2014.12. 21.

Veszélyes vizeken

Veszélyes vizeken
Így év vége felé már a játékosok is fél szemmel az ünnepre figyelnek érthető módon legalábbis néhány tegnapi eredmény erre utalt. No meg persze a Holdfázisoknak is van  némi kihatása az életünkre, történetesen holnap lesz Újhold, de ezt a szálat meg nem erőltetem, mert Barnamedve kiugrik a bőréből az ilyen jellegű okfejtéseimtől. :-) Viszont ráböktem négy meccsre amik így együtt remek eredőt adnak ki és még akár egy kombi szelvényhez is felhasználhatók vagy neten kétesélyes fogadások alapja is lehet.
 
218 Elche - Malaga    V 2.50
 
A két csapat formája és morális állapota között ég és föld a különbség ezért nem is értem ezt a szorzót amit a Malagára kínálnak, mintha a bukik el akarnának rettenteni a Malagára való fogadástól. Feltételezem, hogy ha 1.9 lenne a vendég odds, boldog-boldogtalan pakolná őket, de így sokan elbizonytalanodnak. Na mármost ha a bukik nem szeretnék, hogy rájuk fogadjak akkor szerintem logikus gondolat, hogy én mégis rájuk fogadok. 
 
225 Atalanta - Palermo D 2.95
 
Egy igazi finom kis olasz meccs, elsőre abszolút három esélyes. Az Atalanta mellett szól a hazai pálya és nagyjából ennyi.  A Palermo mellett szól az, hogy jó formában vannak, bár meg kell jegyeznem,  hazai pályán csillognak igazán vendégként már előfordulhatnak kisebb hibák. Ha feltétlenül győztest kéne megjelölnöm akkor a vendégekre tennék, de úgy érzem, hogy a csapatok az ünnepekre való tekintettel nem viszik kenyértörésre a dolgot és szépen megosztoznak a pontokon.
 
238 Hertha BSC - Hoffenheim D 3.10
 
A Bundesliga is téli álomra készül és két nem túl veretes csapat találkozóját böktem ki magamnak. Első sorban azért, mert Tutisanya(egyik kedves olvasó társunk) nagy betűkódos kódexe szerint két azonos betűs csapat babonából is sűrűn ikszel egymással. Meg aztán azért is, mert ugyan a két csapat közül a Herthat érzem egy paraszthajszállal esélyesebbnek, de mérget nem vennék rá ezért inkább a békés egymás mellett játszásukban bízom
 
242 Bordeaux - Lyon V 2.68
 
Ez a meccs amit mindenki döntetlenre tesz és annyiban van igazuk, hogy ha a Marseille nyer a kora délutáni meccsükön akkor a Lyon már nem lehet őszi bajnok és akkor kevesebb lesz a motiváció a vendég oldalon, meg a Bordó nem rossz csapat, meg egyébként is franciák és imádnak ikszelni. Ezekben van is nem kevés igazság, de hadd tegyem azt is rögtön hozzá, hogy rendre a legnépszerűbb tippek azok amik elmennek, elég megemlíteni tegnapról a legnépszerűbb hazai tipp volt a Schalke győzelem vagy a vendégek közül az MU győzelem és az eredmény megint csak nem igazolta a tippeket, ma a legnépszerűbb döntetlen tipp ez a meccs.  
 
Eredő odds: 61.2715
 
hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
szurky 2014-12-22 10:10:59
jó tippek voltak amúgy
Sragi 2014-12-21 19:54:28
Bordeaux - Lyon helyett
St Etienne-re tettem,de a rohadt Hoffenheim belebarmolt..
Tapuah 2014-12-21 17:26:24
Hoffenheim, vezetést szerez egy öngóllal majd két büntetőt is itélnek ellenük.....ez is viccesen hangzik :-)
 
Tapuah 2014-12-21 16:23:51
A Palermo mégsem akar kari ajándékot adni :-(

további tippjeink a Foci világából

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A Lille ma a Lyont fogadja a Stade Pierre-Mauroy-ban, úgy, hogy egyetlen pont is elég lenne ahhoz, hogy legalább az Európa Ligában szerepeljenek a következő szezonban. Az előző találkozón a Lille egy gólos hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a Metzet, ezzel feljött a negyedik helyre a Ligue 1-ben, míg a Lyon egy oda-visszavágós párharcban 3-2-re nyert a Monaco ellen.

Talán a legnagyobb keresési találatot a sportfogadás témában a „Bet of the day” kulcsmondatra kapunk az interneten, vagyis a sportfogadást kedvelő olvasók arra kíváncsiak, mi lehet a nap tippje? A Manchester United a Premier League hatodik helyére szeretne felkerülni, a Crystal Palace ellen idegenben. A Vörös Ördögök jelenleg hetedikek a bajnokságban, két ponttal lemaradva a hatodik Newcastle Unitedtől, míg a Palace a 14., négy ponttal lemaradva a 13. Brighton & Hove Albiontól.

Közkedvelt fogadási forma az, amikor egy adott meccsen mindkét féltől várjuk azt, hogy betaláljon az ellenfél hálójába. Általában jó szorzókat adnak rá, így könnyedén beilleszthetőek egy kétmeccses szelvénybe, de gyakran single is megállják a helyüket. Ez lesz mára a legjobb BTTS!
FociAngolLiga 2
Tipp