2012.04. 18.

A Tipplap szelvénye NF, 2012-04-18

A Tipplap szelvénye NF, 2012-04-18

Ez a rovat a Mesterhármas testvérrovata lesz. Ugynazokkal a szabályokkal (három meccs, minimum 1.50-ös odds a napi kínálatból), a különbség annyi, hogy amíg Junkuncz kolléga a Tippmix eseményeiből válogat én, az internet fogadóirodáiban keresgélek. A célom az, hogy vállalható, nyereséges szelvényeket hozzak össze Nektek.

Ma kicsit kockázatosabb, de magasabb nyereményszorzóval rendelkező eseményeket válogattam össze. A BL mai meccse mellett a magyar Ligakupa döntője és egy francia bajnoki kerül terítékre. Lássuk:

Kecskemeti TE - Videoton FC

Ligakupa, döntő, 2012-04-18 17:30

Kecskeméten a Széktói stadionban rendezik az idei Ligakupa döntőjét, amely egyfelvonásos. A hazaiak így saját stadionjukban várhatják a tavalyi bajnok Videotont. A két csapat legutóbb kupadöntőben 20122-ben találkozott, a Magyar Kupa döntőjében Budapesten, akkor meglepetésre a KTE nyert. Tehát egyfajta reváns ez a székesfehérváriaknak. Bár menet közben sok együttes a tartalékcsapatát játszatja a Ligakupában, a sorozat vége felé már komolyan szokták venni. A Videoton már kétszer is elhódította ezt a serleget, így minden bizonnyal ma is mindent megtesznek a győzelemért. A Videoton kerete bővebb és több minőségi labdarúgóból áll, míg a Kecskemét nem számíthatnak a csapat két kiváló tagjára Bori Gáborra és Lencse Lászlóra. Mindent összevetve vendégsikerre számítok.

Chelsea FC - FC Barcelona

Bajnokok Ligája elődöntő, 2012-04-18 20:45

A két csapat közti különbségeket már ecseteltem a mai Tipplap szelvénye rovatban. De amíg ott a legbiztosabb fogadást tettem, most egy kicsit bátrabb jóslásba bocsátkozom. A Chelsea elszánt lesz az biztos, mindent elkövetnek annak érdekében, hogy legyőzzék a katalán óriást. Azt gondolom, hogy hazai pályán a kékek jó eséllyel betalálnak Victor Valdes kapujába. A Barcelona meg biztos lő, hisz nekik az idegenben lőtt gól számít.

Olympique Marseille - SM Caen

Labdarúgás, Francia Ligue 1, 2012-04-18 18:30

A 10-ik helyezett Marseille fogadja a 17-ik Caen csapatát. Az OM elég rossz formában van. Legutóbbi két meccsén kikapott a listavezető Montpellier-től, illetve a PSG-től is. Azelőtt a Nice-szel ikszelt, ezt a döntetlent öt vereség előzte meg! Utoljára 2012-01-28-án, 11 bajnoki mérkőzéssel ezelőtt nyertek! Most már dacból és becsületből is meg kell szakítani ezt a rossz sorozatot. Mikor ha nem most, egy gyengébb csapat ellen, hazai pályán. A tipp azért kockázatos kissé, mert a Caen a kiesés ellen küzd. De ennek ellenére azt gondolom van vér a kék-fehérek pucájában és tisztességgel megverik a Caent.

ESEMÉNY TIPP ODDS
Kecskemeti TE - Videoton FC Videoton FC 2.45
Chelsea FC - FC Barcelona Mindkét csapat szerez legalább egy gólt 1.70

Olympique Marseille - SM Caen

Olympique Marseille 1.65
  Eredő: 6.87

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A profi sportfogadók nyereséget ígérő stratégiája: a szögletfogadás! Ehhez mindenképpen idézzük fel a labdarúgás szabálykönyvét, mit ír a szögletről: szögletrúgást akkor kell ítélni, amikor a labda utoljára védőjátékost érintett, majd teljes terjedelmével akár a földön, akár a levegőben áthalad a kapuvonalon, de nem esik gól. Élőben alkalmazható stratégia következik! De több fogadóirodánál alkalmazható a meccs előtti alap fogadásnál is! Nézzünk egy aktuális mai tippet, alacsony kockázattal és vonzó szorzóval!

A Fenerbahce kedden, 20 órakor saját otthonában, a Chobani Stadionban kezdi meg új európai szezonját a Gornik Zabrze elleni hazai mérkőzéssel a Bajnokok Ligája második selejtezőkörében. A két csapat most először találkozik egymással. A török és a lengyel ezüstérmes összecsapásának egyértelmű esélyese a házigazda, amely feledtetné szurkolóival a tavalyi BL-kudarcot.

Forma, hiányzók, terhelés, taktika és hazai pálya együtt adnak pontosabb képet egy mérkőzésről, mint az előző eredmények önmagukban.
Forma, hiányzók, terhelés, taktika és hazai pálya együtt adnak pontosabb képet egy mérkőzésről, mint az előző eredmények önmagukban.