2013.09. 07.

Vuelta a Espana, 14. szakasz: Bagá – Coll de La Gallina (Andorra), 155 km (hegyi szakasz hegyi befutóval)

Vuelta a Espana, 14. szakasz: Bagá – Coll de La Gallina (Andorra), 155 km (hegyi szakasz hegyi befutóval)

Egy kőkemény-, a csodálatos pireneusi törpeállamot Andorrát is érintő, hegyi szakasz következik a végén egy pokoli, majd 25 kilométeres mászással és hegyi befutóval.

Útvonal:
A szakasz közepén terpeszkedik a 2410 méter magas Envalira, aminek megmászása után még az Ordino következik a maga 1980 méteres csúcsával. A lejtmenet után még "átszaladnak" a Comellán (1350m) és máris nekilátnak a hegyi befutónak, a cél a Gallina 1550 méteren. Az utolsó 25 kilométer pokolian nehéz lesz. Egy alaposan megrostált mezőny érkezik az utolsó kaptató aljára.

Esélyek:
Itt sok minden eldőlhet. Elsősorban az összetettben érdekelteknek kell kapaszkodni, hiszen egy lemaradás végzetes is lehet. No persze ne feledkezzünk meg a kiváló hegymászókról sem. Ennek megfelelően Nibali-Rodriguez-Valverde trió bármelyike nyerhet, de befuthat a SKY két kolumbiai hegyimenője Sergio Henao Montoya vagy Rigorberto Uran Uran is. Az Euskaltelből Mikel Nieve, Samu Sanchez robbanthat. Esélyesek lehetnek még a teljesség igénye nélkül Pozzovivo, Ten Dam, Basso, Kreuziger is.

A Tipplap tippje:

1. Valverde
2. Samu Sanchez
3. Uran Uran
 
hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
LALITIPP 2013-09-07 11:15:06
Nibali 7.0
Majka-Anton Anton 1.75
Braunka 2013-09-07 10:45:27
18,95 Barnu
16 mici
13,05 Barnamedve
11,5 Bendzsi98
8,25 Braunka
8,15 LALITIPP
7,05 Nagga10
5,25 geery
5,05 tothtamas750
4,4 LuckyBeny

mára meg: Horner6; Roche 2,1ért otthagyta Pozzovivot
Barnu 2013-09-07 00:22:12
Nicholas Roche 19,00

Roche - Pozzovivo

Roche 2,10
mici 2013-09-06 23:00:58
Helóka

Amets Txurruka 51,00

Diego Ulissi - Txurruka . Txurruka 2,30
Romulus 2013-09-06 22:57:52
Sziasztok

Igor Anton 26,00

Rafal Majka - Igor Anton: IGOR ANTON 2,00
Barnamedve 2013-09-06 22:53:17
Hali
Rigoberto Uran 41,00

Valverde jobb, mint Rodriguez 2,10

további tippjeink a Kerékpársport világából

Ma rendezik meg a szezon utolsó klasszikusát, az ősz versenyét, vagyis az Il Lombardiát, és minden adott ahhoz, hogy az elmúlt évek legizgalmasabb kiadását lássuk. Tadej Pogacar öt egymást követő győzelem után sérülés miatt hiányzik, így először 2020 óta valóban nyílt a verseny. A mezőny tele van jó formában lévő hegyimenőkkel, az útvonal pedig brutális, 239 kilométer, több mint 4600 méter szint, és egy olyan finálé, amely a legjobb mászók és lejtmenetes specialisták csatáját ígéri.