2013.08. 06.

Tippkosár - 2013-08-06

Tippkosár - 2013-08-06
A mai nap folyamán a BL selejtezők visszavágóira próbálunk ráhangolódni.
 
097 Partizan Belgrád - Ludogorec Razgrad 1. félidő eredménye
 
A két csapat első mérkőzését a bolgárok nyerték hazai pályán 2-1-re. A Partizan szerzett vezetést majd a hazaiak fordítani tudtak és megnyerték a mérkőzést. A visszavágón nagy hiányzó lesz a szerbek középpályása Jojic akit az első mérkőzésen állítottak ki. A bulgár bajnokság már túl van három fordulón és a tavalyi bajnok egy verséggel és két győzelemmel jelenleg a 6. helyen áll. Nem várok nagy durranást a mérkőzéstől, egy X-ben ki fognak a felek egyezni. 
 
Tippem: félidőben döntetlen (odds 1,95)
 
092 Fenerbahce - Salzburg 1. félidő eredménye
 
A törökök az első mérkőzésen a 95. percben egy büntetővel mentették idegenben döntetlenre a meccset. Az első mérkőzés kiegyenlített küzdelmet hozott, egyik csapat sem dominált a mérkőzésen. A kapuban Gulácsi Péter is jó teljesítményt nyújtott a gólt pedig ugye büntetőből kapta. A Salzburg a hétvégi Innsbruck elleni bajnokin több kulcsjátékosát is pihentette a mai találkozóra. Szoros összecsapás lesz, de bízom a múltkori félidőn X-ben most is!
 
Tippem: félidőben döntetlen (odds 2,01)
 
Sok szerencsét mára is mindenkinek!
 
Barnu

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
riverside 2013-08-06 21:02:21
Nekem ilyen tippjeim vannak mára BL meccsekre.

Időpont

Esemény - Tipp

Odds

19:00

Maccabi Tel Aviv (Isr) - Basel (Sui)
Tip: 1 (AH +0.5)

1.52

20:45

Fenerbahce (Tur) - Salzburg (Aut)
Tip: 1 (1X2)

1.79

20:45

Partizan (Srb) - Ludogorets (Bul)
Tip: 1 (1X2)

2.17

21:00

Grasshoppers (Sui) - Lyon (Fra)
Tip: Yes (BTS)

1.79

20:00

Maribor (Slo) - APOEL (Cyp)
Tip: 1 (AH 0)

1.68

riverside 2013-08-06 21:00:31
Mindenki azt rebesgeti, hogy a Fener ma tutira nyer. Én hiszek nekik, és sajnos Gulácsi Peti már az első félidőben maga mögé nyúl. Így azt gondolom a Fener meccsen nem lesz iksz a félidőben...
TV-néző 2013-08-06 20:38:15
Üdv. :)

Szerintem a Hazai csapatok több góllal agyoncsapják ma a vendégeket!!! :D

további tippjeink a Foci világából

A sereghajtó ma a középmezőnyben tanyázó Hobrot látja vendégül. A látogatók sincsenek jó passzban...
A sereghajtó ma a középmezőnyben tanyázó Hobrot látja vendégül. A látogatók sincsenek jó passzban...
A profi sportfogadók nyereséget ígérő stratégiája: a szögletfogadás! Ehhez mindenképpen idézzük fel a labdarúgás szabálykönyvét, mit ír a szögletről: szögletrúgást akkor kell ítélni, amikor a labda utoljára védőjátékost érintett, majd teljes terjedelmével akár a földön, akár a levegőben áthalad a kapuvonalon, de nem esik gól. Élőben alkalmazható stratégia következik! De több fogadóirodánál alkalmazható a meccs előtti alap fogadásnál is! Nézzünk egy aktuális mai tippet, alacsony kockázattal és vonzó szorzóval!

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. Szoros, kevés gólt ígérő mérkőzésre van kilátás szeptember 22-én, amikor a Lanús az Estudiantest fogadja a Liga Profesional de Fútbol mai játéknapján.