2014.07. 14.

A VB árnyékában

A VB árnyékában

Vége a VB-nek, kibújnak az árnyékból a szörnyek és a jobbnál jobb fogadási ajánlatok. Ez a mai napra hatványozottan nem igaz, nem tűnik tökéletesnek az ajánlat, de a szokásos északi bohóckodáson most is lehet gondolkodni. Tegnap után úgy tűnik, hogy 50%-ra vagyok beállítva mostanság, szóval minden második tipp jön, már csak a szorzót kéne megtalálni hozzá, éppen ezért mára kicsit magasabbra emelem a lécet, és reménykedem, hogy fele-fele arányban sikerül átugrani.

Inter Turku – Lahti

Egy bomba formában levő hazai csapat (4 győzelem sorozatban), egy kevés gólos meccseket játszó vendég ellen. Hazai oldalról két védő és egy támadó hiányzik, 12-12 illetve 9 játszott meccsel. A túloldalról is vannak kiesők, 1-2-1 megosztásban, ám közülük csak a támadó 11 pályára lépése és 3 találata hiányozhat leginkább. A mai ellenfelek már találkoztak egyszer ebben a szezonban, akkor 0-0ás eredmény született, szerény véleményem szerint most is hasonló várható, elég megegyező a pénzügyi értéke a két gárdának, szóval nem fog bírni a tavalyi ligakupagyőztes idegenben a Turkuval.

Norrköping – Djurgarden

Svédországban is hasonló a helyzet, avval a különbséggel, hogy a vendégek előszeretettel ikszelgetnek ebben a kiírásban. Ráadásul a maródiak listája itt jóval hosszabb, mint finn szomszédjaiknál. 1 védő (9), 1 középpályás (10/1), és a gólkirályuk sem lép ma pályára (12/5), ráadásul előbbi kettő legutóbb sem volt, meg is látszott a játékon. A túloldalon a középpálya foghíjas, igaz, egy csereember visszatér, de két fontos játékos is kiesett (10/2, 11/0). Az értékek itt is megegyeznek, a forma hullámzó, hiányzók mind a két oldalon. Szintén egy kedves kis döntetlenre tippelek.

033 Inter Turku - Lahti D 3.00
040 Norrköping - Djurgarden D 3.00

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Az olvasók kedvenc rovatában vegyes szelvényeket próbálunk összehozni, amelyben két-három mérkőzést kombinálunk majd egy ajánlatba. Az eredő szorzó 3,2 és 3,9 között van a meccskínálat függvényében. Ezek a szelvények kiválóan alkalmasak Fibonacci stratégiára, bankrollmenedzsmenttel kombinálva. Fosszuk ki az irodákat együtt!

Kimondottan eseménydús mérkőzést várunk ma este a holland kupameccsen. Mutatjuk, hogy mit várunk az ütközettől!
Kimondottan eseménydús mérkőzést várunk ma este a holland kupameccsen. Mutatjuk, hogy mit várunk az ütközettől!
Spalletti érkezésével a Juve egyre látványosabb és eredményesebb focit ad elő. Ma Bergamóban folytatnák sorozatukat.
Spalletti érkezésével a Juve egyre látványosabb és eredményesebb focit ad elő. Ma Bergamóban folytatnák sorozatukat.