2013.08. 29.

Tippkosár, 2013-08-29

Tippkosár, 2013-08-29

A tegnapi sikeres BL nap után ma is kicsit válogattam a lehetőségek közül, de az majd csak este dől el, hogy jól tettem-e. Egy 3/4-et raktam össze mára és bízom a legjobbakban. 

Tegnapi felemás nap után ma egy mérkőzést ajánlok a figyelmetekbe az EL selejtezők visszavágói közül.

029 Apoel Nicosia - Zulte Waregem
Egy merész mérkőzést választottam mára ami könnyedén három esélyes is lehet. Mindkét csapat a BL selejtezőből került az EL rájátszásába. Az Apoel együttesét a szlovén Maribor búcsúztatta idegenben szerzett góllal, a belga Waregem pedig a PSV-vel szemben maradt alul kettős vereséggel. A két csapat belgiumi találkozóján a Zulte már az első félidőben vezetést szerzett amire a ciprusiak csak a 88. percben tudtak válaszolni. Eléggé kiegyenlített találkozót vívtak egymással, egyik csapat sem töltött be domináns szerepet. A Zulte jó rajtot vett a belga bajnokságban és ott próbálják folytatni ahol tavaly abbahagyták. Az Apoel még csak hazája szuper kupa mérkőzésén van túl amit 1-0 arányban hoztak le. A mérkőzés kimenetelében döntő szerepet játszhat, hogy a Zulte már öt forduló óta játékban van. Kemény kis meccs lesz és tényleg három esélyes, de belga meglepetést várok!
Tippem: Zulte Waregem győzelem (odds 4,00)

Sok szerencsét mindenkinek!

Barnu

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
berci19 2013-08-30 00:10:36
Ez igazán tuti volt köszönöm !!!!
Ennél rosszabb sose legyen.

JÓ ÉJSZAKÁT.
Ágyú 2013-08-29 16:38:12
Az egyik legtutibb ma az Apoel győzelem!

Meglepetések ma lehetnek: Szpartak M, St Enie, Fiorentina, Betis meccseken

Ami tuti mára:
Nordsjaelland H, Aopel H, Swansea V, Jablonec H
laja80 2013-08-29 11:54:10
sztem jolehet a Zulte gyözelem,én inkább abban hiszek :)sokat számít h a belgák aránylag jó formát mutatnak.
Barnamedve 2013-08-29 10:53:59
Én is inkább Apoel győzelmet várok, de nem elsősorban a játékerő miatt, hanem a mentalitás miatt! Otthon harapni fognak, foggal-körömmel, igazi déli,mediterrán mentalitással. Az északi, hűvösebb belgákat bedarálják.
rayengiggs11 2013-08-29 10:45:24
Én Apoel győzelmet várok.Mert sokan le nézik a Ciprusi csapatokat de ezek szinte nem ciprusi csapatok hanem brazilok,portugálok,spanyolok mert meg kel nézni a keretüket tele vannak külföldi játékosokkal.Úgy mind tegnap a Celtiket is sokan már leírták indegenbeli 2-0 után de tegnap bebizonyították hogy kár volt le írni őket szerintem az Apoelt sem szabad le írni mert ugye bár Ciprus legjobb csapata.

további tippjeink a Foci világából

A Kisvárda két meccs után egy ponttal áll a tavaszi idényben és ez bizony nem tett jót a csapat pontjainak, de még mindig a 6. helyen állomásoznak. A mai ellenfél viszont a kötelezően verni kell-kategóriába tartozik és ha ma sem szerez három egységet a Várda, akkor Révész Attila alighanem bosszús lesz az öltözőben!

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A Ligue 1 21. fordulójának nyitómérkőzésén két, 2026-ban még nyeretlen csapat csap össze péntek este a Stade Saint-Symphorienben, ahol a sereghajtó Metz a tabella ötödik helyén álló Lille-t fogadja.

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Az Eintracht Frankfurt az idény során hullámzóan teljesítő Union Berlin otthonában lép pályára a Bundesligában.