2013.05. 04.

Tippmixes szemezgető 2013-05-04

Tippmixes szemezgető 2013-05-04

Fussunk át az előző napi tippjeimen:

075 Dynamo Dresden-Paderborn Tipp: H 1,74 Eredmény. 2:1

Végig mezőnyfölényben játszott a hazai csapat, de leginkább mégis a szerencséjének és kapusának köszönhette győzelmét, mert a Paderborn két büntetőt is elhibázott.

105 St Etienne-Bordeaux Tipp: H 1,57 Eredmény. 0:0

Hiába volt a hazai fölény és a sok helyzet gól nem született belőle.

Nézzük a mai tippjeimet:

160 Sheffield Wednesday-Middlesbrough

A Championship zárófordulójának egyik kevesebb rivaldafényt kapott mérkőzését szemeltem ki első tippemnek. A vendéglátók a kiesési zóna felett egy ponttal a huszadik helyen állnak a mai összecsapás előtt, vendégeik a tabella derekán állomásoznak a tizenkettedik helyen. A két csapat formáját összehasonlítva nagyjából egyformán áll, a Sheffield a tizehetedik és a Middlesbrough a huszadik. Hazai-vendég viszonylatban a tizenhetedik látja vendégül a huszonnegyediket. A két csapat közül a házigazdáknak van több veszteni valója, mert amennyiben nem gyűjtik be ma a három pontot úgy a bent maradásuk a bajnokságban az őket követő többi csapat mai mérkőzésétől függhet. Mai vendégeik formája csöppet sem mondható fényesnek különösen nem idegenben és véleményem szerint már szeretnének túl lenni ezen a bajnoki éven és a következő idényre koncentrálni. Ez pedig a vendéglátók malmára hajthatja a vizet akik a bent maradásért nyilvánvalóan kettőzött erővel fognak harcolni.

Tipp: H 1,8

187 Deportivo La Coruna-Atletico Madrid

A spanyol bajnokságból szemeltem ki a következő mérkőzésem. A tabella tizenhetedik helyezettje fogadja a harmadikat. Formájukat nézve a negyedik a hatodikat és a hazai-vendég forma alapján a kilencedik a harmadikat. Az utolsó fordulóban a Depor a Betis otthonából tudott pontot menteni az Atletico meg hazai pályán maradt alul a Real Madriddal szemben. A házigazdák az elmúlt időszk jó teljesítményének köszönhetően kimozdultak a kieső zónából, bár jelenleg is csak jobb gólkülönbségüknek köszönhetően előzik meg a még kieső helyen lévő Celta Vigot. Az Atletico a múlt heti vereségük után szeretné tovább gyűjtögetni a pontokat, hogy megszilárdítsa harmadik helyét és ezzel biztosítsa a BL indulását a következő bajnoki idénybe. Ebben némileg hátráltathatja őket, hogy némi fásultságot véltem felfedezni a játékukon a múlt hétvégén és, hogy Koke és Diego Costa is kénytelen kihagyni a mai találkozót az összegyűjtött sárga lapjaik miatt. Arda Turan és Tiago játéka szintén kérdéses fizikai állapotuk miatt és ezért Simeone mester lehetséges, hogy további változtatásokra kényszerül és kénytelen egy kevésbé rutinos és összeszokott gárdát a pályára küldeni. A Depor utóbbi időben mutatott jó játéka és az előbb említett Madridi kételyek miatt azt hiszem kiegyenlítődhet a két csapat között egyébként meglévő különbség és könnyen pontosztozkodásra kerülhet sor ezen a találkozón.

Tipp: D 3,25

Jó tippelést Mindenkinek!

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
TRXman007 2013-05-04 12:21:53
Köszi Főnök! :D

további tippjeink a Foci világából

Az ETO FC Győr csütörtök este hazai pályán próbálja meg ledolgozni az 1–0-s rigai hátrányt a Konferencia‑liga selejtezőjének harmadik fordulójában. Sajnos a végeredmény hízelgő a mutatott játékhoz képest, ugyanis sokkal jobb volt a lett alakulat. Reméljük ma minden másképp lesz!

A szoros odavágó után a Górnik Zabrze hazai pályán próbálhatja meg ledolgozni 1–0-s hátrányát a Ferencváros ellen az Európa-liga harmadik selejtezőkörének visszavágóján. Mivel továbbjutás esetén az EL-playoffban a Mo Salah-val megerősített török Trabzonspor-, kiesés esetén pedig a KL-playoffban a francia Monaco lesz az ellenfél, így mindkét csapat számára igazi ki-ki mérkőzés ez a mai, amit mindkét nemzet sajtótermékei is kihangsúlyoztak.

A háromgólos előny birtokában a CSZKA Szófia hazai pályán lezárhatja a Maccabi Tel-Aviv elleni Európa-liga-selejtezős párharcot, de azért legyünk biztosak benne, hogy az izraeli gárda sem fog lehajtott fejjel a pályára ballagni! Nekik nincs mit veszíteni, így aztán kifejezetten parázs összecsapásra van kilátás!