2013.04. 17.

A Tipplap Tippmix-szelvénye, 2013-04-17

A Tipplap Tippmix-szelvénye, 2013-04-17

Ebben az esélylatolgatásban egy-, esetenként több olyan szelvényt ajánlunk nektek, melynek minden mérkőzését részletesebben elemezzük, a statisztikai adatok mellett fontosnak tartjuk a megérzést is.   

 

164 Anadolu Efes – Olympiakosz
A férfi kosárlabda Euroligában a Final Fourba kerülés a tét. Itt már nincsenek rossz képességű csapatok, mindenki a maximumot próbálja kiadni magából. Az Olympiakosz az első két meccsen behúzta a győzelmet, ez azt jelenti, ha ma a törökök hazai pályán nem nyernek, akkor minden bizonnyal a görög alakulat jut tovább. Afféle utolsó szalmaszál ez, amit, érzésem szerint, mindenképpen megragad ma az Efes. Anadolu-sikert várok.
Tipp: HAZAI – 1,73

217 Manchester City – Wigan
Amikor megláttam ezt a meccset először megkérdeztem magamtól, hogy vajon miért is került be a listába. A Zrt. azért nem szokta ilyen bőkezűen osztogatni a szorzókat, akkor sem, ha nem túl magasak. Aztán megnéztem a tabellát, ahol látható, hogy a Wigan 18. helyen áll, vagyis épp kieső helyen. Hátrányuk három pont az Aston Villa mögött. Nyilván ők mindent meg fognak tenni, gyakorlatilag tét nélkül, felszabadultan játszhatnak a City otthonában. A Manszur Sejk által felturbózott kisebbik manchesteri csapat hazai pályán mindenképpen esélyesebb. Jelenleg 2. helyen állnak, 15 ponttal vannak lemaradva a Unitedtől. Amíg a matematikai remény él, nem lehet kimondani, hogy a vörösök a bajnokok, de alighanem ez már eldőlt. A második pozíciót azért meg kell őrizni, a Chelsea-Arsenal páros azért még bejelentkezhet a második helyre. Azt gondolom a keretek közti különbség hazai pályán ki kell, hogy jöjjön egy kiesőjelölt csapat ellen. Ajándék oddsznak ne nézd a nagyságát! MC-sikert várok
Tipp: HAZAI – 1,22

201 Lens – Bordeaux
Kupameccs! Franciaországban a kupatalálkozók egy felvonásban dőlnek el, döntetlen esetén hosszabbítás következik. Ezt a tényt sokszor kihasználják a csapatok és gyakorta döntetlen születik, érdekes módon legtöbbször akkor, amikor egy erősebb csapat játszik egy gyengébbel. Mint most. A másodosztály tizedikje találkozik az első liga kilencedik helyezettjével. Osztálykülönbség. A hazai pálya kicsit levon ebből. A Bordeaux európai kupás indulása miatt szükség van a sikerre, ők mindenképpen motiváltak lehetnek emiatt. Viszont azt gondolom, vannak annyival jobbak, hogy kicsit taktikázzanak. A döntetlen szorzója meglepően alacsony, 2,95 ami azt mutatja helyesen okoskodok. Döntetlent várok és Bordeaux-továbbjutást. Aki kockáztatni akar az X-et rakja, aki biztosra megy, az a 202-es VENDÉGET 1,61-ért.
Tipp: DÖNTETLEN – 2,95


Eredő: 6,22

 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Tapuah 2013-04-17 22:44:37
Már négyet...

további tippjeink a Foci világából

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!