2013.03. 11.

A Tipplap Tippmix-szelvénye, 2013-03-11

A Tipplap Tippmix-szelvénye, 2013-03-11

Ebben az esélylatolgatásban egy-, esetenként több olyan szelvényt ajánlunk nektek, melynek minden mérkőzését részletesebben elemezzük, a statisztikai adatok mellett fontosnak tartjuk a megérzést is.  

 

 

046 Caen – Istres
Az első meccsem a francia másodosztályból válogattam. A 3. helyen álló Caen fogadja a 11. Istres csapatát. Fontos megjegyezni, hogy amíg a Caen hazai pályán második legjobb a ligában (9GY – 0D – 4V), addig az Istres kifejezetten gyenge vendégként, mindössze 16-ik helyen állnak az idevonatkozó tabellán. A Caen a legutóbbi három meccsén két alkalommal is döntetlent játszott, ezért a mai, nyerhető meccsen kizárom a remit! A Ligue 2-ben az első három csapatnak van esélye felkerülni az első osztályba és a 48 pontos hazaiak erre pályáznak, azonban ez egy kifejezetten nehéz csata lesz, mert a Guingamp szintén 48 pontos, az Angers pedig 46-tal üldözi őket. Ezért nem gondolom, hogy elbundázzák a meccseiket a Caen háza táján, hiszen a feljutás minden pénzt megér. Kikapni nem fognak az Istres-től, a remit kizártam marad a tuti hazai. 1-0, vagy 2-1 formájában.
Tipp: HAZAI – 1,58

054 Castilla – Hercules CF
A spanyol másodosztályból a kis Real Madrid (15.) és a tavaly még első osztályú, ámde mára alaposan lesüllyedt (21.) összecsapását választottam. Mindkét csapat elég gyengén muzsikál az idényben, azt gondolom, hogy a vendégeknek van nagyobb okuk a motivációra, hiszen ha nem kapják össze magukat továbbzuhannak a harmadik ligába. Ezért azt várom, hogy alapjában támadó taktikával felálló Castillát megpróbálják lekontrázni. A hazaiak számára ez a meccs kifejezetten a nehéz kategóriába tartozik, hiszen kötelező számukra a győzelem, a tabella végén kullogó csapatokkal mindig nehéz az esélyesebb alakulatoknak kivívni a győzelmet. Nagyon döntetlen szaga van a dolognak. Ami számomra ezt leginkább megerősíti az a statisztika. A két csapat legutóbbi 7-7 meccsén, azaz összesen 14 összecsapáson mindössze kettő darab pontosztozkodás született! Ez  pedig nagyon azt sugallja, hogy érik már a következő. Talán éppen most.
Tipp: DÖNTETLEN – 3,20

Eredő: 5,05

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Tapuah 2013-03-11 23:51:09
Kár hogy a Caen elmaradt, de a másikhoz óriás gratula!!!!

további tippjeink a Foci világából

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!