2012.10. 03.

A Tipplap Tippmix-szelvénye, 2012-10-03

A Tipplap Tippmix-szelvénye, 2012-10-03

Ebben az esélylatolgatásban egy-, esetenként több olyan szelvényt ajánlunk nektek, melynek minden mérkőzését részletesebben elemezzük, a statisztikai adatok mellett fontosnak tartjuk a megérzést is.

Tegnap a Szpartak Moszkva elbaltázta a szelvényt. Ma ismét megpróbálom, ezúttal is visszafogott négyest hoztam Nektek. Íme:

  • A férfi kézilabda Bajnokok Ligájában az amúgy is erős MKB Veszprém még tovább erősített, spanyol edző mellett, többek közt, spanyol klasszisok és Nagy László érkezett. A csapat kezd összeállni, igazi világverő alakulattá válhatnak. Cél a BL-győzelem, ehhez az első lépést már megtették, most jön a második. A Constanta ellen idegenben is nyerni kell.
  • A finn bajnokságban 2-ik Inter Turku fogadja a 10-ik KUPS csapatát. A két turkui csapat elszántan üldözi a HJK Helsinkit, a különbség mindössze egy-egy pont közöttük, vagyis a bajnoki címért folytatott harc olyan éles, hogy az Inter Turku nem engedheti meg magának, hogy hazai pályán pontot veszítsen a KUPS ellenében. Sima hazai sikert várok.
  • A BL mai összecsapásán két dinamó feszül egymásnak Kijevben. Aki kicsit is járatos a labdarúgásban, az tudja, hogy a Dinamo Kijev idén is rettenetesen erős, bár az első BL-fordulóban idegenben kaptak jókora (1-4) pofont az Ibrahimoviccsal, Thiago Mottával megerősített PSG-től. A zágrábiak ellenben hazai pályán kikaptak az FC Portótól. A Kijev magabiztos továbbjutásához szükséges ez a győzelem, egy percig sem fogják félvállról venni. Csak győznek és kész.
  • A BL első fordulója után, szintén egy nyertes és egy vesztes alakulat néz farkasszemet, az erősebb csapat otthonában. Az Arsenal a Montpellier csapatát verte idegenben, míg az Olympiakosz saját stadionjában szenvedett vereséget a Schalke csapatától. Az Ágyúsok győzelmére fogadok.

Sorszám Mérkőzés Tipp Odds Fogadási
határidő
166 Constanta - MKB Veszprém MKB 1,14 Sze 18:45
173 Inter Turku - Kuopio PS Inter Turku 1,29 Sze 17:15
187 Dinamo Kijev - Dinamo Zagreb Dinamo Kijev 1,41 Sze 20:30
199 Arsenal - Olympiakosz Arsenal 1,34 Sze 20:30
Tét: 500.- Eredő: 2,77

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
B.ERIK 2012-10-03 17:58:43
én is vesztő szériában vagyok már 1 hete lassan, úgyhogy most adok a tippmixnek :D
Zagreb-ra (7x odds) ráéreztem.. szép lenne a Real mellé! :D
Barnamedve 2012-10-03 14:55:23
Köszönöm mindenkinek!
Az észrevételt is és Rivernek a javítást is!

Mea maxima culpa

riverside 2012-10-03 13:53:59
Jogos a felvetés. Javítva.
calgaryflames 2012-10-03 13:29:52
kaptak egy jókora pofont nem adtak!!!(kijev)

az első BL-fordulóban idegenben adtak jókora (4-1) pofont az Ibrahimoviccsal, Thiago MOttával megerősitett PSG-nek. ez igy hibás.de attol még simán verhetik a Zágrábot.
Szabadim91 2012-10-03 12:15:59
őőőő nem szeretnék beszólni, de a Kijev nem 4-1 es pofont adott, hanem inkább kapott :D

további tippjeink a Foci világából

A Tippmixes javaslatokat folytatjuk, minimum duplázó szelvényekben gondolkodunk. Az események számát illetően 2-3 meccsnél több nem várható. A sportág főleg labdarúgás, de esetenként kézilabda, kosárlabda, tenisz is bekerülhet majd a válogatásba. Sok sikert mindenkinek!

Mindkét gárda remekel, jelenleg rájátszást érő helyen állomásoznak. Mire mennek egymás ellen? Kombi tippet hoztunk.
Mindkét gárda remekel, jelenleg rájátszást érő helyen állomásoznak. Mire mennek egymás ellen? Kombi tippet hoztunk.
Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. Mindkét csapat javítani szeretne a legutóbbi BL-veresége után, így Londonban fontos mérkőzés vár a két továbbjutásért küzdő együttesre.