2013.05. 19.

Wigan-Aston Villa meccs beharangozója, 2013-05-19

Wigan-Aston Villa meccs beharangozója, 2013-05-19

Az ideai FA kupa győztesének idei utolsó mérkőzésével kapcsolatos gondolatait osztja meg velünk MrDyckman1987.

A mai napon egy több éves első osztályú szereplés szakad meg a Premiere League-ben.

Egyszer minden csapat életében eljön az idő, hogy kiesésre adja a fejét. Persze nem feltétlen van ez szándékosan, sőt. Ne menjünk bele mi vezetett a hazai csapat búcsújához, azt azonban meg kell jegyezni, hogy kellően erős ez a Premiere League, néha úgy érzi az ember, hogy nem az esett ki, aki megérdemelte. Húsz vereséggel azonban tény, hogy nem lehet tartósan az élvonalban lenni. Mindezek mellett megvan a Wigan számára az esély, hogy hazai körülmények között, vélhetően nagyszámú közönség előtt tegyenek pontot erre a szériára. Szégyenkezniük semmiképpen sem kell, bár évek óta aktív tagjai az első vonalnak, az már pár éve kirajzolódott, hogy egyre inkább lejjebb csúsznak a pontversenyben a tabellán elfoglalt helyezéseiket tekintve. Ezen a szép tavaszi napon, ha könnyes is lesz a búcsú, legalább örömkönnyek is csorognak azokba a bizonyos zsebkendőkbe. Ott állva a közönség előtt megköszönni mindent, amit az évek alatt adtak a csapatnak és viszont, ez fogja ma hajtani a hazai gárda játékosait. A vendég Villa ugye biztosan jövőre is az elit ligában fog indulni, így nekik a busz út, beszélgetések és a jövő évi jobb szereplés jár már csak a fejükben. Nem lesz könnyű így pályára lépni, de a boldogságuk persze ettől nem fog csökkenni.

Tipp: Wigan-Aston Villa 3-0
205 Wigan-Aston Willa H 1.95

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
steve-o 2013-05-19 16:35:28
hi

remélem tévedsz... :D

http://kepfeltoltes.hu/view/130519/86094893a_www.kepfeltoltes.hu_.png

további tippjeink a Foci világából

A bajnoki cím első számú esélyese ma Utrechtbe látogat. 1.87-ért hoztunk egy tippet a mérkőzésre.
A bajnoki cím első számú esélyese ma Utrechtbe látogat. 1.87-ért hoztunk egy tippet a mérkőzésre.
Egész jó kis csörte várható ma délben a holland második vonalban. Kombi tippel érkezünk.
Egész jó kis csörte várható ma délben a holland második vonalban. Kombi tippel érkezünk.
A papíros Tippmix előnye az online bukméker irodákkal szemben az, hogy soha nem fognak lekorlátozni sem tétben, sem nyereményben! Így a bankrollmenedzsment és a Fibonacci-stratégia együttes használatával, alapos utánajárással hosszabb távon is lehet nyerő sorozatot építeni. Erre teszünk kísérletet ebben a cikksorozatban.