2014.07. 27.

Vasárnapi 3/4-es

Mára ismét készültem pár sorral nektek, remélem, hogy marad a sikerességi ráta. Ellátogatunk Svédországba, ahol a Győrt kiütő Göteborg sikerében bízok, és hogy a magyar csapatot se hagyjam ki, az ő sikerüket is előrevetítem az estébe. Akinek pedig a két 1.8-as szorzó kevés lenne az egy biztosnak tűnő 1.2-vel megtoldhatja, hogy majdhogynem elérhesse a 4-es álomhatárt.

Kezdjük a legkisebbel. A tavalyi ezüst- és jelenlegi aranyérmes Dundalk FC fogadja majd a Bray Wanderers csapatát, akiknek ez az idény, megint nem az az idény, ahol majd azon kell gondolkodni, hova rakják a sok megszerzett serleget. Bár, ezt valószínűleg ők is tudták, akárcsak tavaly, ismét belőtték magukat az utolsó előtti, 11. helyre. Persze, ha jól teljesítenének, talán a szurkolók is elfogadóbbak lennének velük szembe, csakhogy a gárda, utolsó 6 meccsén csak bukott, és egy 9 meccses nyeretlenségi szériát is magának tudhat, egy idegenbeli döntetlennel, amit a legszegényebb gárda, a dublini egyetem tanoncai ellen sikerült elérni. A Dundalk evvel szemben (jobb gólarányának hála) vezet 20 kanyar után, és az ő nevükhöz fűződik a legtöbb lőtt és legkevesebb kapott gól is. Az pedig már meg sem lepő, hogy otthon veretlenek még. Mind a két oldalon van 2-2  kihagyó, Dundalk részről S.O'Donnell (D 8/1) és C.Shields (M 16/0) az, a túloldalon pedig D.Webster (D 14/0) és A.Hanlon (M 14/1). A Dundalk szeret otthon minimum kettővel nyeri, így a hendit is szívesen ajánlom a figyelmetekbe 1.54-ért, de az 1.17-es szorzó biztosnak tűnik.

236 1 Dundalk - Bray H 1.17
237 1 *(0-1) Dundalk - Bray H 1.54

A második találkozó a Göteborg idegenbeli szereplése a Mjallby ellen. A hazaiak, akárcsak a Bray, nem az a gárda, akik a sor elején állnak az éremosztásnál. Tavaly is az alsóház stabil tagjai voltak, idén pedig a 15., kiesőjelölt helyen állnak. 20 fős keretük nem a legerősebb, de inkább úgy mondom, hogy értékileg például a bajnokság legszegényebbje, összesen 2,3 millió fontot ér, azaz átlagosan 120 000 egy-egy játékos. A Göteborg evvel szemben érthető, hogy több, 22 labdarugót tudhat aktív kerettagnak (összérték 13,5 millió), hiszen a tavalyi kupagyőztesről és EL indulóról beszélünk. Jelenleg is a dobogó környékén szaglásznak, most épp az 5. pozícióban. Egyedül egy dolog szól ellenük, az pedig a vendégforma, hiszen legutóbbi 6 bajnoki találkozójuk mind döntetlennel zárult, ennek ellenére vagy pont ezért még mindig veretlenek az otthontól távol. Ez szerintem inkább kellő motivációt fog adni, főleg egy ilyen volumenű ellenfél esetén. Sérültek: Itt is a szegény ember esete forog fenn, két védő (7/0 és 5/0) valamint két frissen kiesett támadó (14/2 és 11/0) hiányzik majd otthonról, de 3 találkozó kihagyása után visszatér egy cserevédő (3/0), nem tudni, hogy ez mekkora fegyvertény (nem nagy). A vendégektől egy középpályás régóta nincs a pálya környékén (7/0), annál nagyobb örömhír, hogy a balbekk az előző kihagyott 90 perc után itt lehet újra  (14/0). Szóval, az erősebb, jobb formában levő, Győr-verő vendégeket favorizálom, akik motiváltak és megtépázzák ma ezt a hazai foghíjas bagázst.

212 1 Mjällby - Göteborg V 1.74

 

A Paks látja vendégül az mennyei bajnokságunk ezüstérmesét, az ETO-t. A hazaiakról pár szóban annyit, hogy idén sem a felsőház, vagy valamelyik európai selejtezős hely megszerzése lesz a céljuk, sokkal inkább az élvonalban maradás. Ez tavaly is gyönyörűen összejött, és ahogyan Csertői Aurél, a Paks edzője elmondta, reálisan kell nézni a helyzetet, itt nem is lehet cél a felsőház legteteje. Szerencsétlenségükre pont bele is kezdtek a sorsolással, elég nehéz ellenfelet kaptak az első fordulóra, de egy esetleges győzelemmel ez nagy löketet adhat a futballistáknak. Bár, erre elég kicsi az esély, de egy-egy reaktorvízi úszóedzés sokat javíthat az állapoton. A kissé felforgatott hadrend nem véletlen, két védő, Fiola (26/0) és Szabó (26/1) sérült, míg két középpályás Windecker (M 22/2) és Bori Gabor (M 27/0) valamint a gólkirály is eligazolt Simon Attila (F 28/18). Várható kezdőjük az alábbi:

  • Molnár Péter – Heffler Tibor, Kovács Gábor, Gévay Zsolt, Báló Tamás – Kecskés Tamás, Tamási Zsolt – Könyves Norbert, Bertus Lajos, Bartha László – Eppel Márton.

Győr sokkal kényelmesebb és kellemesebb helyzetben van. Persze, az EL-ből kiestek, de a visszavágón a piros és a vegyesfelállás ellenére is nyerni tudtak. Az idei cél egyértelmű, bajnoki cím. A keret megvan hozzá, ráadásul minőségi és válogatott játékosokkal teletűzdelve (11 millió küzd majd meg a 4-el). Úgy hiszem, hogy egy jó bajnoki rajt, főleg a kiesés utána szárnyakat fog adni Horváth Ferenc tanítványainak. Aki papíron játszik, kötésszámra figyeljen.

227 5 Paks - Győr V 1.78

A végére pedig egy gyors tipp. A Helsinborg fogadja az Örebrot. A vendégeknél több fontos játékos is friss sérült, a hazai, jóval gazdagabb gárda pedig 2-3 keveset játszót leszámítva teljes. Értékben gazdagabb, a tabellán való helyezés miatt motiváltabb hazaiak be fogják húzni a találkozót.

214 1 Helsingborg - Örebro H 1.58

Só, cukor és mindne mi jó. A fenti 4-ből jött létre egy 3/4, amely tippmixen a Győr kötése miatt kicsit variálósan, egy 5. esemény, és 4 szelvény kitöltésével fogadható. Ha egy elmegy a pénz visszajön, ha mind jön, akkor pedig a szorzó 4-es.

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
JCSfella 2014-07-27 11:43:10
Ha kell mellérakni, az nem 3/4 cicu.

további tippjeink a Foci világából

Kicsit megváltozva születik újjá a Durr bele a közepébe!-rovat. A rovat második gazdája az első nyári ágyúgolyó bajnokság győztese, Markyhennon lesz, naplószerűen csinálja majd. Viszont a kérése az volt, hogy nem akar elemzést írni. Lássuk a papírokat!
Kicsit megváltozva születik újjá a Durr bele a közepébe!-rovat. A rovat második gazdája az első nyári ágyúgolyó bajnokság győztese, Markyhennon lesz, naplószerűen csinálja majd. Viszont a kérése az volt, hogy nem akar elemzést írni. Lássuk a papírokat!
Ez a párosítás egykor kettős rangadókon szerepelt a Népstadionban, ma sajnos csak a másodosztályban kerül megrendezésre. A pillanatnyi erőviszonyok alapján a Vasas az esélyesebb, még idegenben is, de egy ilyen rangadón gyakorta van meglepetés is.
Ez a párosítás egykor kettős rangadókon szerepelt a Népstadionban, ma sajnos csak a másodosztályban kerül megrendezésre. A pillanatnyi erőviszonyok alapján a Vasas az esélyesebb, még idegenben is, de egy ilyen rangadón gyakorta van meglepetés is.
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A Lille ma a Lyont fogadja a Stade Pierre-Mauroy-ban, úgy, hogy egyetlen pont is elég lenne ahhoz, hogy legalább az Európa Ligában szerepeljenek a következő szezonban. Az előző találkozón a Lille egy gólos hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a Metzet, ezzel feljött a negyedik helyre a Ligue 1-ben, míg a Lyon egy oda-visszavágós párharcban 3-2-re nyert a Monaco ellen.
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A Lille ma a Lyont fogadja a Stade Pierre-Mauroy-ban, úgy, hogy egyetlen pont is elég lenne ahhoz, hogy legalább az Európa Ligában szerepeljenek a következő szezonban. Az előző találkozón a Lille egy gólos hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a Metzet, ezzel feljött a negyedik helyre a Ligue 1-ben, míg a Lyon egy oda-visszavágós párharcban 3-2-re nyert a Monaco ellen.