2014.02. 25.

Tippmixes duplázó

Tippmixes duplázó

Mai duplázómban egy látszólag tét nélküli bajnoki és a jelenleg legrégebben futó nemzetközi kupasorozat egyik csoportmeccséből állítottam össze. Választásomat leginkább a mai kínálat határozta meg, kevés az egyértelműnek tűnő összecsapás, de azt gondolom, hogy van remény, hogy győzni tudnak a mai favoritjaim.

Aberdeen – Celtic

  Pittodrie stadium (Aberdeen) 2014.02.25 20:45  

Ennek a találkozónak igazából csak a presztízs a tétje, mert a Celtic bajnoki címvédését nem igazán veszélyezteti semmi. Márpedig komoly csata lesz ma este Pittodrie stadionban. A háttere a történetnek az, hogy a címvédő tizenkilenc meccses győzelmi sorozatban van a bajnokságban és tizenhárom meccse gólt sem kapott és pont az Aberdeen volt az a csapat, aki utoljára megzörgette a hálóját a skót pontvadászat keretein belül. Erre természetesen rögtön lehetne ellenérvként felhozni, hogy minden sorozat megszakad egyszer, ezzel nehéz is lenne vitatkozni, de úgy gondolom, hogy mégsem fog a regnáló bajnok győzelmi szériája megtörni. Mégpedig ezt arra alapozom, hogy nem is olyan régen összefutottak a skót FA kupa keretein belül, az Aberdeen pedig nem kis meglepetésre a Celtic Parkban ejtette ki a sorozatból Samarasékat. Ez pedig mindenképpen bosszúért kiállt és most jött el az elégtétel lehetősége, amit szerintem nem is fognak elszalasztani Neil Lennon fiai.

  •     Tipp: Celtic (141 V)
  •     Oddsz: 1.50​   

Eredmény: 2-1

Cruzeiro - Universidad de Chile   

  Estadio Governádor( Belo Horizonte) 2014.02.25 21:30  

A legrangosabb Dél-Amerikai kupasorozat csoportkörei zajlanak, és azt gondolom, hogy a brazil bajnok és a chilei kupa győztes összecsapásán érdemes lehet megelőlegezni a bizalmat a házigazdáknak. Ezt alapozom arra, hogy a nyitó meccsén a Cruzeiro ugyan fölénybe játszott, de nem igazán jött nekik össze semmi, és ahogy ez ilyenkor lenni szokott, a kimaradt helyzetek megbosszulták magukat, így végül kikaptak. Ennek eredménye képpen a gárda pont nélkül az utolsó helyen áll a csoportban. Az Unirsidad sikerrel vette az első akadályt, győzni tudott uruguayi ellenfelével szemben, de ma egy sokkal nehezebb feladat vár rájuk, ráadásul távol a biztonságot adó hazai pályától. Azt gondolom, hogy nem szabad lekezelően bánni a chilei csapattal, de a brazil bajnokság magasabb színvonalú és a Cruzeiro jobb csapat, ráadásul ők vannak inkább kényszerhelyzetben az elvesztegetett pontok okán, ezért érdemes lehet bizalmat szavazni nekik.

  • Tipp: Cruzerio (145 H)
  • Oddsz: 1.45

Eredmény: 5-1

Eredő odds: 2.175  (7/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
djibril 2014-02-26 00:14:23
Azért jól jártam a Cruzeiro - Rangers cserével, itt kevesebbet kellett izgulni! :D

további tippjeink a Foci világából

Az Everton jó formában várja a Coventry elleni találkozót, amelyen a hazai pálya előnyét kihasználva újabb győzelmet arathat, miközben a vendégek támadójátéka is tartogathat veszélyeket.
Az Everton jó formában várja a Coventry elleni találkozót, amelyen a hazai pálya előnyét kihasználva újabb győzelmet arathat, miközben a vendégek támadójátéka is tartogathat veszélyeket.
A BTTS, vagyis „Mindkét csapat szerez gólt” típusú sportfogadásnál az a lényeg, hogy a rendes játékidőn belül mindkét csapat legalább egy gólt szerezzen. Nem számít, hogy ki nyer, csak az, hogy ne legyen gól nélküli és egyoldalú mérkőzés. Az ilyen fogadásoknál több tényezőt is érdemes figyelembe venni, hogy jó döntést hozzunk. Ezeket foglaljuk össze ebben a rovatban, valamint ajánlunk néhány aktuális BTTS-fogadási ötletet!

A labdarúgásban az egyik legelterjedtebb fogadási forma a gólok számára vonatkozó tipp, különösen az over/under 2,5-ös határ. Ennek eldöntéséhez azonban nem elegendő pusztán a tabellát vagy az előző heti eredményeket nézni. A gólszámok mögött taktikai elképzelések, edzői stílusok, játékoskeretek állapota, és sokszor az aktuális helyzet – például a tét vagy a sérülések – húzódnak meg. Ahhoz, hogy jó döntést hozzunk, az elemzésnek mélyebb szintűnek kell lennie, mint a puszta statisztikák összevetése. Lássuk részletesen és néhány aktuális tippet is!