2017.01. 02.

A West Brom ellen magára talál-e a Hull?

A West Brom ellen magára talál-e a Hull?

Angliában ismét bajnoki mérkőzések sokaságát rendezik meg. A Premier League-ben a Sunderland a Liverpoolt fogadja. A West Brom-Hull összecsapáson két hasonló stílust képviselő gárda találkozik. A másodosztályban a Rotherham a korábbi BL-elődöntős Leeds otthonába látogat. Lássuk az esélyeket!

 

A West Brom ellen magára talál-e a Hull? 2017.01.02.

Sunderland – Liverpool

  • David Moyes irányításával továbbra sem találja a kiutat a mély gödörből a Sunderland. Szerencséjük sincsen, hiszen rengeteg a sérült. Nyáron több nagy nevet is igazoltak, de ők egyelőre nem váltják be a hozzájuk fűzött reményeket. Egyedül a veterán Jermain Defoe dicsérhető, aki már 9 gólos. Két nappal ezelőtt az egyik legalacsonyabb költségvetéssel rendelkező Burnley otthonában szenvedtek megalázó, 4-1-es vereséget. A Liverpool ellen csak a hazai pálya előnyében bízhatnak, hiszen a Stadium of Lightban már három győzelmet arattak ebben a szezonban. A Liverpool kiváló formáját elnézve viszont mindegy, hogy hol lépnek pályára Klopp járékosai, hiszen bárhol képesek zseniálisan futballozni. Mané nyári megszerzése telitalálatnak tűnik.

  • Rajta kívül Lallana és Milner is talán élete szezonját futja. Az ünnep közötti időszakban a Stoke-ot kiütötték, a Man. Cityt pedig taktikus játékkal verték 1-0-ra, így magabiztosan őrzik 2. helyüket a tabellán. Nehéz elképzelni, hogy a számtalan sebből vérző fekete macskák ellen torpannának meg a vörösök.

West Brom – Hull

  • A Sunderlandhez hasonlóan a Hull is kieső helyen áll 19 fordulót követően. A tigrisek szűk két hónapja nem nyertek mérkőzést a Premier League-ben, ebből a szempontból még rosszabb helyzetben vannak, mint Defoe-ék. Ezzel szemben a West Brom stabil középcsapatnak számít, sőt jelenleg a felsőházban található az együttes. Hazai környezetben a legutóbbi négy meccséből hármat megnyert a Pulis-alakulat, csak a Man. Uniteddel nem bírt. Hullban az ősz folyamán 1-1-re végeztek a felek, de most a formákat elnézve és figyelembe véve, hogy ezúttal Birminghamben lesz az ütközet, a West Brom számít esélyesebbnek. Berahino továbbra is hiányzik a hazaiaktól, de Philips jól pótolja őt, és Rondon is szépen termeli a gólokat. A Hull főként brit játékosokra épít, kevés a kreativitás a csapat játékában.

Leeds – Rotherham

  • A Championshipben a Leeds 5. helyen áll, tehát könnyen lehet, hogy szerepelhet majd a feljutásért zajló play-offban. A 7. Derby csak 2 pontra van tőlük, ezért is roppant fontos, hogy begyűjtsék a három pontot a sereghajtó Rotherham ellen. A Leeds a legutóbbi négy mérkőzésén 10 pontot szerzett, csak az Aston Villát nem tudta legyűrni. Elöl Woodban bízhatnak, aki szépen termeli a gólokat, hátul pedig a rutinos korábbi angol válogatott Robert Green próbál stabilitást adni a csapatnak. A ligában messze a Rotherham rendelkezik a legrosszabb védelemmel, így a hazaiak előtt biztosan adódik majd lehetőség a gólszerzésre szép számmal, csak ezeket ki kell használni Woodéknak. Novemberben a Rotherham otthonában 2-1-re nyert a Leeds, most akár simább győzelem is összejöhet.

A Tippmixpro ajánlatából:

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

friss 5 órája NB1: Debrecen – Paks
A Paks legutóbb hazai környezetben szenvedett vereséget a Ferencvárostól, ma pedig Debrecenbe kell utazniuk, ahol ha kikapnak, akkor bizony helyet cserél a két gárda!
A Paks legutóbb hazai környezetben szenvedett vereséget a Ferencvárostól, ma pedig Debrecenbe kell utazniuk, ahol ha kikapnak, akkor bizony helyet cserél a két gárda!
2026 első derbijét rendezik, ezúttal a Groupama Aréna lesz a helyszín és talán másfél évtizede nem volt ilyen közel egymáshoz a két csapat! És mivel egy derbin soha nem a helyezés számít, ma bármilyen eredmény elképzelhető!
2026 első derbijét rendezik, ezúttal a Groupama Aréna lesz a helyszín és talán másfél évtizede nem volt ilyen közel egymáshoz a két csapat! És mivel egy derbin soha nem a helyezés számít, ma bármilyen eredmény elképzelhető!
Már csak egy pontra van a kiesőzónától a Diósgyőr, hiszen legutóbb otthon nem tudta megverni a Kisvárdát. Ma pedig ismét a borsodi megyeszékhelyen lépnek fel a hazaiak (kongó lelátók előtt), de az ellenfél a listavezető Győr lesz!
Már csak egy pontra van a kiesőzónától a Diósgyőr, hiszen legutóbb otthon nem tudta megverni a Kisvárdát. Ma pedig ismét a borsodi megyeszékhelyen lépnek fel a hazaiak (kongó lelátók előtt), de az ellenfél a listavezető Győr lesz!