2012.04. 19.

A Tipplap szelvénye TM, 2012-04-19

A Tipplap szelvénye TM, 2012-04-19

Ebben a válogatásban egy, esetenként két-három olyan szelvényt ajánlunk nektek, melynek minden eseményét részletesebben elemezzük, a statisztikai adatok mellett fontosnak tartjuk a megérzést is. Reméljük, minél több győztes szelvényjavaslatot tudunk nektek prezentálni.

Tegnap ismét bebizonyosodott, hogy a futballban bármi előfordulhat, sőt még annál is több, hiszen egy dologban bizonyos voltam, hogy a Barcelona lő legalább egy gólt…

Akkor ennek megfelelően a mai szelvényjavaslatommal is bármi történhet. Lehet eső, lehet sár. Egy Rákóczit nekem megér, már csak a játék öröme, az izgalom, amivel várom az eredményeket. Na nézzük:

 

  • A női kosárlabda bajnokság döntő sorozatának második felvonása. Az első meccs is szerepelt. Április 16-án ezt vártam a soproni összecsapástól. Akkor teljes mértékben bevált a jóslatom. Ma a győriek fogcsikorgatva akarnak majd visszavágni az első vereségért és be akarják bizonyítani képesek megverni a soproniakat. Nos ha Székely Norbert játékosai komolyan veszik a mérkőzést és nem engednek teret a zöldeknek, akkor ma sem lesz másképp. Három nap alatt nem költözik Michael Jordan a győri lányokba, ki fognak kapni ma is, egész egyszerűen azért, mert az MKB Euroleasing Sopron sokkal jobb csapat.
  • A cseh kupa elődöntőjének visszavágója következik. Az első meccsen a bajnoki tabellán 6-ik Teplice idegenben megszerezte a továbbjutás szempontjából oly fontos három pontot, 13-ik Olomuc nem tudott győzni. Mivel a hazaiak eléggé le vannak maradva a bajnokságban, a kupa megnyerése lehet az út az európai porondra, ahol nemcsak megmérettetik magukat, hanem a csapat gazdasági háttérét biztosítandó, nem kevés pénzhez is juthatnak. De ehhez ma be kell fejezni amit elkezdtek, meg kell verni a Sigma csapatát és meg kell nyerni a kupát.
  • A finn bajnokság második fordulója következik. Idén még nem tudjuk felmérni a reális erőviszonyokat, de az biztos, hogy a JJK csapata, ahogyan tavaly is, idén is meghatározó lesz a finn bajnokságban. 2011-ben a JJK 3-ik helyen végzett, míg a Haka tízedikként zárt. Az első fordulóban mindketten idegenben meccseltek, a JJK döntetlent játszott, a Haka kikapott. Ma sima hazai győzelmet várok.
  • És végül a két EL-összecsapás. Az Európa liga idei győzteséről egy dolgot biztosan el tudok mondani: Az Ibériai félsziget egyik, neves klubcsapata fog diadalmaskodni. Többet egyelőre csak sejteni lehet. Az Atletico – Valencia meccsen talán az dönthet, hogy a Valencia még két vasat tart a tűzben, hiszen a bajnokságban versenyt futnak a bronzéremért a Malagával, így ők meg lennének elégedve egy olyan eredménnyel is, amely még bizakodásra ad okot a továbbjutás előtt. A hazaiak kiváló formában játszottak az idei Európa Liga-sorozatban, nem lennék meglepve, ha ők emelnék fel májusban a serleget. Mindenesetre parázs összecsapáson, igazi latin-hangulatú meccsen Torrente felügyelő kedvenc csapatának győzelmét várom. A jó öreg inspektor akár ezt is mondhatná: Győzni fogunk baszki, de semmi b*zulás! :)
  • A másik párosításban a Sporting fogadja az Athletic Bilbaót. Azt gondolom itt jobban láthatóak az erőviszonyok. A spanyolok játékerejének fölényét kiegyensúlyozz a a hazai pálya előnye. A zöldek minden bizonnyal nekiesnek majd a bilbaóiaknak, akik kontrákból próbálkoznak rendületlenül. A két kapus úgy fog kapkodni a labdák után, mint a félkarú ezermester, amikor tapétát ragaszt. Azt gondolom mindkét oldalon lesz legalább egy találat.
SORSZÁM ESEMÉNY TIPP ODDS F.HATÁRIDŐ
018 Győr - Sopron VENDÉG 1.57 17:45
024 Teplice - Olomouc HAZAI 2.07 15:45
027 JJK Jyväskylä - Haka HAZAI 1.62 17:15
032 Atl. Madrid - Valencia HAZAI 2.04 20:50
049 Sporting CP - Ath. Bilbao
Mindkét csapat szerez gólt: igen (H) vagy nem (V)
HAZAI 1.58 20:50
    EREDŐ:16.96

 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Kosárlabda világából

A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Csordulásig telt csarnok, szenvedélyes belgrádi szurkolók ezrei várják a Barcelonát Belgrádban, ahol a hazaiak remek formában, hét hazai EuroLeague-sikerrel a hátuk mögött készülnek folytatni menetelésüket.
Csordulásig telt csarnok, szenvedélyes belgrádi szurkolók ezrei várják a Barcelonát Belgrádban, ahol a hazaiak remek formában, hét hazai EuroLeague-sikerrel a hátuk mögött készülnek folytatni menetelésüket.