2017.12. 11.

Vissza tud-e vágni a Lokomotív Moszkva?

Vissza tud-e vágni a Lokomotív Moszkva?

A 20. forduló előtt hat pont előnnyel vezette az orosz bajnokságot a Lokomotív Moszkva, időközben azért Szpartak a hétvégi győzelmével közelebb került hozzá. A vasutasoknak azonban nem lesz megoldhatatlan feladatuk a mai napon, hiszen az alsóházhoz tartozó Toszno otthonába látogatnak. Lássuk az esélyeket!

Toszno – Lokomotív Moszkva

  • Nyáron a Toszno meglepte a tavalyi évad kupagyőztesét, hiszen mindhárom pontot elvitte Moszkvából. Az egymás elleni bajnoki mérleg tehát a Toszno felé billenti a mérleg a nyelvét, ezen kívül viszont nincsen olyan tényező, amely azt mondatná velünk, hogy akárcsak döntetlenre is jók lehetnek a hazaiak. A Lokomotív Moszkva magabiztos előnnyel vezeti a Premjer Ligát, a legutóbbi három bajnokiját megnyerte.  A bajnokságban október közepe óta nem kapott ki. Bár a nagyobb nevű játékosaik a támadósorban vannak, mégis a védekezésük az, ami miatt ilyen jól szerepelnek, hiszen 19 forduló alatt mindössze 14 gólt kaptak. A gólokért Al. Mirancsuk, Farfan és Fernandes (képen) felelnek, illetve Édernek lenne még ez a feladata, de a portugál csatár nem találja a formáját ebben az idényben. 

  • Legutóbbi öt tétmérkőzésükön csupán két gólt kaptak. Csütörtökön az Európa-ligában is sikerült kiharcolniuk a továbbjutást, miután a Zlín otthonában 2-0-ra nyertek, ráadásul a Sheriff veresége miatt csoportelsőként léptek tovább. A Lokomotívnál minden kerek mostanság és vélhetően nem az osztályozós helyen álló Toszno fog belerondítani ebbe a szép összképbe, amely másfél héttel ezelőtt a CSZKA-tól kapott egy hatost, novemberben pedig a Zenittől egy ötöst.

A Tippmixpro ajánlatából:

  • Toszno – Lokomotív Moszkva: (1x2): - Lokomotív Moszkva, odds: 1,90

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Dutsano 2017-12-11 20:24:09
Szép volt, köszi a tippet. :)
harpoon 2017-12-11 20:23:13
Köszi, nem az első sikeres Lok. Moszkva tipp volt:)
Darkside 2017-12-11 14:06:24
Én is ezt raktam 2 jégkorong mellé. Hajrá!

további tippjeink a Foci világából

A labdarúgásban az egyik legelterjedtebb fogadási forma a gólok számára vonatkozó tipp, különösen az over/under 2,5-ös határ. Ennek eldöntéséhez azonban nem elegendő pusztán a tabellát vagy az előző heti eredményeket nézni. A gólszámok mögött taktikai elképzelések, edzői stílusok, játékoskeretek állapota, és sokszor az aktuális helyzet – például a tét vagy a sérülések – húzódnak meg. Ahhoz, hogy jó döntést hozzunk, az elemzésnek mélyebb szintűnek kell lennie, mint a puszta statisztikák összevetése. Lássuk részletesen és néhány aktuális tippet is!

A Tippmixes javaslatokat folytatjuk, minimum duplázó szelvényekben gondolkodunk. Az események számát illetően 2-3 meccsnél több nem várható. A sportág főleg labdarúgás, de esetenként kézilabda, kosárlabda, tenisz is bekerülhet majd a válogatásba. Sok sikert mindenkinek!

Mindkét gárda remekel, jelenleg rájátszást érő helyen állomásoznak. Mire mennek egymás ellen? Kombi tippet hoztunk.
Mindkét gárda remekel, jelenleg rájátszást érő helyen állomásoznak. Mire mennek egymás ellen? Kombi tippet hoztunk.