2018.05. 17.

Szelvényajánló: Két meccs Hollandiából, gólok és egy remek szorzó!

Szelvényajánló: Két meccs Hollandiából, gólok és egy remek szorzó!

Főszerepben a sportfogadók egyik kedvenc ligája, a holland másodosztály, ahol állandóan termelődnek a gólok. Mai szelvényünk is erre épül fel. Két meccs kötve 3,05-ös eredővel. Érdemes velünk tartani, lássuk is, hogy miért.

Almere City - De Graafschap
Több, mint 1,5 (Hazai csapat - Gólszám 1,5) - Odds: 1,70

  • Darálós kedvében van az Almere, hazai környezetben már a másodosztály "alapszakaszában" is az utolsó három csörtét berántották, a rájátszásban meg egészen elképesztő teljesítménnyel rukkoltak elő, a Rodán is átléptek. Az azonos osztálybeli ellenfelük ellen is jó esélyekkel lépnek pályára, már ha csak abból indulunk ki, hogy decemberben hasonló pályaválasztás mellett hátrányból sikerült nekik fordítaniuk, azonban azt sem szabad elfelejteni, hogy Henk De Jong alakulata  a negyedik helyen zárt. Kíváncsi vagyok, hogy most mikor nagyobb már a tét mennyire nem fog érvényesülni a ligára jellemző gólzápor, s hogy mennyire lesznek óvatosabbak. Azt gondolom az elmúlt napok által korbácsolt lendület, illetve a hazai pálya előnye nagyot lökhet ma az Almere szekerén. 

Emmen - Sparta Rotterdam
Több, mint 2,5 (Gólszám 2,5) - Odds: 1,45

  • Tovább küzd még az élvonalbeli mandátumért a Sparta, s azt gondolom, jó esélyei vannak ebből a párharcból is hogy győztesen jöjjenek ki.  Dick Advocaat együttesének érzékeny veszteség lehet a januárban leigazolt Ahannach sérülése, a 22 éves középpályás remek teljesítményre volt képes. Alapból természetesen a hazaiak léphetnek pályára a saját közönségük előtt feldobottabban, s elszántabban, ám a rotterdamiak mégis egész évben az élvonalban gyűrődtek, s talán tudják is kezelni ezt a helyzetet kontrákra beágyazódva. Mindenesetre egy lendületes, a támadó foci minden szépségét felvonultató ütközetre van kilátás, amiben remélhetőleg gólokban sem szenvedünk hiányt. 

2-ES KÖTÉS - 1 000 FT

  ESEMÉNY IDŐPONT KIMENETEL ODDS
  Almere City - De Graafschap (Hazai csapat - Gólszám 1,5) 2018.05.17. 20:45 Több, mint 1,5 1,85
  Emmen - Sparta Rotterdam (Gólszám 2,5) 2018.05.17. 18:30 Több, mint 2,5 1,65

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A profi sportfogadók nyereséget ígérő stratégiája: a szögletfogadás! Ehhez mindenképpen idézzük fel a labdarúgás szabálykönyvét, mit ír a szögletről: szögletrúgást akkor kell ítélni, amikor a labda utoljára védőjátékost érintett, majd teljes terjedelmével akár a földön, akár a levegőben áthalad a kapuvonalon, de nem esik gól. Élőben alkalmazható stratégia következik! De több fogadóirodánál alkalmazható a meccs előtti alap fogadásnál is! Nézzünk egy aktuális mai tippet, alacsony kockázattal és vonzó szorzóval!

A Glasgow Rangers csütörtök este, 20.30-kor az Ibrox Stadionban fogadja a Jagiellonia Bialystok csapatát az Európa-liga harmadik selejtezőkörének visszavágóján. A hazaiaknak az első mérkőzésen elszenvedett 2-1-es vereség után mindenképpen le kell dolgozniuk az egygólos hátrányukat, ha életben akarják tartani reményeiket. A jelenlegi formaállapotok azonban nem mellettük szólnak a skót és a lengyel bronzérmes párharcában.

A továbbjutás már eldőlt, csak a gólarány kérdéses.
A továbbjutás már eldőlt, csak a gólarány kérdéses.