2018.03. 23.

Sztárparádé Párizsban

Sztárparádé Párizsban

Barátságos találkozók sorát rendezik meg a mai napon. Az Eb-ezüstérmes franciák Kolumbiával találkoznak. Mindkét oldalon valódi világsztárok szerepelnek, reméljük egy élvezetes találkozót játszanak majd egymással. Lássuk az esélyeket!

Franciaország – Kolumbia

  • A franciák esélyesként vágtak neki a hazai rendezésű két évvel ezelőtti Eb-nek, de a döntőben elvéreztek a portugálokkal szemben. Az idei vb-n is a favoritok közé tartoznak, hiszen bődületesen erős keretük van, a kezdőcsapatba esélye sincsen beférnie olyan játékosnak, aki nem valamelyik topklubban szerepel. A Real első számú csatárát Benzemát gond nélkül mellőzi Deschamps már évek óta. A Pogba, Kante, Dembele, Mbappé, Griezmann, Lacazette középpályás és támadósornál erősebbet nehéz elképzelni. A védelmet pedig a realos Varane, a barcás Umtiti és Digne, valamint Sidibe alkotja.

  • A Stade de France-ban bármelyik válogatott ellen esélyesként lépnek pályára, viszont mivel ez felkészülési találkozó, ezért Deschamps biztosan ki fog próbálni olyan formációkat, szerkezeteket, játékosokat, amiket élesben nem tenne, ezért én nem az eredményre való fogadást ajánlom (amellett persze, hogy a gallok az esélyesek), hanem inkább a gólokkal sakkoznék mégpedig úgy, hogy mind két gárda betalál. Az éppen Franciaországban légióskodó Falcao ebben a szezonban is ontja a gólokat a Monacóban, James Rodriguez a brazíliai vb egyik sztárja is ott a fedélzeten valamint Bacca és a Brigthonból Izquerdo is bevethető. Valamelyikőjük jó eséllyel be fog találni véleményem szerint.

A Tippmixpro ajánlatából:

  • Franciaország – Kolumbia: Mindkét csapat szerez gólt? – Igen, odds: 1,90

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

friss 2 perce Eldőlt a továbbjutás?
A Bolton az első meccsen idegenben nyert 3-1-re. Ezzel el is dőlt a továbbjutás? Fotó: pixabay.com
FociAngolLiga 1
Tipp
A Bolton az első meccsen idegenben nyert 3-1-re. Ezzel el is dőlt a továbbjutás? Fotó: pixabay.com
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A nemrég kezdődött svéd másodosztályú bajnokságból hoztam egy tippet, két nagy múltú, de mostanság elég gyengécske gárda találkozik ma.

Talán a legnagyobb keresési találatot a sportfogadás témában a „Bet of the day” kulcsmondatra kapunk az interneten, vagyis a sportfogadást kedvelő olvasók arra kíváncsiak, mi lehet a nap tippje? A Bajnokok Ligája elődöntőjének első mérkőzésén kihagyott lehetőségek miatt a Paris Saint-Germain kikapott. 0-1-ről fordulnak, de ma ki lehet köszörülni a hibákat. Ismerjük a PSG hiányérzetét a Bajnokok Ligája kapcsán, nagyon nagy kudarc lenne, ha pont egy Borussia Dortmund verné ki őket az elődöntőben!