2012.12. 13.

A Tipplap Tippmix-szelvénye, 2012-12-13

A Tipplap Tippmix-szelvénye, 2012-12-13

Ebben az esélylatolgatásban egy-, esetenként több olyan szelvényt ajánlunk nektek, melynek minden mérkőzését részletesebben elemezzük, a statisztikai adatok mellett fontosnak tartjuk a megérzést is.  Kiegészítésképpen pedig ajánlunk további mérkőzéseket, amelyeket nem elemzünk, de nagyon gondosan válogatunk. Ezen meccsek esetében is feltüntetjük utólag az eredményeket.

A spanyol kupára vonatkozó sejtésem beigazolódott a Real Madrid esetében. Otthon a többgólos győzelmet meg lehet fogadni. Hát bizony ez is picikét gyanús volt. A szelvényem jött, szerencsére a Lyon meccsét nem tettem bele. Mára négy különböző sportág eseményét néztem ki, két meglepetés-eredményt is várok, no meg nagyobb nyereményt!

Lássuk:

 

Elemzések:

  • A sportfogadásnál két dolgot tartok nagyon fontosnak. Pártatlanul, hideg fejjel kell fogadni, itt nincs helye érzelemnek, csapatszeretetnek. Így van ez az első meccsemnél is. Ha emlékeztek a női kézilabda Európa-bajnokság első játéknapján felhívtam a figyelmet az orosz válogatottra, hogy általában rosszul kezdik a kontinensviadalokat, aztán később belehúznak, olyannyira, hogy sok esetben meg is nyerik a tornát. A magyar válogatott esetében, sajnos, általában pont fordítva szokott lenni. Jól kezdünk és amikor már tét van begörcsölnek a fejek. Sajnos ezt várom most is. Hangsúlyozom, nagyon szurkolok a lányoknak, szeretem a kézilabdát, de a fejem és az eddigi tapasztalatom azt súgja, hogy ma az oroszok nyernek. Ha nem így lesz én leszek a legboldogabb.
  • A jégkorong KHL-ben edződött, gyakorlatilag majdnem a teljes szlovák válogatott keretet soraiban tudó Slovan Bratislava fogadja a svéd Farjestad gárdáját, a Pozsonyban és Bécsben rendezett Európa Kupa negyeddöntőjében. Ahogyan a KHL erősebb a svéd bajnokságnál, úgy a Slovan mindenképpen erősebb a Farjestadnál. Ráadásul hazai pályán játszanak. Slovan-győzelmet várok.
  • A rövidpályás úszó világbajnokságon, Isztambulban ma, többek közt, sor kerül a férfi 400 méter vegyesúszás lebonyolítására is. Cseh Laci kedvenc számában mindenképp győzelmet várok tőle. És ez nagyjából reális is. Természetesen, itt is előfordulhat meglepetés, reméljük ma nem fog.
  • És a másik meglepetésem. Yokohamában a klubcsapatok világbajnokságának elődöntőjében a mexikói Monterrey csapata méri össze erejét a BL-győztes Chelsea-vel. A kékek edzőváltása úgy fest, kezdi meghozni gyümölcsét, de ne felejtsünk el egy fontos dolgot a Rafa Benitez kiemelte a középpályáról a kiváló labdaszerző John Obi Mikelt és a helyére a virtuózabb, de védekezni kevésbé tudó Romeu-t tette,aki sajnos lesérült. Nem tudni még, hogy ki játszik a középpályán szűrőt, de ha Mikel nem kap szerepet, az könnyen a Chelsea győzelmébe kerülhet. A gyors, rendkívül hatékony támadójátékot produkáló mexikóiak nekiesnek majd az angoloknak, mindenáron le akarják győzni majd őket. Azt gondolom a motivációt tekintve mindenképpen a Mexikóiak állnak jobban, nem gondolom, hogy a kőkemény angol bajnokságban küzdő kékek megkockáztatnak egy komolyabb sérülést. Azt várom, hogy a Monterrey jut tovább.

Mérkőzések:

Sorszám

Sport/kötésszám

Mérkőzések

H

D

V

Időpont

Eredmény

006

kézilabda, női1

Magyarország - Oroszország

 

 

2.14

Cs 20:00

 

014

jégkorong1

Slovan Bratislava - Färjestad

2.02

 

 

Cs 20:15

 

025

úszás, ffi1

Cseh L. 1. (H), 2. (D), más (V) helyen végez 400 m vegyesen

1.70

 

 

Cs 17:55

 

033

labdarúgás1

Monterrey (H) vagy Chelsea (V) jut tovább

3.75

 

 

Cs 11:15

 

Eredő: 27,55

 

Egyéb fogadható mérkőzések:

Sorszám

Sport/kötésszám

Mérkőzések

H

D

V

Időpont

Eredmény

002

kézilabda, női1

Spanyolország - Montenegró

 

 

1.76

Cs 16:00

003

kézilabda, női1

Szerbia - Franciaország

 

 

1.84

Cs 17:55

 

004

kézilabda, női1

Németország - Románia

 

 

1.88

Cs 18:00

 

008

jégkorong1

Oroszország - Svédország

1.51

 

 

Cs 16:45

 

010

jégkorong1

Franciaország - Szlovénia

2.13

 

 

Cs 19:45

 

013

jégkorong1

Vienna Capitals - Eisbären Berlin

 

 

2.00

Cs 20:15

 

017

kosárlabda, ffi1

Maccabi TA - Alba Berlin

1.11

 

 

Cs 19:45

 

019

kosárlabda, ffi1

Unicaja Malaga - Chalon sur Saone

1.16

 

 

Cs 19:45

 

042

labdarúgás1

Las Palmas - Betis

 

3.20

 

Cs 21:45

 

048

labdarúgás1

Bordeaux - St-Etienne

 

3.15

 

Cs 20:45

 

053

labdarúgás1

*(0-1) Milan - Reggina

 

3.75

 

Cs 20:45

 

 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
ATA21 2012-12-13 18:03:44
Hello!
Én jelentkeznék ha lehet. Köszi!

további tippjeink a Kosárlabda világából

A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Csordulásig telt csarnok, szenvedélyes belgrádi szurkolók ezrei várják a Barcelonát Belgrádban, ahol a hazaiak remek formában, hét hazai EuroLeague-sikerrel a hátuk mögött készülnek folytatni menetelésüket.
Csordulásig telt csarnok, szenvedélyes belgrádi szurkolók ezrei várják a Barcelonát Belgrádban, ahol a hazaiak remek formában, hét hazai EuroLeague-sikerrel a hátuk mögött készülnek folytatni menetelésüket.