2016.04. 26.

A Tipplap szelvénye (a BL-meccs és két másodosztályú mérkőzés egy szelvényben 2,28-ért)

A Tipplap szelvénye (a BL-meccs és két másodosztályú mérkőzés egy szelvényben 2,28-ért)

Az utóbbi időben több levelet kapunk, hogy reálisabb, biztosabb meccseken alapuló szelvényt is adjunk közre. Az igényeknek megpróbálunk eleget tenni és újraélesztünk egy régi rovatot, a Tipplap szelvényét. A válogatásban 3-4 mérkőzés lesz, az eredőt három-négyszerező köré próbáljuk belőni. A mindenkori forma, a játékosállományok erőssége, a sérültek aránya alapján szelektálunk, a legfontosabb szempont pedig a minél kisebb kockázat!

A tegnapi szelvény még él ma, azon a két teniszmeccset várjuk nagyon, de hoztam egy focipapírt is, hiszen ma BL-nap van és ezt nem hagyhattam ki. Három meccs, az eredő valamivel duplázó fölé kúszik, egészen pontosan 2,28 lett! Lássuk!

02357

3

Liefering - Kapfenberg

H

1.25

Kétesély - Liefering vagy Döntetlen

21925

1

Hull City - Brentford

V

1.22

Gólszám 1,5 - Több, mint 1,5

13594

1

Manchester City - Real Madrid

H

1.50

Mindkét csapat szerez gólt - Igen

  • A Liefering az osztrák másodosztály jobb csapatai közé tartozik. Jelenleg a negyedik helyen állnak 49 ponttal, esélytelenül arra, hogy feljussanak. A Kapfenberg a hatodik 41 egységgel. Két dolog van, amit mindenképp meg kell említeni a csapatokkal kapcsolatban. Az egyik, hogy a Liefering játékosállománya majd négyszer annyit ér a piacon, mint a vendégeké, tele vannak minőségi idegenlégiósokkal (helyi szinten), a keret bőséges! A másik pedig, hogy a támadóegység a legerősebb a ligában, 58 lőtt gólja nincs senkinek, hárommal jobbak az Innsbruck teljesítményénél is. A védelem középszerű, ennek is köszönhető a viszonylag sok, tíz vereség.  Igazából egyik csapatnak sincs sok motivációs oka azért, hogy mindenáron nyerjenek. Ráadásul el tudom képzelni, hogy némi pénzkereseti forrásnak veszik a meccset és csinálnak valami előre meghatározott eredmény. Egy félidő – vége D/D például hétszeres pénzt eredményez. A presztízs és a hazai szurkolók tisztelete talán ellensúlyoz annyira, hogy a Liefering nem kap ki. Ha a meccs tiszta lesz, akkor a hazai győzelem a legvalószínűbb, de el tudom képzelni a döntetlent is. A választásom HAZAI vagy DÖNTETLEN.
  • A Hull City elérte amit akart, a 4. helyen áll, bebiztosítva a rájátszásban való részvételt. A Brentford, magához képest remek pozícióban a 10. helyen áll, nem kell aggódnia sem a kiesés, sem a rájátszás miatt. A Hull remek formában van, négy meccse nem kap ki, két győzelem és két vereség a mérleg. Azt gondolom, hogy ma is a biztosra mennek, kikapni nem fognak, talán a hazai győzelem valószínűbb. Ami viszont feltűnő, az a vendégek hátsó alakzatának gólképessége! A Brentford 43 meccsen 64 gólt kapott, ami a tabella ezen szakaszában rendkívül soknak számít! Igaz, annyit lőttek is. Ma is erre a gólképességre bazírozok! A Hull hazai pályán menni fog, ha nem is törik össze magukat mindenáron, de be fognak találni. Ettől jó lehet a meccs, azt gondolom, minimum kétszer megzörrennek majd a hálók!
  • A harmadik meccsem a Bajnokok Ligája mai találkozója. Az elődöntőről beszélünk, a Manchester City hatalmas lehetősége ez. Nyilván ahhoz, hogy a Bernabéuban a visszavágón kiharcolhassák a döntőbe kerülést, ma előnyre kell(ene) szert tenni! A Real Madrid számára pedig a szerzett gól az, ami rendkívül fontos és persze lehetőség szerint nem kikapni. Természetesen a Real csapata valamivel esélyesebb, de a hazai pálya előnye és Pellegrini nagy lehetősége a csapat élén, illetve a tét nagysága kiegyenlíti az esélyeket! A hazaiaktól kötelező a gól, hiszen ha már saját stadionban sem képesek betalálni, akkor lefőtt a kávéjuk, Ronaldóék pedig minden bizonnyal hozzák a formájukat és szintén legalább egy alkalommal megzörrentik a City hálóját. Ez a tippem, mindkét csapat szerez gólt! A sérültek szempontjából a Real Madrid áll jobban, hiszen amíg náluk nincs regisztrált hiányzó,  addig a City csapatából kétséges a játéka Bacary Sagnának, Fernandónak, Yaya Tourénak, Samir Nasrinak is. Persze világklasszisokban így sem lesz hiány! Jó meccset várok és gólokat.

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Barnamedve 2016-04-27 08:18:35
impotens BL-esek vitték el a szelvényt.

további tippjeink a Foci világából

Az európai klubfutball legnagyobb múltú rivalizálása ért új fejezethez: a Real Madrid fogadja a Bayern Münchent kedden, 21 órakor a Santiago Bernabéuban a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén. A közelmúlt történelme a spanyol gigász-, a mostani szezonban mutatott forma pedig a német rekordbajnok mellett szól. A párharc előtt még számos kérdés nyitott, ám az szinte biztosnak tűnik, hogy a támadójáték mindkét kapu előtt hatékony lesz.

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A kiesés elől menekülő csapatok csatáját rendezik kedden a Vale Parkban, ahol az utolsó helyezett Port Vale fogadja a 22. pozícióban álló Rotherham Unitedet
FociAngolLiga 2
Tipp

A Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első felvonásán Lisszabonban csap össze a Sporting és az Arsenal. A portugálok jó formában vannak, míg az Ágyúsok két vereség után próbálnak meg javítani.
A Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első felvonásán Lisszabonban csap össze a Sporting és az Arsenal. A portugálok jó formában vannak, míg az Ágyúsok két vereség után próbálnak meg javítani.