2013.11. 01.

Tippmixes szemezgető 2013-11-01

Tippmixes szemezgető 2013-11-01

Választásom három papírformának igérkező mérkőzésre esett, reméljük igazolódnak az előzetes elvárások.

098 Empoli-Bari

A bajnoki pontvádaszat második helyezettje fogadja a tizenkilencediket. Az Empoli múlt héten egy meggyőző 2:0-ás győzelmet aratott és továbbra is elszántnak tűnnek, hogy az idei pont vadászatban domináljanak és nem titkolt céljuk a felsőbb osztályba kerülés. A Barinak a múlt hétvégén négy vereség után sikerült egy döntetlent elérnie a liga újonc Trapani ellen, de jelenleg még mindig osztályozót érő helyen tanyáznak. Megjegyzem, hogy a rossz formájuk mellett ez köszönhető a szövetségi döntés értelmében történt három pontos levonásnak. Az olasz második ligára fogadni nem egy életbiztosítás, de  mint már említettem a vendéglátók célja a felkerülés ezzel szemben a Bari célja a középmezőny, legalábbis a jelenlegi pillanatban. Ez lenne az egyik ok amire alapozom a tippem a másik meg a két csapat formája közötti jól látható különbség.

H 1,6

114 Dijon-Niort

A francia másodosztály sem tartozik a legkönyebb ligák közé, de erre a találkozóra azért esett a választásom, mert a Dijon tradicionálisan jól szerepel hazai földön. Jelenleg a hatodik helyet foglalják el a tabellán míg vendégeik a tizenharmadikok.  Formájukat nézve a harmadik fogadja a tizenegyediket és a hazai-vendég formájuk alapján a negyedik a tizenhatodikat. Ezek a statisztikák alapján, meg egy kicsit a megérzésemre hallgatva én itt a hazai csapatra teszem a voksom.

H 1,75

122 Ipswich-Barnsley

Mivel a többi kisligából már kicsippentettem egy-egy találkozót, nem tudtam ellent állni az angoloknak sem, arról nem beszélve, hogy a kedvenceim a szigetországi pontvadászatok és mivel ma mindössze egy találkozót rendeznek ezért nem volt túl nehéz a választás. Az Ipswich a táblázat közepén helyezkedik el míg a Barnsley jelenleg az utolsó előtti. Mind a ket csapat elég gyenge formában van, a házigazdák négy meccse nem tudtak győzn és ezzel leszakadtak a feljutásért harcolók csoportjátóli, a Barnsley meg egykét fordulóval ezelőtti hazai győzelmének köszönhetően tudott csak elmozdulni a tabella legaljáról.  Ezek alapján a mérleg nyelve nem igazán leng ki egyik oldalra sem, de talán a hazai pálya előnye adhat némi plusszt és én megkockáztatok egy 1:0-ás végeredményt.

H 1,65

Jó tippelést Mindenkinek!

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Tapuah 2013-11-01 23:46:03
Három x-el szépen kaszálhattam volna......:-)

további tippjeink a Foci világából

Négy nappal azután, hogy egy dél-amerikai csapattól kikapott, Németország a régió egy másik képviselője, Paraguay ellen lép pályára. A Nationalelf számára a vereség mostantól nem opció a vébén! A múltkori fiaskó figyelmeztető jelnek megfelelt, de érdemben még semmiféle jelentősége nem volt. Viszont ha Foxborough-ban is kudarcot vall, a négyszeres világbajnok már indulhat is hazafelé. A találkozó hétfőn 22.30-kor kezdődik az USA-ban, a Gilette Stadionban. A tét a legjobb 16 közé kerülés.

Ez pedig már az egyenes kieséses szakasz, ahol két egyaránt hét ponttal csoportból továbbjutó csapat, Hollandia és Marokkó feszül egymásnak.
Ez pedig már az egyenes kieséses szakasz, ahol két egyaránt hét ponttal csoportból továbbjutó csapat, Hollandia és Marokkó feszül egymásnak.
A labdarúgásban az egyik legelterjedtebb fogadási forma a gólok számára vonatkozó tipp, különösen az over/under 2,5-ös határ. Ennek eldöntéséhez azonban nem elegendő pusztán a tabellát vagy az előző heti eredményeket nézni. A gólszámok mögött taktikai elképzelések, edzői stílusok, játékoskeretek állapota, és sokszor az aktuális helyzet – például a tét vagy a sérülések – húzódnak meg. Ahhoz, hogy jó döntést hozzunk, az elemzésnek mélyebb szintűnek kell lennie, mint a puszta statisztikák összevetése. Lássuk részletesen és egy/több aktuális tippet is!