2012.03. 16.

A Tipplap szelvénye 2012-03-16

A Tipplap szelvénye 2012-03-16

Ma csupa meglepetéssel készültem nektek. Két kockázatosnak tűnő vendégsiker mellett két biztosabb hazait választottam.

  • Az Újpest kifejezetten rossz formában van a sorozatos vereségei nem a balszerencsének köszönhető, hanem a csapat,mintha nem állt volna össze úgy, ahogyan Spisljak mester elképzelte. A legutóbbi bajnoki vereség után már az edzőváltás gondolata is felmerült a vezetőkben, hírlik, ha a lilák nem nyerik meg elkövetkezendő két mérkőzésüket, akkor a szerb mesternek búcsúznia kell. A hétközi Baja elleni sikerből ne vonjunk le messzemenő következtetéseket, hisz már jelentős hátránnyal érkező NB2-es csapatról van szó. A Kaposváriak ellenben remekül szerepelnek, Sisa Tibor kiváló munkát végez a somogyiaknál. Legutóbb a DVSC elleni kupameccsen hajszál választotta el őket a sikertől. Azt gondolom ezen a meccsen a lilák teherrel a vállukon lépnek pályára az erős győzelmi kényszer miatt, a Kaposvár ezt kihasználja és ügyes kontrajátékkal akár győzhetnek is.
  • A francia másodosztályból két mérkőzést választottam. A Bastia a feljutás és a bajnoki cím egyik várományosa, magabiztosan behúzza a kötelező hazai meccset. A papírforma alapján a Tours – Monaco meccsen nem a vendégek az esélyesebbek. Az utóbbi időben, köszönhetően a kiváló erősítéseknek, a Monaco rengeteget erősödött, sorozatos győzelmeket aratva megindult fölfelé a tabellán. Koman Vladimir csapata akár most is győzhet.
  • A német másodosztály élmezőnye rendkívül szoros, akár 5-6 csapat is felkerülhet az idény végén a Bundesligába. Az Eintrach Frankfurt erős alakulat, simán kivívhatja a feljutást, ehhez azonban minden meccset hozniuk kellene, nemhogy az efféle hazai kötelezőket. Magabiztos hazai sikert várok.

032

labdarúgás5

Újpest - Kaposvár

V 3.25

P 17:45

059

labdarúgás1

Bastia - Amiens

H 1.30

P 19:45

061

labdarúgás1

Tours - Monaco

V 2.61

P 19:45

034

labdarúgás1

E. Frankfurt - Dynamo Dresden

H 1.38

P 17:45

EREDŐ: 15.21

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
FLY. 2012-03-16 18:45:36
nem rossz csak kell még egy mecs hozzá A magyar mecs miatt 5 kötésbe érvényes csak....

további tippjeink a Foci világából

Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A holland élvonalban a kiesés ellen küzdő Excelsior hazai körülmények között fogadja a középcsapat Groningent.