Ismét péntek, a bajnoki meccsdömping első napja. Öt meccset próbálok kötésben egy szelvényen, szerencsés kimenetelek esetén majdnem tízes eredőért! Lássuk.
Célegyenesben vannak a férfi kosárlabda Euroliga csapatai is, ahol ma a Milano fogadja az Unicaja Malaga csapatát. Az F csoport két utolsó alakulatától van szó, ez a meccs nagyon fontos lenne az olaszok számára, hisz győzelem esetén picit leszakíthatnák a Malagát. Az elmúlt öt meccsükön tragikusan játszott az Armani, csupán a Nyizsnij Novgorodot tudta verni, igaz az oroszokat az Umicaja is ütötte! Nagyon érik már egy győzelem az Armaninak, és ha a legnagyobb vetélytársat nem sikerül legyőzni, akkor tulajdonképpen el is ment a hajó! Az egyik érvem s hazai sikerre pont ez az extra motiváció, illetve az a tény, hogy kettejük legutóbbi találkozóján, Malagában bizony az olaszok nyertek! Szoros lesz, de hazai sikert várok.
Lehet, hogy sokan m fognak szeretni, de én a Volán 2-0-ás vezetésénél sem hittem egy percig sem a csodában! Egyszerűen minden téren akkora a különbség (anyagi, infrastruktúra, játékoskeret) a két csapat között az osztrákok javára, hogy óriási blama lenne a bécsiek kiesése! Már ez az eredmény is abszolút kalapemelés a fehérváriak előtt. Legutóbb otthon kapott ki az AV19, ezzel lett 2-1 az összesített állása, ma a Vienna egalizál. Szerintem ez a nap meccse!
A Bundesliga hétvégi fordulóját a Leverkusen - Stuttgart találkozó vezeti fel pénteken. Mindkét csapat más célokért küzd. A Gyógyszergyáriak a nemzetközi kupáért, a VfB a kiesés ellen! Klasszis különbségek a két alakulat között, megfejelve a hazai pálya előnyével! Nagyon csodálkoznék, ha ezen a meccsen a svábok ponttal távoznának!
A Pécs nagyon szépen összeszedte magát a szünetben. Kiválóan igazoltak, Robert Jarni munkája meglátszik a csapaton. A meglepetés erejével lesöpörték az Újpestet majd a Haladást is. De ma Diósgyőrben sokkal nehezebb dolguk lesz! Egyrészt a DVTK sokkal erősebb és az elmúlt forduló eredménytelensége miatt kettőzött dühvel és motiváltsággal akar otthon győzni a Pécs ellen, másrészt a pécsiek eddigi legfontosabb fegyvere, a meglepetés ereje már nem fog működni! Szivics mester kiváló szakember, kielemezték a Jarni-féle Pécs játékát és felkészültek ellenük! Ma nem szerez pontot a mecsekaljai együttes a Bükk alján!
A Bastia otthon szedegeti pontjai nagy részét évek óta így van. Ráadásul idén nem olyan izmosak! A Monaco pedig képes az Arsenalt megleckéztetni Londonban, akkor a Nagyhercegségben csak nem égnek le hazai szurkolóik előtt!? Klasszis különbség, hazai győzelem!


Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
Sztem abban van az X...
NAgyon raj most a Monaco,de azért vannak hiányzók 1.
2. hiába vannak nagyon jó helyzetben a BL szempontjából,lehet most a bajnokin inkább mentenek egy pontot,kicsit pihiznek,hogy kedden a megszerzett előnnyel kihúzzák a BL továbbjutást,ami nekik most szerintem élet-halál kérdés:)