2015.10. 29.

U17-es vb: Horvátország - Németország

U17-es vb: Horvátország - Németország

Az U17-es világbajnokságon a tét a legjobb nyolc közé jutás, ahova Belgium és Mexikó már odaért, várja ellenfelét, míg a brazil fiatalok Nigériával csapnak majd össze az elődöntőért. Négy meccs van még vissza, ebből kettőt ma rendeznek, és én ezek közül a Horvát - Német párharcra álmodtam egy tippet.

U17 Horvátország - U17 Németország, 21:00

A horvátok az A csoportból, Nigéria mögött két iksszel és egy győzelemmel léptek tovább, a sikerét az utolsó meccsen a már továbbjutó Nigéria felett aratta. A három meccsükből kétszer is overes meccset vívtak, tehát ma is várható valami hasonló. A csapat gerincét a Dinamo Zagreb akadémia adja, vagyis egy igencsak összeszokott társaságról beszélhetünk.

A németek szintén csoport másodikként jöttek a playoffba, ők az utolsó, Mexikó elleni meccset bukták el, és ezzel együtt a csoportelsőséget is, így a közép-amerikaiak veretlenül zártak. A németek az ausztrálokat és az argentínokat is kitömték, Mexikó ellen is picivel aktívabbak voltak, de Eggestein csak egyet vert, míg az első kettő csoportmeccsen hármat hintett. A Werder U19-es csapatában pallérozódó támadótól gólt ma is várhatunk, úgy ahogy Passlacktól vagy Janelttől is. A német csaptok, legyen az A szint vagy utánpótlás, mindig is erős csapattal érkeznek meg egy világversenyre.

Mivel mindkettő a támadófocit preferálja, kíváncsi leszek, hogy a két mester milyen taktikát eszel ki, ki lesz az aki kicsit visszavesz. Nagy csatát várok, de szerintem ami tutira vehető, hogy gólt mind a két féltől várhatunk, de hogy ki megy tovább, az nagy kérdés. Elsőre a németeket mondanám, de ezt a horvát csapatot nem szabad leírni. Én úgy gondolom, hogy ez a meccs simán beérhet egy overbe, én ma ezt favorizálom.

Tipp: 2,5 gól felett
Odds: 1.67

Eredmény: 2-0
 
hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A Celje hazai pályán próbálja ledolgozni az egygólos hátrányt az Ararat-Armenia ellen a visszavágón.

A Zalgiris Kaunas hazai pályán próbál csodát tenni a Dinamo Zagreb ellen, de a párharc már az első mérkőzésen eldőlni látszott. Kérdés, hogy a zágrábiak mennyire veszik komolyan a találkozót!
A Zalgiris Kaunas hazai pályán próbál csodát tenni a Dinamo Zagreb ellen, de a párharc már az első mérkőzésen eldőlni látszott. Kérdés, hogy a zágrábiak mennyire veszik komolyan a találkozót!
A BTTS, vagyis „Mindkét csapat szerez gólt” típusú sportfogadásnál az a lényeg, hogy a rendes játékidőn belül mindkét csapat legalább egy gólt szerezzen. Nem számít, hogy ki nyer, csak az, hogy ne legyen gól nélküli és egyoldalú mérkőzés. Az ilyen fogadásoknál több tényezőt is érdemes figyelembe venni, hogy jó döntést hozzunk. Ezeket foglaljuk össze ebben a rovatban, valamint ajánlunk néhány aktuális BTTS-fogadási ötletet!