2018.04. 25.

Találatok az alsóházi meccsen?

Találatok az alsóházi meccsen?

A Stabaek a Startot látja vendégül. Mutatjuk, hogy milyen tippben gondolkodunk!

Stabaek - Start
Tipp: +2.5! (1.65 - tippmixpro)

  • A norvég élvonalban is javában zajlik már az élet. A házigazda tavaly a középmezőnyben zárt, nem volt gond a bennmaradással, igaz, enneél azért többre volt hivatott a kerete. A kék-feketék az idei szezont rosszul kezdték, eltelt már öt foruló, de az első sikerük még várat magára (0-3-2). Otthon csak egy alkalommal léphetek pályára, akkor remiztek a Tromsővel. A védelem nem állt még össze, a hétvégén Bergenben kaptak nagy verést (3-0). Egy középpályás eltiltását tölti, így nem lesz teljes a keret.
  • A Start újonc a ligában, január óta az angol Mark Dempsey irányítja a társulatot. Az átigazolási időszakban igyekeztek erősíteni, természetesen a saját lehetőségükhöz mérten, és az első bajnokin olybá tűnt, nem lesz gond az alakulattal (Tromsö 4-1). Aztán ami utána következett... Négy vereség zsinórban, köztük egészen durvák, legutóbb a bajnoknál vállalható eredménnyel zártak (Rosenborg 2-0). Három egységgel az utolsó pozíciót foglalják el, eddig mindkét idegenbeli mérkőzésüket elveszítették, ráadásul még gólt sem lőttek a túrákon. Egy bekk letöltötte eltiltását, viszont egy kapus sérült.
  • Az elmúlt években a két együttes találkozója rendre eseménydús kilencven perceket hozott. Ma sem várunk mást. Találatokban látunk értéket, és a hazaiakat tartjuk esélyesebbnek.

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Nem is lehetne nagyobb az osztálykülönbség kedd este a Volksparkstadionban, ahol az ötödik vonalbeli – tehát amatőr – HEBC Hamburg 20.45 órakor fogadja a Bundesliga egyik legjobbját, a Borussia Dortmundot a Német Kupa első fordulójában. Németország futballtörténetének egyik legmegdöbbentőbb eredménye lenne, ha nem vendéggyőzelem születne a két csapat első egymás elleni összecsapásán. Gyakorlatilag csak a különbség a kérdés.

A profi sportfogadók nyereséget ígérő stratégiája: a szögletfogadás! Ehhez mindenképpen idézzük fel a labdarúgás szabálykönyvét, mit ír a szögletről: szögletrúgást akkor kell ítélni, amikor a labda utoljára védőjátékost érintett, majd teljes terjedelmével akár a földön, akár a levegőben áthalad a kapuvonalon, de nem esik gól. Élőben alkalmazható stratégia következik! De több fogadóirodánál alkalmazható a meccs előtti alap fogadásnál is! Nézzünk egy aktuális mai tippet, alacsony kockázattal és vonzó szorzóval!

A második fogadja az első helyezettet. 1.90-es szorzót pakoltunk össze az ütközetre.
A második fogadja az első helyezettet. 1.90-es szorzót pakoltunk össze az ütközetre.