2012.05. 25.

A Tipplap szelvénye TM, 2012-05-25

Ebben a válogatásban egy, esetenként két-három olyan szelvényt ajánlunk nektek, melynek minden eseményét részletesebben elemezzük, a statisztikai adatok mellett fontosnak tartjuk a megérzést is. Reméljük, minél több győztes szelvényjavaslatot tudunk nektek prezentálni.    

Mai soványka kínálatból az alábbi eseményeket szemeltem ki:

  • Kiss Gergő nagyon sokat fejlődött az utóbbi években. Mentális és fizikai erejét is bizonyította már itt a debreceni EB-n is. Bízom benne, hogy az első kettőben végez majd.
  • Nagyon ritkán szoktam 1.20 alatti szorzókat javasolni, most is csak azért teszem, mert ez a két kézilabda olimpiai selejtező számomra teljesen egyértelmű. Nehezen tudom elképzelni azt, hogy két olyan hatalmas, erős válogatottal rendelkező nemzet, mint Dánia és Franciaország ne jusson ki az olimpiára. A románok sem rosszak, de azt gondolom ma a franciák fognak örülni.
  • Nemzetek közötti, barátságos, válogatott labdarúgó-mérkőzés, ahol a horvátok hazai pályán fogadják az észteket. Ég és föld a két válogatott játékereje közti különbség. Tudom, tudom az észtek milyen szépen nyomták a selejtezőkben, meg, hogy pótselejtezőt is játszottak. Mit sem ér ez a horvátok ellen, akik hengerelni fognak. Az 1.18 ajándék véleményem szerint.
  • Végül a spanyol Király Kupa döntője Madridból. A Barcelona kiesett a BL elődöntőjében a Chelseavel szemben. A Barcelona második lett a spanyol bajnokságban a Real Madrid mögött. A, hogy nem ők nyerik a kupát meg sem fordul a fejemben, de az odds nagyon kicsi. Így aztán bízom az Athleticben és abban, hogy legalább egyszer betalálnak a katalánoknak.
SORSZÁM ESEMÉNY TIPP ODDS F. HATÁRIDŐ
054 Kis G. 1-2. (H), 3-4. (D), más (V) helyen végez 800 m gyorson HAZAI 1,85 P 16:45
057 Franciaország - Románia HAZAI 1,18 P 18:45
058 Dánia - Tunézia HAZAI 1,12 P 20:00
081 Horvátország - Észtország HAZAI 1,18 P 20:15
101 Ath. Bilbao – Barcelona
Mindkét csapat szerez gólt: igen (H) vagy nem (V)
HAZAI 1,65 P 21:45
    EREDŐ:  4,76

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Genius89 2012-05-25 16:45:55
Helló!

Ezeket a szorzókat máshol úgy lefikáznák ahogy csak lehet! De nekem tetszik, meg is rakom! ;)

további tippjeink a Foci világából

A liga két legjobb csapata feszül ma délután egymásnak. Van egy megérzésünk. Fotó: pixabay.com
A liga két legjobb csapata feszül ma délután egymásnak. Van egy megérzésünk. Fotó: pixabay.com
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Egy egzotikus mérkőzés következik, de jól fogadható! A chilei bajnokságban mind az Audax Italiano és mind a Coquimbo a kiesés elkerüléséért küzdenek. E két csapat párharca a chilei Primera Division hatodik fordulójában a forduló derbije!

Talán a legnagyobb keresési találatot a sportfogadás témában a „Bet of the day” kulcsmondatra kapunk az interneten, vagyis a sportfogadást kedvelő olvasók arra kíváncsiak, mi lehet a nap tippje? Négy győzelem nélküli mérkőzés után a Padova csapata a Pergolettese ellen próbál meg visszatérni a győzelmi útra.