2012.07. 02.

Tour de France, 2. szakasz Vise - Tournai – 207,5km, 2012-07-02

A tegnapi etapot Peter Sagan szépen behúzta, öröm volt nézni, ahogy a végén tapadt Cancellara mögé és ahogyan kell, behúzta a sprintet. Az én favoritom Gilbert sem maradt le sokkal, de a fiatal szlovák lett az első. A második etap még mindig Belgiumbam, Vise és Tournai városa között kerül megrendezésre, majdnem teljesen sík, csupán egyetlen egy emelkedő színesíti, az is csupán 4-es besorolású. Ez pedig azt jelenti, hogy ma a sprinterek napja virradt fel. Lássuk is a Tippmix párharcait és oddsait.

Alessandro Petacchi a Lampre olasz sprintere már 38 éves, ezzel alighanem az utolsó Tour de France-án vesz részt. 2004-ben 9! Szakaszt nyert meg a Touron. Kiváló versenyző, de azt gondolom, hogy a Garmin-Sharp amerikai csillaga, Tyler Farrar ma már jobb. Igaz ebben a szezonban még nem mutatott sokat, de kvalitásai alapján a szakértők képesnek tartották arra is, hogy legyőzze a sprinterkirályt, a regnáló világbajnokot, a brit Mark Cavendisht. De nem idén és nem most. Viszont azt gondolom, a mai Petacchi – Farrar párharcot ma az amerikai nyeri meg.

vs.

 A másik párharc a Mark Cavendish – Marcel Kittel csata. Bevallom nem értem, hogy miért állították párba őket a Tippmix oddsmesterei. Cavendish magasan a legjobb sprinter ma a világon. Világbajnok, a Sky Procycling világsztárja, már idén is több rangos futam győztese. A fiatal német sprinter az Argos Shimano ridere, kétségtelen, hogy tehetséges, de az kizárt, hogy meg tudja verni Cavet. Olyan ez a párharc, mintha Djokovic játszana egyet a tehetséges Tomiccal mondjuk. És ezért 1,60-as szorzót ad a Tippmix! Aki biztosra megy csak ezt játssza meg, akinek van rá pénze, nyugodtan tehet rá többet is, aki kicsit kockáztatni akar, párba kösse Farrarral.

vs.

Sorszám Esemény Tipp Odds Fogadási
határidő
031 A. Petacchi - T. Farrar Farrar 1,69 H 12:25
032 M. Cavendish - M. Kittel Cavendish 1,60 H 12:25
    Eredő: 2,74

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Barnamedve 2012-07-02 22:32:52
Besz@rok

Holnapra megkaptuk ismét a tegnap két párosítást :D

Sagan - Gilbert és Cancellara - Chavanel :D
De becsapós mert a szakasz már korántsem a sprintereknek kedvez! No de a többit holnap! :)
3. szakasz, 2012.07.03., Orchies-Boulogne-sur-Mer- 197km
Ez a környék gyakran adott otthont a francia nemzeti bajnokságnak. Az útvonalat 6 kisebb domb tarkítja, amiből 5 az utolsó 50 kilométeren található, így az összetettre pályázók itt már megmutathatják magukat, és a mezőny is könnyedén több kisebb csoportra szakadhat.
Sylar87 2012-07-02 21:31:24
Atttyaééég, mire adnak 1,5ös odds-ot... 1. lett Cavendish a másik csávó meg majdnem 200... lol :D
SkandarGraun86 2012-07-02 17:25:22
Üdv!
Köszönjük a tippeket! :)
Esetleg nincsen olyan oldal ahol az élő helyezéseket lehet megnézni? Mert a tévében nem lehet jól nyomonkövetni. :D
Barnamedve 2012-07-02 15:57:05
Cavendish csak akkor kap ki ha kilökik, mint a Giro d'Italia 4-ik etapjában, vagy defektet kap, vagy eltalálja egy kósza golyó egy, a közelben vadászó francia férfi puskájából. Esetleg ha Kittel Superman-doppingot kapott. De aaz alapképességeket tekintve Cavendish ma a legjobb ebben a diszclípinában. (micsoda szavakat tudok hehe)
Szabadim91 2012-07-02 15:34:36
legyen igazad főnök ;)
L.László 2012-07-02 14:32:31
A második párost bevettem a szelómba.
junkuncz 2012-07-02 14:26:26
Ismét remek cikk lett!

további tippjeink a Kerékpársport világából

A Baszk Kerékpáros Körverseny, vagy más néven a "Itzulia Basque Country" egy ötnapos, nemzetközi kerékpárosverseny, amely minden év áprilisának elején zajlik a Baszkföldön, Spanyolországban. A verseny az UCI ProSeries kategóriájában szerepel, és a világ legjobb csapatai és kerékpárosai vesznek részt rajta. Csodálatos helyszínen zajlik és nagyon fontos állomása a kerékpárszezonnak!