2015.10. 16.

A Tipplap szelvénye

A Tipplap szelvénye

Ebben a rovatban megpróbálok egy olyan kombinációt összerakni, ami legalább megduplázza a tétünket, de ha a kínálat engedi meg is triplázhatjuk az alapegységünket! Ezúttal egy óvatos szelvénnyel duplázhatunk. 

31310 1 Paderborn - Braunschweig H 1.35
/Kétesély - Paderborn vagy Döntetlen/
-A Paderborn a veszélyzónát próbálja elkerülni, és ennek megfelelően legalább hazai pályán az utolsó két fordulóban legalább már tudtak pontokat szerezni. Bár a mai ellenfelüktől egyáltalán nem számíthatnak tiszteletre, Bolandék az utolsó három idegenbeli bajnokijukat megnyerték kapott gól nélkül, ám mint minden sorozatnak ennek is meg kell szakadnia.
 
18822 3 Austria Salzburg - Liefering V 1.35
/Gólszám 2,5 - Több, mint 2,5/
-A salzburgi házi-rangadón a  bajnokságban egyre jobb formában szereplő Lieferingtől simán számíthatunk ismét gólra, vagy gólokra, egészen elképesztő gólátlaggal rendelkeznek, 12 mérkőzésen 51 gólt láthatott a közönség. Véleményem szerint nem lesz ez másképp most sem az otthon rémesen szereplő Austria ellen, akik az utolsó három My Phone stadionban lejátszott bajnokijukat egyaránt elveszítették, nem is akármilyen meccseken, ugyanis ezeken az összecsapásokon 15 találat született.
 
04397 3 Dinamo Zagreb - NK Zagreb H 1.12
-A horvát listavezető az utolsó ellen, azt gondolom, túlságosan sokat nem kell magyarázni, miért fért rá az esemény a szelvényre. A Dinamo az utolsó 5 hazai összecsapást megnyerte, és ebbe beletartoznak a BL. találkozók is. Sima hazai. 
 
Eredő: 2,04.

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Lass 2015-10-17 00:52:39
Hi!
R. Nadal - J-W. Tsonga A mérkőzés győztese R. Nadal 1,35 Nyitott
N. Djokovic - A. Murray A mérkőzés győztese N. Djokovic 1,25 Nyitott
V. Williams - J. Jankovic A mérkőzés győztese V. Williams 1,45 Nyitott
A-L. Friedsam - J. Larsson A mérkőzés győztese J. Larsson 1,60 Nyitott
Ka. Pliskova - A. Radwanska A mérkőzés győztese A. Radwanska 1,22 Nyitott
Detroit - Carolina A mérkőzés győztese Detroit 1,50 Nyitott
Vancouver - St. Louis A mérkőzés győztese Vancouver 1,65 Nyitott

további tippjeink a Foci világából

A listavezető a kisebb gödörben lévő Wrexham vendége lesz ma este. Kombi tippet hoztunk 1.9-ért
A listavezető a kisebb gödörben lévő Wrexham vendége lesz ma este. Kombi tippet hoztunk 1.9-ért
A vendégek védelme felettébb gólképes, erre is alapozzuk mai tippünket.
A vendégek védelme felettébb gólképes, erre is alapozzuk mai tippünket.
Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A Bajnokok Ligája alapszakaszának negyedik fordulójában a veretlen Arsenal a Fortuna Arénába látogat, ahol a Slavia Prága látja vendégül. A londoniak hét ponttal továbbra is az élmezőnyben állnak, míg a cseh bajnok három forduló után még mindig kieső helyen várja az összecsapást.