2015.03. 12.

Sportfogadás matematikai alapon

Sportfogadás matematikai alapon

Bizonyára mindenki járt már úgy, hogy mérgében csaknem a falhoz vágott valamit, amikor egy szép 5-ös kötésű szelvénye elment. Legyünk őszinték magunkhoz, hányszor mondtuk már, hogy nem volt szerencsénk? Gondosan összeválogattuk a meccseket, kijött egy szép szorzó, aztán jött a szokásos mondóka: már megint csak egy ment el.  Mi mindent jól csináltunk, órákon át böngésztük a tabellákat, csak hát az a szerencse...

 

 

 

 

Pedig ehhez nem sok köze van a szerencsének, a sportfogadás egy része pusztán  matek.

Mielőtt azonban néznénk egy átlagos példát kezdetnek, szögezzünk le egy fontos tényt: bármekkora esélye van is egy – egy csapatnak a győzelemre, elméletben minden mérkőzés három (de legalábbis két) esélyes, még a legnagyobb csapatok sem győznek mindig (a döntetlen is vereség a mi szempontunkból, ha kivettük). Ezután nézzük az első példát:

Kiválogatunk 5 mérkőzést, a szorzó most mindegy. Elkezdünk gondolkodni, hogy melyikre kellene fogadni. Ha megtesszük az egyik csapatot, a nyerési esélyünk 1:3-hoz, vagyis 33,33%. Ez még talán egy vállalható %-os arány lenne, de mi többet szeretnénk nyerni, ezért kombináljuk a meccseket. Ezáltal azonban a nyerési esélyünk is egyre csökken, hogy mennyire, az az alábbi táblázatokból derül ki:

 

Háromesélyes mérkőzések

Meccsszám

Esély a telitalálatra

1

1:3 (33%)

2

1:9 (11,1%)

3

1:27 (3,7%)

4

1:81 (1,23%)

5

1:243 (0,4%)

 

Kétesélyes mérkőzések

Meccsszám

Esély a telitalálatra

1

1:2 (50%)

2

1:4 (25%)

3

1:8 (12,5%)

4

1:16 (6,25%)

5

1:32 (3,125%)

 

 

Világosan látszik tehát, hogy minél több mérkőzést kombinálunk 1 szelvényre, a nyerési esélyünk egyre csak csökken. Háromesélyes meccs esetén, ha kiveszünk egy eseményt, még minden 3. esetben nyerni fogunk, azonban ha már csak 3-at teszünk is 1 szelvényre, csupán minden 27. esetben örülhetünk nyereménynek.

Tudom, most sokan mondjátok, hogy ez mekkora hülyeség, hiszen én választom ki a meccseket, és ezek nem három (vagy két) esélyesek, az egyik csapatnak sokkal több sansza van megnyerni a találkozót. Nézzünk hát erre is egy példát:

A fogadóirodák nem jótékonysági intézmények, minden egyes szorzó az szerint van megállapítva, hogy az adott csapat hány %-ban hozza az adott eredményt. Vegyünk példaként 3 csapatot, amelyek a meccseik 80%át megnyerik átlagban. A szorzó ebben az esetben 1:20 körül lesz.

Ha kiveszek 1 ilyen meccset, a nyerési esélyem 4:5-höz, vagyis 4 alkalommal nyerni fogok, s csupán minden 5. esetben ér bosszúság. Azonban ha két csapatot veszek ki, már csak az esetek 60%-ában fogok nyerni, ha pedig 3-at, már csak 20% sanszom maradt a telitalálatra. Vagyis a tendencia megfordult, míg 1 mérkőzés esetében az esélyem 5-ből 4 győzelem volt, a 3 meccs kombinálásával már 5 esetből csak egyetlen egyszer fogok nyerni. Mindez persze még nem lenne akkora baj, ha az egyszeri nyeremény fedezné a 4 veszteséget, de nem így van.

 

Kombinációk

Szorzó

1 meccs

1.20

2 meccs

1.44

3 meccs

1.76

 

Vagyis az egyetlen nyereménnyel a tétem kétszeresét sem nyertem meg, ahhoz tehát, hogy ez a fogadási forma sikeres legyen, az esélyem legalább 60%-os kellene hogy legyen.

Ezek az alaptételek. A sportfogadás azonban ennél sokkal összetettebb dolog, az eredményeket számtalan eshetőség befolyásolja. Amiért ezt a dolgot mégis így levezettem, annak egyetlen oka van: hogyan és főként mire érdemes fogadni! A táblázatok erre a két kérdésre adnak választ:

1. Egyszerűen nem éri meg mérkőzéseket kombinálni egymással.

2. Miért fogadnék háromesélyes eseményekre?  Hiszen ha csak két esélye van a végkimenetelnek, növekszik a találati arányom is. Még 5 esemény kombinálásával is minden 32. esetben nyerni fogok, nem kell 242 bukó miatt bosszankodnom.

Mi tehát a teendő? Olyan fogadási eseményeket keresni, amelyek egyik végkimenetelére legalább 51% esély van, az érte kínált szorzó viszont 1.51-nél nagyobb.

 

Milyen csapatra fogadjunk?

Egy csapat teljesítőképességét számtalan dolog befolyásolja: az edző taktikája, a keret minősége, sérülések, a háttér, stb-stb.

Vegyünk egy példát a fociból, mondjuk a Real Madridot.

A Real kirakatcsapat, esetében ezeket ismerjük. Ancelottinak nem ez az első szezonja a csapattal, tudjuk hogy milyen taktikát választott a keret erősségét is figyelembe véve, tudjuk milyen stílust játszik a Madrid, ismerjük a keret erősségét, tudjuk hogyan játszik sérülések esetén, ismerjük a sérülteket és hogy mire képesek a helyettesítő emberek. Egyetlen egy dolog miatt nem szabad mégsem fogadnunk a Real meccseire az esetek többségében: a valószínű végkimenetelekre adott szorzók olyan alacsonyak, hogy nem termelnek hosszú távon nyereséget.

Olyan csapatokat kell tehát keresnünk, amelyeknél ismerjük ezeket az opciókat, de a szorzók nem ilyen alacsonyak. Tudom, ez sok munkát igényel, de ez a része megkerülhetetlen.

Milyen eseményekre fogadjunk?

Számtalan kétesélyes fogadási típus létezik, a sárga lapok számától kezdve a mindkét csapat szerez gólt opcióig, de talán a legkedveltebb a gólszámra fogadás.

 

Ezzel el is érkeztünk a legkritikusabb ponthoz. Hogyan állapítjuk meg az esélyeket?

Szépen elkezdjük böngészni, hogy melyek azok a csapatok, amelyek sok gólt lőnek, illetve sok gól kapnak, vagy ellenkezőleg. Az NHL-ben például az átlagos gólszám meccsenként 5.5 körül mozog, ezért ez a leggyakoribb megállapított fogadási típus. Alatta vagy fölötte? Alapesetben 1.8 körül van a szorzója mindkét kimenetelnek. Egy bökkenő van, a sok gólt szerző csapatoknál a szorzó is sokkal kisebb lesz, nekünk azt a meccset kell kiválasztanunk, ahol még 1,51 felett van.

Nézzünk erre is egy példát.

Sok gólt szerző csapatok:Tampa Bay Lightning, New York Islanders

Sok gólt kapó csapatok: Edmonton Oilers, Arizona Coyotes.

A Tampa 222 gólt lőtt eddig, elvileg mondhatnánk tehát, hogy érdemes kivenni 5,5 lőtt gól fölé. Azonban ha végignézzük az eredményeit, azt látjuk az eddig lejátszott 67 meccséből csupán 36 esetben született 6-nál több gól a találkozókon, ez alig több mint 53%. Ennél azért jobbra számítottunk. Nézzünk a 2. helyezettet, az Islanderst, ők 214 gólt lőttek. Hm… ők is csupán 30 esetben végeztek 5.5 lőtt gól felett, ez még rosszabb, csak 44,8%. Lehet hogy akkor fordítva kellene? Nézzük a sok gólt kapó csapatokat. Az Arizona 222-vel a liga egyik legrosszabbja. Na most sem vagyunk bentebb…  csupán 29 alkalommal szerepeltek olyan meccsen, ahol legalább 6 gól volt. Edmonton:  24 alkalommal volt több mint 5.5 gól.

Akkor mégis hogyan fogadjunk a meccseikre? Bármilyen hülyén is hangzik, a sok gólt kapó csapatok átlagban 5,5 alatt hozzák inkább a meccseket?

A válasz egyszerű, nem elég csupán egy csapatot nyeretni vagy vesztetni, a mérkőzéshez két fél szükséges.

Nézzük újra a Tampát példaként.

Pár támadó stílusú csapat a ligában: Islanders, Dallas, Washington, Anaheim.

A Tampa eredményei ellenük:

Islanders: 3:1, 5:2, 5:2

Capitals: 4:2, 5:3, 4:3

Dallas: 5:4, 5:3, 5:1, 6:3

Anaheim: 4:1, 5:3

12 meccsből 10 alkalommal tehát a két támadó stílusú csapat mérkőzésén 5,5 gól feletti eredmény született!

Most már valóban csupán annyi a dolgunk, hogy kiszámítjuk az adott kockázati szorzót, megnézzük az eseményre kínált oddsot és eldöntjük, hogy megéri-e ez a fogadás nekünk, vagy sem. A Tampa tehát 4:5 arányban hozza az általunk várt eredményt, így az esélye a remélt végkimenetelre 80% körül mozog.  Abban az esetben, ha az 5.5 gól feletti opcióra kínált szorzó 1.30 legalább, már megéri fogadnunk rá, hiszen 5-ből 4-szer nyerni fogunk ilyen esetben!

Az NHL-ből vett példák azonban tényleg csak példaként szerepelnek, hiszen (mint korábban már említettem) számtalan tényező befolyásolja az eredményt. Hogy csak a legalapvetőbbet mondjam, mivel szezon közben többször változnak a keretek is, ezek jelentősen befolyásolják egy – egy csapat támadó és védőjátékát is. Ha valaki innen szeretne mérkőzéseket választani, akkor bizony tisztában kell lennie az adott háttérrel.

De a metódus ettől függetlenül bármilyen sportágra és bármilyen csapatra levezethető, innen folytatjuk majd legközelebb, ha lesz rá érdeklődés.

 

 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Xuja 2015-03-26 17:35:58
Bocsi, de butaságokat írsz, tutitipp le is írta miért. Kötésben nem csökken a várható nyeremény, egyszerű matematika, hogy összeszorzódnak az oddsok: a valószínűség arányosan lesz kisebb, mint amennyivel a várható nyeremény nagyobb.
zizzenet 2015-03-11 23:56:35
gratulálok,
szép összefoglalás, ha valaki esetleg nem érti belőle teljesen a matekot, akkor sincs gond: a lényeg, h a mondanivaló átmenjen :)
BAROSO 2015-03-11 19:02:08
GRATULÁLOK, nagyon várom a folytatást !!!!!!
nagyon összefogott és jó elemzés, én kb 2hete csak szóló fogadásokat csinálok és lám plusszos lettem és igaz néha kell az adrenalin akkor 200-500 Ft-os téten elcsábulok, de alapból 10-20 eft-tal nyomulok és működik !
VÁROM a folytatást
roland8622 2015-03-11 16:21:56
Tetszett a cikk ;)
Ja egy kis poén: LGT válogatást hallgatok épp és pont melyik megy? Mindenki másképp csinálja :D
focky 2015-03-11 13:51:27
Kiváló írás! Kíváncsian várom a folytatását.
Peetmix 2015-03-11 13:16:44
Hasznos és jó cikk!
Én azt mondom,ha valamit ki akarsz magadból írni,akkor tedd meg, ne tartsd meg magadnak :)
Várjuk a továbbiakat!
Pepe7413 2015-03-11 12:38:58
Szia!
Gratulálok,szuper a cikk! Én is már egy jó ideje csak szóló fogadást alkalmazom,sokkal nagyobb sikerrel mint a kötéseket.Csak egy példa: az idén még olyan nyerő szelvényem nem volt amin egytől több esemény lenne, pedig gyakran adok fel 2-300 Ft-ért "buliszelvényeket", és mégis pluszban vagyok,köszönhetően a szóló szelóknak.
Várom a folytatást! Sok sikert!
Kleo 2015-03-11 10:06:58
Csatlakozom az elöttem szólókhoz! Én is köszönöm, nagyon hasznos amit írtál, sajnos még tanulnom kell a mérték tartást! (Nagyon nehéz, mindig elcsábulok). De Eden és Kispályás is erre az irányba terelgetett amit köszönök!
Várom a további írást is. További szép napot!
xelős janó 2015-03-11 09:46:15
Személy szerint nagyon örülök az ilyen cikkeknek.olvasnék még több ilyet.Hasznosnak itélem őket és amikor elolvasom őket akkor egy kicsit mindig visszarántanak a valóságba,hogy nem minden arany(szerencse)ami bejön..

viszont az oldalon még olvastam más írásait ,elemzéseit is amit szintén köszönök és további jó elemzéseket kívánok nekik, ill. mindenkinek aki ezt olvassa jó nagy nyereményeket és tartós sikert kívánok.
mkzs 2015-03-11 09:38:51
Várjuk a folytatását az írásnak, sok igazságot leírtál, amit sajnos sokszor nem így csinálunk,hanem fordítva.Én is hajlamos vagyok kombinálni mindent mindennel, még ez is belefér, aztán...... Na egyszer majd csak átállítom az agyam a szóló fogadásokra pl. .
Gratukálok!
Kisvuk77 2015-03-11 09:00:17
Gratulálok , nagyon tanulságos gondolatokat osztottál meg velünk. Személy szerint megfogadom a fenntebb leírtakat , és alkalmazom a mindennapi fogadásaimnál.

u.i: Real megszívatott engem is , de szerencsére a 2.5 over az jött.
AirTiger 2015-03-11 07:38:10
Véleményem szerint,és nem megbántva a többi rovat szerzőit,ez a leghasznosabb írás,amit idén az oldalon olvastam.Ha valaki megfogadja a főleg a cikk első felében leírtakat,nem bukik el százezreket,mint én január-februárban.A kötés,és a favoritok folyamatos rootolása(mert ugye erősebb,úgyis az nyer alapon...) a két legbiztosabb út a bukik megtöméséhez.Szuper cikk,még egyszer gratulálok!

további tippjeink a Foci világából

Talán a legnagyobb keresési találatot a sportfogadás témában a „Bet of the day” kulcsmondatra kapunk az interneten, vagyis a sportfogadást kedvelő olvasók arra kíváncsiak, mi lehet a nap tippje? A San Siróban rendezett első találkozón a Roma szűk 1-0-s győzelmet aratott, vagyis már egy döntetlen is elég lenne az elődöntőbe jutáshoz, míg a Milannak diadalt kell aratnia, ha tovább akar jutni a következő szakaszba.
Talán a legnagyobb keresési találatot a sportfogadás témában a „Bet of the day” kulcsmondatra kapunk az interneten, vagyis a sportfogadást kedvelő olvasók arra kíváncsiak, mi lehet a nap tippje? A San Siróban rendezett első találkozón a Roma szűk 1-0-s győzelmet aratott, vagyis már egy döntetlen is elég lenne az elődöntőbe jutáshoz, míg a Milannak diadalt kell aratnia, ha tovább akar jutni a következő szakaszba.
Közkedvelt fogadási forma az, amikor egy adott meccsen mindkét féltől várjuk azt, hogy betaláljon az ellenfél hálójába. Általában jó szorzókat adnak rá, így könnyedén beilleszthetőek egy kétmeccses szelvénybe, de gyakran single is megállják a helyüket. Ez lesz mára a legjobb BTTS!
Közkedvelt fogadási forma az, amikor egy adott meccsen mindkét féltől várjuk azt, hogy betaláljon az ellenfél hálójába. Általában jó szorzókat adnak rá, így könnyedén beilleszthetőek egy kétmeccses szelvénybe, de gyakran single is megállják a helyüket. Ez lesz mára a legjobb BTTS!
Egy labdarúgó-mérkőzésen a gólokra is fogadhatunk. Kedvelt módszer az OVER-UNDER. Egy alap határszám mindig adott ez a 2,5 gól. Általában jó szorzókat adnak rá, így könnyedén beilleszthetőek egy kétmeccses szelvénybe, de gyakran single is megállják a helyüket. Ez lesz mára a legjobb OVER/UNDER!
Egy labdarúgó-mérkőzésen a gólokra is fogadhatunk. Kedvelt módszer az OVER-UNDER. Egy alap határszám mindig adott ez a 2,5 gól. Általában jó szorzókat adnak rá, így könnyedén beilleszthetőek egy kétmeccses szelvénybe, de gyakran single is megállják a helyüket. Ez lesz mára a legjobb OVER/UNDER!