jukurit amúgy az utolsó 25 hazai meccsén csak egyszer kapott ki, a rájátszás első körében történt ez, a már említett szenvedéskor. Amúgy egymás elleni eredményben is dominál a hazai csapat az utóbbi időben. Összességében azt mondom, hogy inkább a Hokki vendégként produkált sorozata szakad meg inkább, mint a Jukurit hazai remek teljesítménye romlana. A pályaelőny megtartása is fontos az első meccsen. Jukurit győzelmet várok.

Tipp: Jukurit – 1.50 

Eredmény: 5-2
 

 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
ToMMo 2016-04-11 21:57:24
Easy WIN :)
Mitomen 2016-04-11 13:32:23
Jukurit-Hokki folyamatosan meg tréfálja az embereket. Miért ne lenne ma is pont így? Oda-vissza verik egymást.
ToMMo 2016-04-11 11:49:04
Emellett egy külön, rizikósabb szelón nekem mindenképpen megy kötésben a Skelleftea mérkőzés győztes, és a Tappara mérkőzés győztes kötésben. ;)

további tippjeink a Hoki világából