2018.01. 09.

Sorozatban hatodszor is megveri a Beer-Seva a Yehudát?

Sorozatban hatodszor is megveri a Beer-Seva a Yehudát?

Az izraeli bajnokság 17. fordulójában a címvédő Hapoel Beer-Seva ellenfele a középmezőnyhöz tartozó Bnei Yehuda lesz. A Hapoel ismét győzelmi kényszer alatt játszik, hiszen a Beitar megnyerte a maga mérkőzését ebben a fordulóban, így átvette a vezetést. 

Hapoel Beer-Seva - Bnei Yehuda

  • A tavalyi bajnok Beer-Seva nem kezdte jól a szezont, így sokáig csak üldözte a riválisait, de a decemberi győzelmeinek köszönhetően átvette a vezetést a tabellán. Az előnye viszont (még) szűkös, sőt, mivel a Beitar már lejátszatta a 17. fordulóbeli meccsét, amit megnyert a H. Haifa ellen, így át is vette a vezetést a jobb gólkülönbségének köszönhetően. A Hapoel formáját elnézve jó eséllyel be fogja gyűjteni ma a három pontot, hiszen már három találkozó óta hibátlan.

  • A mai ellenfele a Bnei Yehuda lesz, amely a hatodik helyet foglalja el a bajnokságban. A kupából viszont éppen múlt hét pénteken esett ki nagy meglepetésre az alacsonyabb ligás Ramat Gannal szemben, előtte pedig a H. Haifától kapott ki a bajnokságban. Nemcsak a forma, hanem az egymás elleni mérleg is hazai sikert vetít előre, hiszen a Beer-Seva a legutóbbi öt alkalommal kivétel nélkül legyőzte a Yehudát. A Hapoelben Korhut az utóbbi időben kegyvesztetté vált, de a szombati kupameccsen újra pályára lépett. Kérdés, hogy ma Biton vagy Korhut lesz-e a kezdő balhátvéd.

A Tippmixpro ajánlatából:

  • Hapoel Beer-Seva - Bnei Yehuda: (1x2): - Hapoel Beer-Seva, odds: 1,37

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

friss 3 órája NB1: Nyíregyháza – MTK
Beérett a munka Nyíregyházán, vagy csak egy átmeneti fellángolás volt-e a legutóbbi győzelem Zalaegerszegen? Ma kiderül, az ellenfél a liga leghektikusabb csapata, az MTK.
Beérett a munka Nyíregyházán, vagy csak egy átmeneti fellángolás volt-e a legutóbbi győzelem Zalaegerszegen? Ma kiderül, az ellenfél a liga leghektikusabb csapata, az MTK.
Az év meglepetés-csapatára méltán pályázó Zalaegerszeg legutóbb csalódást keltő vereséget szenvedett a Nyíregyházától, ráadásul hazai pályán. Vajon csak egy kisiklás volt a vereség, vagy pedig tartós hullámvölgy következik?

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Az Eredivisie 22. fordulójában a bajnoki ezüstéremre leginkább esélyes Feyenoord utazik a vereségspirálban lévő Utrecht csapatához.