2012.04. 26.

A Tipplap szelvénye TM, 2012-04-26

A Tipplap szelvénye TM, 2012-04-26

Ebben a válogatásban egy, esetenként két-három olyan szelvényt ajánlunk nektek, melynek minden eseményét részletesebben elemezzük, a statisztikai adatok mellett fontosnak tartjuk a megérzést is. Reméljük, minél több győztes szelvényjavaslatot tudunk nektek prezentálni.

Tegnap kiesett a Real is. Az olasz bajnokságban olyan összevissza-eredmények születnek, amit nem lehet megjósolni. Ennek megfelelően ma a labdarúgó-meccsek tekintetében kicsit északabbra látogattam, finn kupa és svéd bajnoki a szelvényjavaslatban, illetve nem maradhat ki a mai két Európa Liga-meccs sem.
Lássuk:

  • A HJK 2011-ben végigverte a mezőnyt, mindössze négy alkalommal kapott ki, ebből kétszer a Turku PS-től. Az idei bajnokságban három meccset játszottak, (kikaptak a Turku PS-től, a többit hozták) és már 8 gólt lőttek. Nagyon úgy néz ki, hogy idén is domináns alakulat lesznek, a bajnoki cím fő várományosai. Ma a kupában azt a Jaro Pietarsaari csapatot fogadják, akik idén 0 ponttal, egy rúgott és hat kapott góllal (képt meccsen) utolsók. Nem nagyon van mit mérlegelni. Dávid és Góliát párharca, ennek megfelelően sima hazai sikert várok.
  • Az Elfsborg remekül kezdte a bajnokságot, öt meccs után 4GY, 0D, 1V a mérleg, ezzel első helyen állnak. A GAIS 9-ik, vendégként kifejezetten gyenge, mindössze 12-ik az idevonatkozó rangsorban. Hazai sikert várok.
  • Mindkét EL meccsen támadó felfogásban felálló csapatokat várok, sok gólt és spanyol továbbjutásokat. AZ első meccsen nyert a Sporting, de a Bilbao megrúgta a maga gólját, ennek megfelelően Llorente és társai ma egy szép győzelemmel bebiztosíthatják a továbbjutásukat. De abban is biztos vagyok, hogy mindkét csapat lő gólt.
  • Az Atletico Madrid szédületes formában van. Az odavágón már 4-2-es előnyre tett szert, Ezzel a Valencia esélyei minimálisra zsugorodtak. Falcaó és társai egészen biztos, hogy betalálnak egyszer, míg a hazai pályán játszó Valenciának is kell gólt, gólokat lőnie, hiszen csak akkor juthatnak tovább. Igazi tűzijátékot várok ezen a meccsen, mindkét oldalról lesz gól/gólok.
SORSZÁM ESEMÉNY TIPP ODDS F.HATÁRIDŐ
024 Helsinki JK - Jaro HAZAI 1.31 17:15
035 Elfsborg - GAIS HAZAI 1.62 18:15
040 Ath. Bilbao - Sporting CP HAZAI 1.53 20:50
058 Valencia - Atl. Madrid
Mindkét csapat szerez gólt: igen (H) vagy nem (V)
HAZAI 1.43 20:50
    EREDŐ: 4.64

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Az európai klubfutball legnagyobb múltú rivalizálása ért új fejezethez: a Real Madrid fogadja a Bayern Münchent kedden, 21 órakor a Santiago Bernabéuban a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén. A közelmúlt történelme a spanyol gigász-, a mostani szezonban mutatott forma pedig a német rekordbajnok mellett szól. A párharc előtt még számos kérdés nyitott, ám az szinte biztosnak tűnik, hogy a támadójáték mindkét kapu előtt hatékony lesz.

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A kiesés elől menekülő csapatok csatáját rendezik kedden a Vale Parkban, ahol az utolsó helyezett Port Vale fogadja a 22. pozícióban álló Rotherham Unitedet
FociAngolLiga 2
Tipp

A Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első felvonásán Lisszabonban csap össze a Sporting és az Arsenal. A portugálok jó formában vannak, míg az Ágyúsok két vereség után próbálnak meg javítani.
A Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első felvonásán Lisszabonban csap össze a Sporting és az Arsenal. A portugálok jó formában vannak, míg az Ágyúsok két vereség után próbálnak meg javítani.